Trill Zsolt: „Vidnyánszky Attila színházát nehéz csinálni”

„Lenyűgöznek azok a színészek, akik tudnak egészen mások lenni.”

Vidnyánszky Attilával dolgozott már Beregszászon, aztán a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban is, majd Vidnyánszky kinevezésekor követte őt a fővárosba is. Trill Zsolt jelenleg a Nemzeti Színház tagja, és a POSZT versenyprogramjában szereplő Don Quijote című előadás egyik főszereplője. Arról is beszélgettünk vele, hogyan dolgoztatja meg őt Zsótér Sándor és hogyan ifj. Vidnyánszky Attila, mi a legfontosabb eleme és mi a nehézsége a Nemzeti Színházban folyó munkának.

Jelenleg tizenegy szereped van a Nemzeti Színházban, sok közülük főszerep. Nem érzed soknak?

Nem tudtam, hogy tizenegy van. Hogy sok-e? Valamikor nagyon sok, valamikor meg egyáltalán nem érzem, hogy teher lenne, mert mindig arra az egyre koncentrálok, amelyik jön. Mindig egy nappal vagy egy héttel előre gondolkodik az ember, a következő előadásra készül fel. Persze tizenegy előadásban benne lenni nem kis feladat. Ami azt a kérdést illeti, hogy főszerep vagy nem főszerep, ez számomra nem lényeges. Amikor a beregszászi Három nővért játsszuk a színpadon egyszerre tizennyolcan, akkor ott ki a főszereplő? Mindannyian főszereplők vagyunk. Vidnyánszky Attila legtöbb előadásában nincs is főszerep meg mellékszerep. Egyébként is, valaki egyetlen gesztusával, szöveg nélkül is sokkal izgalmasabb lehet, mint én az összes monológommal vagy mondatommal.

Rengeteget mozogsz is az előadásaidban, például legutóbbi bemutatódban, a Zsótér Sándor rendezte Galilei életében. Ez belőled is fakad vagy a rendező ötlete?

Nyilván azért mozgunk annyit a színpadon, mert az életben is fizikai tevékenységeket végzünk. Persze van olyan előadás, amelyik kevesebb mozgással jár együtt. A Galileiben akár megpróbálhatnám azt is, hogy egyáltalán nem mozgok, mert a figura megengedi, de annyi a lehetőség a térben, hogy butaság nem kihasználni. Maga a tér inspirálja az embert. A próbafolyamat elején azért mozog annyit a színész, mert keres, és azt hiszi, hogy a mozgással egy csomó mindent meg tud oldani, aztán rájön, hogy a negyede is bőven elég. Mikor Galilei életéről olvastam, magam is elgondolkodtam azon, hogy akár statikusan is meg lehetne csinálni az egészet, de nem akartam beleavatkozni Zsótér munkájába.

Azt mondják, Zsótér Sándor szereti megdolgoztatni a színészeket, minden értelemben.

Engem minden rendező megdolgoztat, meg aztán nem is szükséges, megdolgoztatom én saját magam. Mindig olyan rendezőkkel találkoztam munkám során, akik azért jöttek, hogy színházat csináljanak, és ez anélkül nem megy, hogy én ne tegyem magam oda. Mikor úgy tűnik, hogy a színész nem csinál semmit, akkor is kőkeményen dolgozik, akkor is jelen kell lennie. Zsótérral szerencsés találkozásunk volt, mert ő is hasonlóképpen gondolja a színházcsinálást, mint én. De ugyanezt elmondhatnám Rizsakovról, Purčaretéről, Vidnyánszky Attiláról is.

Miben gondolkodtok hasonlóan Zsótérral?

Nagyon energikusan csinálja az egészet. Engem már a második nap felküldött a falra. Aztán nagyon tisztelem benne, hogy minden előadására eljön, végignézi, végigszenvedi. Gondold el, milyen szenvedés lehet, hogy nézed az előadást, és folyamatosan azt látod, hogy nem azt kapod vissza, amit szeretnél. Rengeteg hibával dolgozik a színész, és neked ezt mind látnod kell. Ülsz, és végigszenveded, hogy ezek nem azt csinálják, amit kell.

