Megkezdődtek a Bartók Béla komolyzenei vetélkedő elődöntői

Másodszor rendezi meg idén a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség a Bartók Béláról elnevezett komolyzenei tehetségkutató vetélkedőt. A versenyt azzal a céllal indították útjára egy éve, hogy közelebb hozzák a klasszikus zenét az emberekhez, és lehetőséget teremtsenek a fiatal tehetséges zenészek bemutatkozására a nagyközönség előtt.

A kezdeményezés sikerét mutatja, hogy idén több mint kétszer annyi fiatal jelentkezett a megmérettetésre, mint tavaly.

Az elődöntők a beregvidéki fordulóval kezdődtek június 8-án. A szakértő zsűri előtt összesen 38 fiatal mutatta be tudását a Beregszászi Művészeti Iskola koncerttermében. A fellépők a Munkácsi, Ilosvai és természetesen a Beregszászi járásból érkeztek.

A beregszászi elődöntőn a legnagyobb arányban zongoristák vettek részt, a második legnépszerűbb hangszernek a hegedű bizonyult. A mezőnyben öt szaxofonos versenyző mellett Szidor Vitalij trombitával, Mironyuk János vadászkürttel képviselte a fúvós hangszereket. A mezőny üde színfoltja volt az egyetlen nagybőgős versenyző, Roldugin Dániel előadása. A beregszászi egyéni meghallgatás alapján a vidékről 14 versenyző jutott tovább a középdöntőbe.

Az öttagú zsűri sorában foglalt helyet Fedorkó Márta (zongora), Pohareczky Eduárd (vonós), RuszányukÁgnes (zongora), Holozsi Imre (fúvós), valamint a zsűri elnöke, Roják Klára (hegedű).

A versenyzők három korcsoportban indultak, az 5–10, a 11–13 és a 14–19 évesek kategóriájába jelentkezhettek az ifjú muzsikusok. Az elődöntőkön a zsűri – korcsoportra való tekintet nélkül – akárhány versenyzőt tovább juttathat. Az októberi középdöntőből korcsoportonként már csak 5-5 zenész kerül be a decemberi, ungvári döntőbe, ahol egy-egy újabb klasszikus, illetve egy-egy magyar zeneszerzőtől származó zenedarabot adnak elő a szakmai zsűri előtt.

A legtöbben, szám szerint 134-en, az Ung-vidékről neveztek be a tehetségkutató versenyre. Ugocsa térségéből 45-en, a Felső-Tisza-vidékről pedig 13-an jelentkeztek.

Júniusban folytatódik a fiatalok meghallgatása. Június 14-én Nagyszőlősön, 17-én, illetve 21-én Ungváron szervezik meg a Bartók Béla komolyzenei tehetségkutató vetélkedő további elődöntőit.

Kiss Julianna

Kárpátalja.ma