Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: nyugdíjasklub-vezető

Kevesen mondhatják el magukról, hogy csupa szórakozás a munkájuk. Mostani interjúalanyom azt vallja, hogy az övé mindig is az volt. A Beregdédában élő Feketéné Egressy Margit – akit mindenki csak Aranka néniként ismer – olyan foglalkozást választott, amely tánc- és énektudást, valamint szervezői és színpadi képességeket igényel. Élete nagy részét községi klubvezetőként dolgozta végig, az elmúlt két évtizedben pedig az általa megalapított nyugdíjasklubot irányította.

Erről az igen tartalmas és színes életútról beszélgettem vele.

 

– Kitől örökölhette a tánc és a zene szeretetét?

– Édesanyámtól, aki korán megözvegyült, s magára maradt a nővéremmel és velem. Édesapám 1949-ben halt meg egy oroszországi lágerben. A sírját még mindig nem találtuk meg. Édesanyám később ismét férjhez ment, s született még két öcsénk. A nevelőapám úgy bánt velünk, mint a saját gyermekeivel. Óvodába nem jártunk, hanem édesanyám összegyűjtötte a környékbeli gyerekeket, s egész nap játszott és énekelt velünk. Magyar néptáncot tanított nekünk, amit ő az édesapjától, Kosztyó nagyapámtól sajátított el.

Emellett verset írt, és színdarabokat is tanított a falubelieknek az édesanyám. A háborút követően sokan özvegyen maradtak, ő igyekezett ezeket az asszonyokat összefogni. Színdarabokat adtak elő a csűrökben, és egyházi bálokat szerveztek.

 

– Aranka néni hova járt iskolába?

– Mezőhomokon (a helyiek a mai napig megkülönböztetik azt a két falut, Mezőhomokot és Dédát, amelyből később létrejött Beregdéda – a szerk.) végeztem el az elemi iskola első négy osztályát, az ötödik osztálytól kezdve pedig a dédai iskolába jártam. Nem szerettem tanulni, jobban érdekelt a tánc és a színjátszás.

Az áltlános iskola befejezése után nem is akartam tovább tanulni, csak később, az esti iskolában szereztem meg az érettségit.

 

– Milyen volt akkoriban fiatalként az élet?

– Lánykoromban sok darabban játszottam. Faluról falura jártunk vasárnap délutánonként. A kolhoz teherautója vitt bennünket, a jelmezt magunknak varrtuk meg. Nagyon szép időszak volt.

 

– Hol vállalt munkát az iskola befejezése után?

– A helyi kolhoz kertészetében dolgoztam, szőlőt, dohányt kapáltunk. Tíz kopejkát fizettek egy napra, egy kenyér harmincnyolc kopejkába került. Nehéz idők voltak. A nevelőapám vasutasként dolgozott, az édesanyám postás volt a faluban.

 

– Később hol helyezkedett el?

– A kolhoz után egy beregszászi kertészetbe kerültem. Télen szőlőt oltottunk, tavasszal kapálni kellett a szőlődombon. Nem bírtam azt a munkát, ezért a testvéremmel felváltva jártunk dolgozni, de nem szóltak érte.

Aztán a konzervgyár üvegmosó részlegére kerültem. Akkor lett könnyebb a munkám, amikor a Beregszászi Postahivatalban helyezkedtem el.

 

– Közben férjhez ment…

– Húszéves voltam, amikor 1968-ban a férjem udvarolni kezdett. Ő is Beregdédában lakott. Öt éven át udvarolt, közben három évet katonaként is szolgált. 1973-ban összeházasodtunk, három gyermekünk született. Akkoriban még nagyon kevés időt adtak az édesanyáknak, hogy otthon maradjanak a gyermekeikkel. A szülési szabadság lejárta után mindig hamar visszaálltam a munkába. Már nem Beregszászban volt a munkahelyem, hanem a nagybégányi takarékszövetkezetbe kerültem, ahol tíz éven át dolgoztam.

 

– A házasságkötés után is folytatta a fellépéseket?

