Ismét holttestet találtak a Tiszában
2024 eleje óta már 20 holttestet találtak a folyóban.
2024 eleje óta már 20 holttestet találtak a folyóban.
Napok óta tikkasztó volt a melegség,
az ember éppúgy szenvedett tőle…
A vezető Viktor Mikitával, Kárpátalja kormányzójával együtt tekintette meg augusztus 17-én a munkálatok haladását.
A robbanószerkezetet a szülők vették észre.
Több súlyos sérülést szenvedett.
Tanulmányok bizonyítják azt is, hogy a cicákkal élők esetében alacsonyabb a szívroham kockázata is.
A háromnapos program témája a teremetéstörténet volt.
Az ügyben eljárást indítottak.
A másik kárpátaljai csapat, a Huszti FC második vereségét is elszenvedte a bajnokságban.
Novák Ferenc Tata a magyar néptánciskola és a folklór sajátos színházi megjelenítésének egyik megteremtője.
End of content
End of content