A Hold meghódítása. Amikor megvalósult Verne álma
Jules Verne (mi, magyarok, Verne Gyula néven emlegetjük) francia író, H. G. Wells mellett a sci-fi „atyja”.
Jules Verne (mi, magyarok, Verne Gyula néven emlegetjük) francia író, H. G. Wells mellett a sci-fi „atyja”.
A hulladékfeldolgozó üzem hiányának problémáiról tárgyalt július 15-én a megye vezetősége az AVE vállalat képviselőivel.
A „Szent Márton Karitász” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány ukrajnai felsőoktatási intézményben tanuló kárpátaljai diákok részére szociális és tanulmányi ösztöndíj pályázatot hirdet a 2014/2015-ös tanév I. félévére.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Kelemen Hunort, a szövetség elnökét indítja a novemberi romániai államfőválasztáson, és Biró Rozália szenátort, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnökét javasolja miniszterelnök-helyettesnek, illetve kulturális miniszternek – döntött csütörtöki ülésén az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa.
Haza és haladás. Nemzeti függetlenség és polgárosodás… Ezek voltak a XIX. század harmadik évtizedében kibontakozódó, a romantika korának érzelemgazdagságától túlfűtött reformkor legfontosabb célkitűzései, amikor legjobb államférfijaink és irodalmáraink – a politika, illetve a szépirodalom eszközeivel – egyaránt a megújulás útjára igyekeztek rávezetni a magyarságot.
„Jónapot kívánok e ház gazdájának, e házban egybegyűlt szép kompániának. Víg kedvet, örömet, kicsinynek és nagynak, egyszóval, mindannak, akik csak itt vannak.”
A 128-as hegyi gyalogegység rotációját, azaz leváltását követelték a katonák szülei a dandárság székhelye előtt július 16-án Munkácson.
A beregszászi Amfiteátrumban a PartyInfo és a Kárpátaljai Fejlesztési Társaság nagyszabású koncertet tervezett a hétvégére.
Minden korábbinál színpompásabb lehet az idei debreceni virágkarnevál, ha az önkormányzatnak sikerül „megmozdítania” a kreatív lakosságot Az én virágkarneválom elnevezésű pályázattal – mondta a város kulturális alpolgármestere a városháza udvarán tartott sajtótájékoztatón pénteken.
A rendőrségi vizsgálat alapján kiderült, hogy a Nagyszőlősi járás egyik vállalatának vezetője 2500 hrivnyát követelt és fogadott el egy nagyszőlősi járási nőtől a munkaviszonyát és nyugdíjának felszámolását igazoló bizonyítvány kiadása és aláírása fejében.
End of content
End of content