És ezt utána meg is mondja nektek?

Igen, aztán vagy igaza van, vagy nem. Rizsakov is mindig végignézi az előadásait. Purčarete más, ő soha többé nem nézi meg, amit megcsinált. Vidnyánszky hol nézi, hol nem, neki kevés ideje van rá.

A Brandban és a Galilei életében nem csak Zsótérral dolgozol együtt, hanem Törőcsik Marival is. Sőt, vele A szarvassá változott fiúban is együtt játszol. Milyen vele játszani?

Marit csak nézni kell, és akkor minden rendben van. Hogy konkrétan milyen hatással van rám a játéka, azt nem tudnám megfogalmazni, de tudat alatt biztos erősen hat rám. És remélem, hogy nyolcvanéves kora ellenére mi is tudunk adni neki valamit.

Vidnyánszky Attila három éve vezeti a Nemzeti Színházat, és te is azóta vagy a társulatnál. Hogyan értékeled ezt a három évet?

Egy úton vagyunk, amelynek vannak állomásai és periódusai. Vidnyánszky elindult egy másfajta úton, egy másfajta színházat csinál, ami sokkal nehezebb, mint a korábbiak. Másfajta kultúrákat hoz be, és ehhez nekünk, színészeknek is máshogy kell hozzáállnunk. Hosszú időbe telik, amíg alkalmazkodunk egy új rendezőhöz, nem is adja magát könnyen, és ebből fakadóan sokkal nagyobb a hibalehetőség is.

Mennyire szokott össze ez a sok helyről érkezett társulat, a régi és új nemzetisek?

Azt remélem, hogy egyszer majd egy igazi társulat lesz. Most még nem merem ezt kijelenteni. Egy hosszú folyamatról van szó, amelyet elméletben nem lehet végigvinni, csak gyakorlatban. Egy úton vagyunk, de hogy ez mibe fog beletorkollni, vagy mi lesz a végeredménye, fogalmam sincs. Azt sem tudom, holnap mi lesz. Biztos, hogy nem tökéletes az egész. Azt látom, hogy van egy mag, egy pár ember, aki azt a fajta Nemzeti Színházat, amelyről Vidnyánszky Attila beszél, komolyan veszi, de nem mindenki részéről érzem ezt. Biztos van bizonyos fajta értetlenség is, mert az ő színházát nehéz csinálni.

Miért?

Mert ez egyszerre intellektuális színház is, fizikai színház is és költői színház is: sok-sok dologból áll össze. És nem utolsó sorban hit. Ha nem hiszel benne, semmit nem ér az egész. Azért mondom ezt bátran, mert mi egy páran ismerjük Vidnyánszkyt, és sok mindent végigcsináltunk vele. Ha egyes előadások nem sikerültek, az azért van, mert nem volt bennünk elég hit és erő.

A következő bemutatódat szintén Vidnyánszky Attila rendezi, csak most az ifjabbik. III. Richárdot fogod játszani Shakespeare azonos című darabjában a gyulai Shakespeare Fesztiválon. Milyen előadásra készülhetünk?

Még a próbafolyamat elején vagyunk, egyelőre csak egy-egy jelenetet próbálgatunk, közösen még nem sikerült összejönnünk. Nagyon élvezem, mert rengeteg egyetemista van benne, és nagyon csodálom az ő világukat. Nem értem, csak csodálom, és meg kell fejtenem, ahogy meg kell fejtenem a magam szerepét is benne. Ami az előadást illeti, úgy értelmezem, hogy Attila egy világot szeretne megfogalmazni, a körülöttünk levő őrületet. Közben rettenetesen nehezeket kér: nem is vagyok biztos abban, hogy alkalmas vagyok rá.

Miket kér?

