Kezdjetek el élni!
Vak akrobata vagyok. Ott állok a trapézon a mormogó, figyelő tömeg felett és megmarkolok egy hintát.
Vak akrobata vagyok. Ott állok a trapézon a mormogó, figyelő tömeg felett és megmarkolok egy hintát.
Az elmúlt hetek napsütéses időszakához képest jelentős lehűlést hozott az utóbbi napok időjárása.
Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Ukrajna mélyen spekulatív – vagyis messze nem befektetési ajánlású – államadós-besorolásának kilátását pénteken a Standard & Poor’s, elsősorban az IMF-program stabilizáló hatásával indokolva a lépést.
Miközben a délkelet-ukrajnai megyékben folytatódnak a katonai műveletek, Kijev titokban villámháborúra készül a Krím félszigeten – írta pénteki számában a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz napilap katonai szakértőkre hivatkozva.
Az ukrán fegyveres erők legalább harminc tagja halt meg pénteken, amikor oroszbarát szakadárok rakétákkal lőtték a reguláris erők táborát egy Luhanszk megyei település közelében – jelentette az Interfax-Ukrajina hírügynökség egy magas rangú belügyi illetékesre hivatkozva.
A XIX. században a magyar közvéleményt erősen megosztotta a kérdés: finnugor eredetű-e nyelvünk és nemzetünk, vagy eleink Ázsia belsejéből kiszakadva indultak el nyugat felé a népek nagy vándorútján, hogy végül megállapodjanak a Kárpát-medencében. A kor legkiemelkedőbb magyar nyelvészei közül Kőrösi Csoma Sándor – az utóbbi elmélet híveként – Belső-Ázsiában igyekezett rátalálni őshazánkra, míg Reguly Antal…
2014. július 5-én Ungváron a Nemzetiségek Házában sor került egy különleges ünnepségre: a Magyar Szó Kárpátalján Alapítvány elismerésben részesítette azokat a magyartanárokat, akik eredményes munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy Kárpátalján a magyar szó, a magyar kultúra, a hagyományok tovább éljenek, még tisztábban, még erőteljesebben.

Táncházat szervezett a Csapi KMKSZ-nyugdíjasklub a helyi KMKSZ-alapszervezet és a Kárpátaljai Népfőiskolai Mozgalom támogatásával. A táncházban a Csipkés együttes húzta a talpalávalót, a táncokat pedig Váradi Enikő és Jakab István tanította.
A járásközponttól, Beregszásztól alig több mint 10 kilométerre, a Tisza partján fekszik az írásos forrásokban először 1226-ban említett Badaló, ahol sok-sok kreativitással és több évtizednyi szakmai tapasztalattal rendelkező ügyes kezű és mesterember is bőven akad.
End of content
End of content