A felnőttek is megtornáztatták az agyukat

A felnőttek is megtornáztatták az agyukat

Mint már korábban beszámoltunk róla, az idén – a községi művelődési házban – a KMKSZ helyi alapszervezete megrendezte a IV. Gyulai Sakk- és Dámajáték-versenyt, s míg a gyermek és az ifjúsági kategóriában már a múlt vasárnap eldőltek a helyezések, a felnőtt kategóriában csak most dőlt el, kié lett az 1., a 2. és a 3. helyezés.

A magyar kultúra napja Ungváron

A magyar kultúra napja Ungváron

Az Ungvári járás magyarsága a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szervezésében január 21-én színházi előadással méltatta a magyar kultúra napját. Ahogy az utóbbi években mindig, az ünnepségnek most is a Kárpátaljai Megyei Drámai-zenei Színház adott otthont.

A közösség és az iskolák fontossága

A közösség és az iskolák fontossága

A hajdani Ugocsa megye legjelentősebb részére kiterjedő Nagyszőlősi járásban a múlt hét végén már megtartották a KMKSZ első három alapszervezeti közgyűlését – melyekre olyan válságos időben került sor, amilyenre még nem volt példa a Szövetség megalakulása óta, hiszen az országunk keleti részén zajló fegyveres konfliktus, az azzal összefüggő katonai mozgósítás és a nehéz pénzügyi-gazdasági helyzet…

Harminchárom kárpátaljai katona vesztette életét eddig Kelet-Ukrajnában

Harminchárom kárpátaljai katona vesztette életét eddig Kelet-Ukrajnában

Az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács, a védelmi minisztérium, a biztonsági szolgálat, a határőrség, az önkéntes alakulatok sajtószolgálatai, valamint a Jobb Szektor által közölt adatok alapján január 28-ig harminchárom kárpátaljai katona vesztette életét a kelet-ukrajnai harcok következtében – közölte a zaholovok.com.ua a Szó és Tett nemzeti ellenőrzési rendszer adataira hivatkozva. A rendszer adatai ellentétben állnak…

Kettős állampolgárság: tények és mítoszok

Kettős állampolgárság: tények és mítoszok

Tíz tény és mítosz a kettős állampolgárságról Ukrajnában címmel jelent meg terjedelmes összefoglaló minap a mukachevo.net portálon. Szerzője, Ivan Romancsuk kevésbé tűnik vaskalaposnak állampolgárság-ügyben, mint az ukrán politikusok és újságírók átlaga, így olyasmit is leír ukrán nyelven, amiről a kárpátaljai és az országos sajtó leginkább hallgatni szeret.

End of content

End of content