Nyemcov-gyilkosság – A nyomozóhivatal öt gyanúsított letartóztatását indítványozta
Az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottság öt ember letartóztatását indítványozta Borisz Nyemcov megölésével kapcsolatban – közölte a hatóság szóvivője vasárnap.
Az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottság öt ember letartóztatását indítványozta Borisz Nyemcov megölésével kapcsolatban – közölte a hatóság szóvivője vasárnap.
Márciusban a barlangoké a főszerep a Magyar Nemzeti Parkokban, amelyek színes programkínálattal kívánják felhívni a figyelmet az évmilliók alatt létrejött felszín alatti képződményekre és a barlangok élővilágának titkaira.
Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere eszerint bárki méltósággal leróhatja kegyeletét március 10-én Marosvásárhelyen a székely vértanúk emlékművénél. A polgármester ugyanakkor azt üzente a szélsőségeseknek, hogy maradjanak otthon.
Vlagyimir Putyin orosz elnök nem lesz képes „a végtelenségig” elviselni a szankciókból és az orosz gazdaság egyre súlyosabb problémáiból eredő nyomást – mondta vasárnap a brit külügyminiszter.
A tudomány nevében indultunk körútra a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetségével (KMDFKSZ) február elején, mely során 15 kárpátaljai középiskola és gimnázium diákjait kerestük fel.
A negyedik osztályosok számára kötelező állami összegző attesztáció az oktatási minisztérium 2014 decemberében jóváhagyott rendeletével összhangban zajlik a 2014–2015-ös tanévben – adta hírül az osvita.ua.
Egy teniszlabdányi rizs, egy villanykörtényi szőlő. Ilyen és ehhez hasonló szemléletes és egyértelmű mennyiségi ajánlásokkal teli könyv jelent meg, ami segíthet abban, hogy tartsuk a súlyunkat.
Az elmúlt napokban is sok KMKSZ-alapszervezet tartotta meg éves közgyűlését, amelyeken a tagság megvitatta az eltelt esztendő eseményeit és megválasztotta a felsőbb szintű közgyűlések küldötteit.
Kijev halogatja a délkelet-ukrajnai politikai rendezési folyamat elindítását, és gyakran nem teljesíti a minszki megállapodások előírásait – mondta pénteken Berlinben az orosz sajtónak Grigorij Karaszin orosz külügyminiszter-helyettes.
A hosszú téli szünetet követően március első hétvégéjén folytatódtak a küzdelmek az ukrán Premjer Ligában.
End of content
End of content