Vasárnapi üzenet

Álma volt: íme, egy létra volt a földre állítva, s a hegye az eget érte. S lám, Isten angyalai fel és le jártak rajta. Íme, az Úr fölötte állt, és így szólt: „Az Úr vagyok, atyádnak, Ábrahámnak Istene és Izsák Istene. A földet, amelyen pihensz, neked és utódaidnak adom. Nemzetséged olyan lesz, mint a föld homokja, ki kell terjesztened nyugatra és keletre, északra és délre, általad s utódaid által nyer áldást a föld minden népe. Nézd, én veled vagyok. Mindenütt oltalmazlak, ahová mégy, és visszavezetlek erre a földre. Nem hagylak el, amíg véghez nem viszem, amit megígértem neked. (Ter 28, 13–15)

A kora középkori bizánci teológiában és utána is ezt a jelenetet az Istenhez való eljutás lépcsőfokaiként értelmezték.

Az ember a földön él, de a mennybe vágyik. Kapcsolatot létesítünk azzal a szellemi valósággal, akit mi Istennek nevezünk. A létrán angyalok járnak, akik az egyház hagyománya szerint tisztán szellemi létezők, akik azonnal és feltétel nélkül teljesítik Isten akaratát.

A feladathoz, az eszmékhez, a célokhoz való eljutás az ember számára elsősorban szellemi teljesítmény. Ezért Jákob álmában az angyalok útját az ember szellemi teljesítményének kell tekintenünk és értelmeznünk.

Az ember az, aki összekapcsolja az eget és a földet. Hitünk szerint Krisztus megtestesülése és megváltása az emberi életet a legmagasabb szintre emelte a földi létezők között. A keresztény tanítás szerint az emberi méltóság alapja, hogy az Isten emberként jött el a világba. Nem egy átlagos valami az ember, hanem az Isten akaratának a legtökéletesebb megnyilvánulása.

Ez az önértékelésünk és emberi hivatásunk alapja is. Mi vagyunk a létra, a kapocs, a szócső, amelyen keresztül az Isten eljuttatja gondolatait az emberek irányába.

Az emberi tudásunk, az élettapasztalatunk, a bölcsességünk a keresztény tudás felé nyitja meg az embert. Amikor az ember okosabb és műveltebb szeretne lenni, akkor azt mondjuk rá, hogy nagy benne a tudásvágy. Amikor pedig jobb ember szeretne lenni, amikor az emberi erényekben fejlődik, ezt Isten utáni vágynak nevezzük.

Lelki és szellemi életünk tevékenységének „a maradandó és tartós alkotására” kell törekednünk: Az Isten akaratának a keresésére, a tudás elsajátítására, s mindkettőre úgy tekinteni, hogy az emberi életünk hivatásának a gyakorlása.

Marosi István
görögkatolikus áldozópap, Nagybégány, Gut