Tisztelet az őrállóknak

A szovjet rendszerben, amikor tort ült a harcos ateizmus, megyénkben számos gyülekezetet fosztottak meg templomától, hogy abba raktárt, tornatermet, vagy éppen ateista múzeumot rendezzenek be. Ebben az időben a verbőci reformátusok is isteni hajlék nélkül maradtak, és arra kényszerültek, hogy a szomszédos Feketepatakra járjanak istentiszteletre. Ám az itteni hívek közül jónéhányan nem nyugodtak bele ebbe a lehetetlen helyzetbe. 1983-ban aláírást gyűjtöttek, beadványt szerkesztettek, amelyet küldöttség vitt el Moszkvába a központi vallási és egyházügyi hivatalba. Kérve, hogy vegyék nyilvántartásba a gyülekezetet, hogy az visszakaphassa templomát. A keménykezű kommunista főtitkár, Andropov idején nem sok esély volt arra, hogy a hatalom részéről kedvező elbírálásban részesüljön a verbőci hívek kérése, ám ez a bátor kiállás mindenképpen közrejátszott abban, hogy az enyhülés időszakában, 1989-ben az elsők között vehették újra birtokukba az elődök által felépített Isten házát.
Az elmúlt vasárnap ezekre az embert és a hitet egyaránt próbák elé állító időkre emlékezett a verbőci gyülekezet. Hálaadó istentisztelet keretében ismerték el azoknak az egyháztagoknak a gyülekezet fennmaradása, a hit megtartása érdekében végzett áldozatos munkáját, akik az egyházüldözés időszakában is bátran kiálltak egyházukért.
Gönczy Árpád 36 éven át volt a gyülekezet gondnoka. A jó hírű asztalosmester keze munkáját a templom ajtaja, a padok, a szépen felújított parókia nyílászárói dicsérik. Stul Ilona egyháztag a legnehezebb időkben vállalta el a gondnokságot, abban a reményben, hogy egy női vezető talán kevesebb veszélyt jelent a hatalom emberei számára majd, s így békén hagyják a gyülekezetet is. A kötelességüket tisztességgel teljesítő őrállókat az egyházkerület díszoklevelével tüntették ki.
Igehirdetésében Zán Fábián Sándor püspök arra intett, hogy nem szabad a szomorú veszteségekkel teli múlt elsiratásában leragadni. Lehet gyászolni, fájdalmainkat az Isten elé tárni, bűnbocsánatért esedezni, ám legalább ilyen fontos, hogy a jövőbe vetett tekintettel imádkozzunk. Imádkozzunk az új lehetőségekért, hogy be tudjuk tölteni küldetésünket. S ne csupán családtagjainkért könyörögjünk és gyülekezetünkért, hanem sokat szenvedett kárpátaljai magyar népünkért is. Azért, hogy ne ürüljenek ki templomaink, hogy megszülessenek a fennmaradásunkat biztosító gyermekek.
A kitüntetettek életútját, példaadó munkásságát Molnár Zsolt helyi lelkipásztor ismertette. Elmondta, hogy a reformáció születésének 500. évfordulóját a gyülekezet változatos és tartalmas programsorozattal, számos hitmélyítő alkalommal kívánja emlékezetessé tenni.
Mikor volt könnyű az élet Kárpátalján? Szalipszki Endre beregszászi magyar főkonzul ezzel a költői kérdéssel kezdte ünnepi köszöntőjét. Nyilvánvaló, hogy sohasem. Mint ahogy ma sem az. A gyülekezet, a szűkebb-tágabb közösség megmaradásáért végzett odaadó szolgálat nélkül ma sincs esély a megmaradásra. Ezt ismerték fel azok, akiket ma az egyházkerület ilyen magas elismerésben részesített. Mélyen meg vagyok győződve róla, hogy Isten áldása van azon a gyülekezeten, akiknek ilyen erős hittel és kitartással rendelkező tagjai vannak, mondta a főkonzul.

Kovács Elemér