Eltávolították Munkácsy mellszobrát Munkács főteréről
A műemléket november 8-án távolították el a helyéről. A város központi terét 1994 óta díszítette Munkácsy Mihály mellszobra – jelentette be a pmg.ua hírportált.
A műemléket november 8-án távolították el a helyéről. A város központi terét 1994 óta díszítette Munkácsy Mihály mellszobra – jelentette be a pmg.ua hírportált.
Vass Lajos-nagydíjban részesült a Kokas Banda valamint a Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport 2016. november 5-én a „Hagyományos régiók, Régiók hagyománya” XI. Vass Lajos Népzenei Verseny Kárpát-medencei döntőjén.
Az év első kilenc hónapja alatt a Beregszászi Járási Kórház 103 dolgozója írta meg felmondólevelét – közölte a pmg.ua hírportál október 27-én.
Habár az Ung folyó medencéjében az utóbbi napokban lezúduló hatalmas csapadékmennyiség meghaladta az 1998-as vagy a 2001-es árvíz idején tapasztalt esőzés mértékét, már nem kell tartanunk katasztrófahelyzet kialakulásától – közölte a mukachevo.net hírportál november 8-án Vaszilij Manyivcsuknak, a Kárpátalja Megyei Hidrometeorológiai Központ igazgatójának nyilatkozatára hivatkozva.
Az egyházzene kedvelőinek ajánlja figyelmébe a Callixtus nevű YouTube-csatorna kínálatát az Aleteia hírportál.
Egy 29 éves ukrán állampolgár próbált Nissan típusú gépkocsijában dohányárut csempészni Magyarországra a tiszaújlaki határátkelőnél.
A Hubertusz szereplőivel találkozhat a közönség a beregszászi színházban.
A Kárpátaljai Megyei Pedagógus-továbbképző Intézet Beregszászi Tagozata köszönetét fejezi a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek és a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítványnak a támogatásért, amely nagyban elősegítette intézményünk projektjeinek megszervezését és lebonyolítását. Gabóda Béla, tagozatvezető
A Nagyberegi Középiskola köszönetét fejezi a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek és a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítványnak a támogatásért, amely nagyban elősegítette intézményünk, illetve a Polónyi Katalin Kézműves Műhely és a Nagyberegi Teremkerékpár Sportklub projektjeinek megszervezését és lebonyolítását. Géczi Tihamér, igazgató Gabóda Béla, projektfelelős
Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke újszülöttek és kisgyermekek hallásvizsgálatához szükséges korszerű orvosi készülékeket adott át a Beregszászi Járási Kórháznak november 7-én.
End of content
End of content