Az értelmezés, a szituációk, a viszonyok, mind egészen más, mint amit én gondolok a dolgokról. Nem biztos még, hogy értem, miközben azt is látom, hogy nála ez le van tisztulva. Az egyszerűségében van a megfoghatatlansága. Új fordítás is készült, amelyet Vecsei Miklós jegyez. A szövegben ugyan nincs aktualizálás, de hogy rettenetesen aktuális ez a darab, az biztos.

Most a POSZT-ra mentek Vidnyánszky Attila Don Quijotéjével, amelyben te Cervantes szerepét játszod. Mit gondolsz, miért fontos, hogy megjelenik a darabban Don Quiote és Sancho Panza mellett az író Cervantes és szolgája is?

A szerző elválaszthatatlan a teremtményétől, ahogy Don Quijote is Sancho Panzától. Minden nagy ember mellett van egy Sancho Panza, aki elválaszthatatlan tőle, aki mellette áll, segít neki, ha baj van. Cervantes mellett is mindig ott van Cosmentes, az ő Sanchója. Egy oda-vissza játék van négyük között, és azt hiszem, ha jól csináljuk, a végén már nem tudod eldönteni, melyikük melyik, annyira szerves egységgé válik ez a négy ember.

Te szinte minden évben mész valamilyen előadásoddal Pécsre.

A beregszászi társulattal majdnem minden előadásunkkal ott voltunk, aztán én ott voltam az Új Színházzal is, később a debrecenivel, most pedig a Nemzeti Színházzal. Fontos, hogy legyen egy ilyen találkozó, de nem ártana, ha végre csak a színházról szólna. Egy tisztán színházi találkozót kellene csinálni, olyan színházakat, olyan színházi embereket elhozni különböző országokból, akik megpezsdítik nem csak Pécs hangulatát, hanem az egész színházi életet. Hallom, hogy lesz sok koncert, de nem ezekre lenne szükség, hanem minél több előadásra. Persze lehetnek koncertek is, de ez az egész ország már így is csak könnyűzenei fesztiválokból áll.

Mindenesetre vannak nemzetközi színházi fesztiváljaink is, éppen a már említett gyulai Shakespeare Fesztivál vagy legújabban a MITEM, amelyet már harmadszorra rendeztek meg a Nemzeti Színházban.

Igen, nagyon fontos, hogy Gyulán is van egy ilyen nemzetközi fesztivál, ami csak a színházról szól, és nagyon örömteli, hogy van a MITEM is. Vidnyánszky Attila ezt nagyon izgalmasan csinálja, érdekes előadásokat hív meg. Én majdnem mindegyiket láttam is. Tetszett A holló, amit a szentpéterváriak hoztak el, és bírtam Rizsakov Korszerűtlen koncertjét is. Ostermeier Sirálya viszont nagy csalódás volt. Én már előtte kétszer láttam Ostermeier-előadást, és mindig úgy harangozták be, hogy mekkora zseni, de nekem azok sem tetszettek különösebben, miközben elhiszem, hogy nagy mesterről van szó. Amikor az elején elkezdtek politizálni, az még élő volt, de a többi rettenetesen unalmas.

Sokat játszol filmekben is. Forgatsz valamikor mostanában?

Most éppen nem forgatok, de vannak már tervek. Fontos, hogy egy színész rendszeresen forgathasson, mert egy csomó mindent viszünk a színházba onnan, és fordítva. Csak sajnos a filmrendezők biztosra mennek, mindig ugyanazokat a színészeket választják. Ezért is bízom a legfiatalabb filmrendező generációban, mert a fiatalságukból kifolyólag bátrabbak, mernek újat csinálni. Persze a filmrendezők mindig gyilkolnak bennünket, színészeket, hogy ne legyünk egyformák. De az ember nem tudja magát kiiktatni, én is mindig Trill Zsolt maradok. Mindenesetre lenyűgöznek azok a színészek, akik tudnak egészen mások lenni. Ez az én célom is.