Az idei állami összegző attesztáció menete a negyedik osztályban

A negyedik osztályosok számára kötelező állami összegző attesztáció az oktatási minisztérium 2014 decemberében jóváhagyott rendeletével összhangban zajlik a 2014–2015-ös tanévben – adta hírül az osvita.ua.

Ennek keretében idén három tantárgyból mérik fel a negyedikesek tudását témazáró dolgozat formájában május 12. és 21. között: ukrán nyelvből, olvasásból és matematikából.
A nemzeti kisebbségek iskoláiban az ukrán nyelven és ukrán olvasáson kívül az adott tanítási nyelv nyelvtanából, illetve olvasásból is tesztelhetik a tanulókat.
Azon iskolákban (osztályokban), melyekben a nemzeti kisebbségek nyelvén vagy idegen nyelven tanítják a tantárgyakat, a tanulók tudását a fennmaradó tantárgyakból anyanyelvükön, illetve az adott idegen nyelven kérhetik számon.
Minden témazáró felmérő dolgozatot a tantervnek megfelelő időpontban kell megtartani, második vagy harmadik órán. Hétfőn, pénteken, valamint az ünnepnapokat megelőző és követő napokon nem tarthatnak felmérőt.
A dolgozat megírására egy tanórát lehet fordítani (45 percet), melyből 5 perc a dolgozat feladatainak ismertetése, 35 perc pedig a dolgozat írása. A dolgozat szövegét a tanár az óra kezdetéig felírja a táblára vagy minden gyereknek kiosztja nyomtatott formában.
A dolgozatok eredményeit az osztálynaplóban a dolgozatok megírásának időpontja szerint kell feltüntetni. Az osztálynapló jobb oldali részében, ahová a tanórák témáját kell írni, a következő szövegnek kell szerepelnie: Összegző ellenőrző dolgozat. Állami összegző attesztáció (Підсумкова контрольна робота. Державна підсумкова атестація).
Az attesztáció eredményei ukrán nyelvből, olvasásból és matematikából nem befolyásolják az év végi jegyet.
A dolgozatok összeállításakor figyelembe kell venni a 2006–2007-ben elfogadott tantárgyi programokban szereplő állami követelményeket. Ezek feladatsorát az adott osztály tanítója állítja össze, majd a tanári tanács és az intézmény igazgatója hagyja jóvá. Ukrán nyelvből és a kisebbség által tanult nyelvből tollbamondás vagy másolás lehet nyelvtani feladattal.
A tanulók tudásszintjének felmérésére ukrán nyelvből és a nemzeti kisebbség nyelvéből olyan feladatokat kell összeállítani, amelyek magukban foglalják az összes addig tanult témát, felmérik a beszédkészséget és a helyesírást.
Olvasásból a felmérő feladatai között szerepelhet néma olvasás az olvasási készség felmérésére, szövegértés, és saját gondolatok kifejtése az olvasott szöveghez kapcsolódóan. Az értékeléskor figyelembe kell venni, hogy a tanuló megértette-e az olvasott szöveget.
A matematikafelmérő feladatainak tartalmaznia kell természetes számokat, természetes számokkal való műveleteket, szöveges feladatokat, számkifejezéseket, törteket, mértékegységeket, mértani alakzatokat, a mértékegységek átalakítását.
A matematikai feladatlap összeállításához a következő feladatokat ajánlják: háromműveletes feladatok, a többjegyű számokkal való műveletek sorrendje zárójelek alkalmazásával, a mértékegységek összehasonlítása és átalakítása, a szám adott részének meghatározása, a mértani ismeretek alkalmazása.

Kárpátalja.ma