Day: 2016.06.10.

„Az alaptörvény átértelmezi a magyar állam fogalmát”

„Az alaptörvény átértelmezi a magyar állam fogalmát”

Az új alaptörvény átértelmezi a magyar állam fogalmát: a magyarságot nem határok által körbezárt területként, hanem egy közösségként értelmezi, vagyis az állam minden, az országhoz kötődő emberért felelősséggel tartozik – hangoztatta a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára pénteken, Székesfehérváron.

Orgonakoncert az ungvári filharmóniában

Orgonakoncert az ungvári filharmóniában

Katerina Gazsó orgonista szólókoncertjére június 12-én közép-európai idő szerint 16.00 órai kezdettel kerül sor Diana Havta (cselló), Miroszlava Svah-Pekar (ének), valamint Okszana Hrinevics (fuvola) közreműködésével – adta hírül a Novini Zakarpattya hírportál.

Halálos baleset Munkács mellett

Halálos baleset Munkács mellett

Frontálisan ütközött egy Honda márkájú terepjáró és egy Lada Priora típusú személygépkocsi június 9-én a Kijev–Csap autóúton Munkácstól nem messze, Kölcsény közelében.

Megkezdődtek a Bartók Béla komolyzenei vetélkedő elődöntői

Megkezdődtek a Bartók Béla komolyzenei vetélkedő elődöntői

Másodszor rendezi meg idén a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség a Bartók Béláról elnevezett komolyzenei tehetségkutató vetélkedőt. A versenyt azzal a céllal indították útjára egy éve, hogy közelebb hozzák a klasszikus zenét az emberekhez, és lehetőséget teremtsenek a fiatal tehetséges zenészek bemutatkozására a nagyközönség előtt.

A közösség az, ami megtart

A közösség az, ami megtart

A Batári Görögkatolikus Egyházközség támogatására gyűjtött nemrégiben Budapesten egy javarészt magánszemélyekből álló baráti kör. A támogatás összegét személyesen adta át az egyházközség számára a támogatók egy csoportja június 8-án Tivadar nagyvértanú tiszteletére tartott szent liturgia keretében.

End of content

End of content