• Víz nélkül maradhat Ungvár

    Villamosenergia-tartozás miatt szeptember 15-től felfüggeszthetik az Ungvári Vízművek (Vodokanal) épületeinek áramellátását – mondta Jurij Omeljanenko, a vízművek igazgatója.

  • Önkormányzati szövetséget alapítanak

    Szeptember 9-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Győr termében találkozott a Beregszászi járás polgármestereivel Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács alelnöke, Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke, Mester András, a KMKSZ gazdasági és önkormányzati titkára, Mezőgecse polgármestere, valamint Őr Hidi László, a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági…

  • Tizenhat elsős Badalóban

    Mint a legtöbb kárpátaljai magyar tannyelvű iskolában, úgy Badalóban is komoly gondot jelentett az elmúlt évtizedekben, hogy folyamatosan csökkenő tendenciát mutatott a tanulói létszám, azon belül is a magyar első osztályba beíratott gyermekek száma.

  • Izsnyétén megrongálták a magyar temetőt

    A munkácsi járási Izsnyétén szeptember 6-án hét óra után gombázni indult egy helybéli, 70 éves nő, amikor észrevette, hogy a református temetőben sok síremléket megrongáltak. Szólt az ismerőseinek. A faluban futótűzként terjedt a hír, lassan kisebb tömeg gyűlt össze a temetőben.

End of content

End of content