„Itt vagyunk te szent igéd hallására…”

Tizedhatodik alkalommal rendezték meg Ungváron szombaton, április 29-én a Kárpátaljai Református Énekkarok Találkozóját. A református templomban idén húsz kórus gyűlt össze.

A találkozó kezdetén Héder János, a Kárpátaljai Református Egyházkerület egyházi főjegyzője, az ungvári gyülekezet lelkésze köszöntötte az énekkarokat és a híveket, majd nyitóénekként elhangzott a 151. dicséret. Ezt közös imádság és igehirdetés követte, melyből megtudhattuk, mit jelent a reformáció az éneklésben. – A legfontosabb gondolat, amely parancsként szólal meg ezen a mai alkalmon is, hogy dicsérjétek az Urat, övé legyen a dicsőség égen és földön, beszéljétek el az Ő nagyságos dolgait, mondjátok el minden népnek, hogy Ő megtartott minket ezidáig – emlékeztette a lelkipásztor a jelenlévőket. – Mert Ő ott volt az egyházával. Mi nem azt mondjuk, hogy az egyháznak összesen ötszáz esztendeje múlt el. Hisszük, valljuk, mi annak az egyháznak vagyunk a részei, tagjai, melyet Krisztus alakított. Amikor az 500-at odaírjuk, az arra emlékeztet bennünket, hogy Isten működik, hiszen megújítja az Ő egyházát.

Sok minden változott az elmúlt évszázadokban, esztendőkben. Amikor a különböző stílusú, különböző háttérű énekeket halljuk, előjön a kérdés: mi tetszik Istennek? A reformáció előtti időkben az egyházban hallgatták az énekkar latin énekét, de a hívek nem tudták, miről szól, csak a legműveltebb rétegek értették, hogy talán Isten csodálatos tettetiről van szó. Ezután jött a reformáció, ami mindenkit bekapcsolt az istentiszteletbe, kiszorult az orgona, a művek hallgatása. Kezdetben nem volt minden gyülekezetben orgona, de énekeltek. Megjelentek az énekeskönyvek. Fontos elv volt, hogy Isten nagy és csodálatos dolgairól szóljon az ének. A hívek kezdtek otthon, magányukban is énekelni, és leegyszerűsödtek a zenei formák. A világi éneket megtöltötték bibliai tartalommal, ami azt jelképezi, egész életünket meg kell töltenünk bibliai tartalommal. Luther Márton arra tanított, hogy az ének felemel, vigasztal, tanít, hogy mi a jó, mi a hősies, a becsületes, a tisztességes, s hogy az ének – imádság. Miközben istentiszteletet tartunk, szívünk meghallgatásra talál.

Szóljon az énekünk arról, hogy Isten velünk van, megsegít, számíthatunk rá a nehéz helyzetben. Különösen ma, itt, Kárpátalján, egy roskadozó, háborús országban, amelyben nem sok reménység van, amelyben úgy érezzük, ahogyan a 130. zsoltár írója: nagy mélységből kiáltunk hozzád, hallgass meg, Uram, szabadítsd meg a népedet. Az Úr erősítsen meg mindnyájunkat – zárta gondolatait Héder János.

A nap folyamán bemutatkoztak az énekkarok. Elsőként a házigazdák, az ungvári református énekkar lépett fel, majd a Nagydobronyi Református Líceum kórusa, a szalókai Nyitnikék Zeneiskola kórusa, a barkaszói és a rafajnaújfalui református kórus, a nagydobronyi református gyermekkórus, a zápszonyi és az eszenyi református énekkar, a kisdobronyi, a viski, a guti, a balazséri, a munkácsi, a kígyósi, a tiszaágteleki, a tiszaújfalui református kórus, a nagydobronyi református asszonykórus, a beregsomi, a szalókai Reménység, a tiszaásványi és a szernyei kórus következett.

Ezután szeretetvendégségre invitáltak mindenkit. A folytatásban a megjelent kórusokból összeállt vegyeskar énekelt. A találkozó végén a karvezetőknek oklevelet nyújtottak át, és Ivaskovics József a legtávolabbról érkezett viski karvezetővel, Keresztúri Istvánnal megkoszorúzta a templom előtt álló kopjafát.

A találkozó szervezői egy célt tartanak szem előtt: összejönni, együtt énekelni. Arra törekednek, hogy minél többen bekapcsolódjanak a közös éneklésbe. Nem hagyományos versengés ez, hanem azért gyűlnek össze, mert Istené a dicsőség, aki egyszülött Fiát adta az emberiségért.

Rehó Viktória
Kárpátalja.ma