Magyar feltalálók: Kabay János és a morfium
A tudatmódosító szerek használata első hallásra mindenkiben negatív előítéleteket vált ki. Sokak talán indokolatlannak tartják és ellenzik a szer használatát, hiszen elsősorban a drogfogyasztással hozzák összefüggésbe. Ugyanakkor gondoljunk csak egy gyógyíthatatlan rákbetegség utolsó stádiumában lévő betegre, akinek csak ez a szer ad némi enyhülést. Felismerte ezt az orvostudomány, így gyógyászati célokra használják a morfiumot. Ítéletektől és előítéletektől eltekintve igazán érdekes tudnivaló, hogy a morfium előállításának atyja egy kiváló magyar tudós, Kabay János.
Kabay János 1896. december 21-én született a Szabolcs megyei Bűdszentmihály (ma: Tiszavasvári) községben. Először a Műegyetem vegyészmérnöki karára iratkozott be, a háború azonban közbeszólt. Fél év múlva bevonult katonának, és a munkácsi önkéntes iskolában lett oktató. Ezt követően nagybátyja gyógyszertárában gyakornokoskodott. Itt kezdett komolyabban érdeklődni a gyógyszerek iránt, s ekkor döntötte el, hogy jelentkezik a Pázmány Péter Tudományegyetem gyógyszerészeti szakára. 1923-ban diplomázott. A diploma megszerzése után visszament nagybátyja hajdúnánási gyógyszertárába, ahol szabadidejében preparatív kémiai problémákkal foglalkozott. Itt kezdett érdeklődni az ópiumtermelés és a morfiumelőállítás iránt, majd azzal foglalkozott, hogyan lehetne az alkaloidokat közvetlenül a máknövényből előállítani az ópium kikapcsolásával.
Hogy mi is az a morfium? Az ópiumot már az ókori görögök is használták fájdalomcsillapító és altatószerként. Ezt az éretlen mákgubók megkarcolásával nyerték ki. Az így kifolyt tejszerű nedv megszáradása után barnás lesz, és ez az az anyag, amit évezredek óta alkalmaz az orvostudomány. A 19. század ugyanis hatóanyag-koncentrációja változik. Egy fiatal német gyógyszerész, Friedrich Wilhelm Adam Sertürner volt az, aki 1804-benaz ópium vizes kivonatából nyert vegyületről bebizonyította, hogy az a felelős az ópium fájdalomcsillapító és altató hatásáért. Az anyagot Morpheuszról, az álmok görög istenéről morfiumnak nevezte el.
Már Kabay előtt is sokan vizsgálták a zöld és száraz mák morfiumtartalmát. Úgy találták, hogy az éretlen növényben sokkal több a hatóanyag, hiszen a magok érése során alkaloidtartamuk csökken. Akkortájt a morfint csak a máknövény értéktelen melléktermékének tartották, és csak azért nem foglalkoztak vele, mert a keletről érkező ópium hihetetlen olcsó volt, és feldolgozása sem igényelt bonyolult módszereket.
Kabay 1924-ben kezdett el kísérletezni a mákkal és a morfinnal – írja Köteles Viktória 88 magyar találmány című könyvében. Mint kiváló gyakorlati készséggel és érzékkel bíró kutatóban, rögtön felvetődött benne az eljárás kidolgozása a morfin kinyerésére és az eredmények gyakorlati hasznosítására. Úgy vélte, először a tisztítást kell megoldani. Tudniillik a kereskedelemben kapható morfin szürkés színű volt. Kezdetleges patikai körülmények között dolgozott, hol kifejlesztette az úgynevezett zöld eljárást.
A fáradságos munkát siker koronázta, amikor Kabay kidolgozta laboratóriumi eljárását. Ezután következett a nehezebb feladat: a nagyszerű felfedezés gyakorlati alkalmazása. Módszere azon alapult, hogy a zöld mákot rögtön virágzás után aratták le, és még a helyszínen kivonták belőle a hatóanyagot. A gyakorlatban azonban hamar kiderült, hogy a zöld eljárás nem túl gazdaságos. További hátránya pedig az volt, hogy a Magyarországon fontos élelmiszernek számító mákszem kárba veszett.
Ezek után 1932-ben sikerült új üzemi eljárást kidolgozni, mely alapján a morfint gazdaságosabban lehetett kinyerni a száraz, kicsépelt mákszalmából. Ezzel a módszerrel egy értéktelen mezőgazdasági hulladékot, a száraz mákfejet állította a tudomány szolgálatába. A legfontosabb pedig az, hogy a száraz módszer hozta el Kabay Jánosnak a világsikert és az elismerést a legmagasabb szakmai körökben is. A módszer olyannyira bevált, hogy a hazai szükségleteket kielégítve külföldre is tudtak exportálni. Ezzel persze kivívták az ópiumtermelő országok haragját is, akik emiatt hamis vádakkal illették Magyarországot.
Talán a sors fintora, hogy az az ember, aki egész életében egy fájdalomcsillapító kinyerésén és előállításán dolgozott, kínok között halt meg. Egy sérvműtétet követően orbáncot kapott, a leromlott szervezet minimális ellenállása következtében pedig a fellépett komplikációk 1936. január 29-én véget vetettek életének. A Farkasréti temetőben nagy részvét mellett temették el. A gyógyszerészi szaklapok nagy elismeréssel méltatták érdemeit.
Gál Adél
Kárpátalja.ma