– Először elvégeztem Ungváron egy egyéves tánciskolát, majd a munkahely mellett Nagybégányban, Kisbégányban és Beregdédában tanítottam táncot. A tanfolyam végén mindig tartottunk egy bemutatót, amelyen részt vettek a családtagok, és közösen mulattunk. Nagyon szerettük ezeket az alkalmakat.

 

– Hogyan lett takarékszövetkezeti alkalmazottból klubvezető?

– A legkisebb gyermekemmel voltam szülési szabadságon, amikor 1977-ben felkértek, hogy vállaljam el az újonnan megépített beregdédai klubház vezetését.

Édesanyám nem örült, mert vallásos család voltunk, és attól félt, hogy majd kellemetlenségeim lesznek emiatt a pártvezetés előtt. Azonban a férjem biztatott, hogy vállaljam el a munkát. Végül belementem, s még Husztra is beiratkoztam egy iskolába, ahol énekkarvezetést tanultam.

 

– Meséljen a klubvezetői évekről!

– Számos művet állítottunk színpadra. Játszottuk Csiky Gergelytől A nagymamát, Szigligeti Edétől A cigányt, Molière-től a Dandin György, avagy a megcsúfolt férjet, Tóth Edétől A falu rosszát, színre vittük Szent Margit legendáját.

A színdarabok mellett néptáncot tanítottam, és énekkart vezettem.

A klubnak saját zenekara is volt, amelyet a kolhoz finanszírozott.

1991-től bejártuk Magyarországot. Eljutottunk a többi között Záhonyba, Nagykállóba, Nyíregyházára, Tápiószelére, Budapestre, Aranyosapátiba. Már bejáratos voltam az útlevélosztályra, olyan sokat utaztunk. A kolhoz busza szállított bennünket.

 

– Kik vállalták a fellépéseket?

– Először a saját családtagjaimat, a gyermekeimet, az öcséimet és azok barátait szerveztem be. Aztán már jöttek maguktól a fiatalok. Később számos házasság született az ott kötött ismeretségekből.

 

– Ezek szerint a családjára is hatással volt a munkája.

– A férjem sohasem szerepelt, de eljött megnézni a színdarabokat. A két nagyobbik gyermekem folytatta a zenével való foglalkozást. A fiam előbb harmonikázni, majd trombitázni tanult. A lányom sokáig a mezőkaszonyi óvodában volt zenenevelő, emellett a mai napig a római katolikus templomban orgonál.

 

– Aranka néni hány évig vezette a beregdédai klubházat?

– 23 éven át töltöttem be ezt a munkakört. Életem legszebb évei voltak. A nyugdíjba vonulás után sem hagytam fel a szervezői tevékenységgel.

 

– Amikor nyugdíjba ment, már működött a nyugdíjasklub Beregdédában. Mi ennek a története?

– Az első nyugdíjasklub Beregszászban jött létre az 1990-es években. Ennek a mintájára alapítottam meg 1996-ban Beregdédában az Arany János Nyugdíjasklubot. Idén már húszévesek leszünk. Az első találkozóra 45-en jöttek el, közülük 30-an megmaradtak. Éveken át még nagybégányiak is átjártak hozzánk.

Az alapítás utáni évben már Budapesten, az Orczy-kertben szerepeltünk. Hazafias műsorral és népdalokkal készültünk. Utána rengeteg meghívást kaptunk.

 

– A mai napig Aranka néni vezeti a nyugdíjasklubot.

– Ma már kevesebben vagyunk, sokan eltávoztak tőlünk. Jó hangú kis társaság vagyunk. Nagyon népszerű a Pletykás vénasszonyok című műsorunk. Szeretünk összejönni, megbeszélni a problémáinkat, együtt mulatni. Minden vasárnap találkozunk. Legközelebb Mátészalkára megyünk fellépni. Szerettem a klubvezetést, a nyugdíjasklubot is szívesen irányítom. Ha újra hivatást kellene választanom, még egyszer emellett döntenék.

 

– Isten adjon erőt ahhoz, hogy még sokáig álljon a nyugdíjasklub élén!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma