Előadás az ökumenizmusról a beregszászi főiskolán
2012. február 15-én Dr. Kránitz Mihály „Az ökumenikus mozgalom száz éve. A keresztény egységkeresés elmélete és gyakorlata” címmel tartott előadást.
Dr. Kránitz Mihály – a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi karának tanszékvezető professzora, az Ut Unum Sint Ökumenikus Intézet elnöke, a magyar katolikus teológiában a téma neves kutatója, számos teológiai tanulmány és önálló kötet publikálója – előadását Kárpátaljához kötődő személyes élményeivel kezdte meg.
Elmesélte, hogy első alkalommal 1988-ban járt Kárpátalján, amikor egy diakónus társával könyvadományokkal érkeztek. Ezt követően 2002-ben, második látogatása során már Beregszászt, s a Vereckei-hágót is meglátogatta egy budapesti diákcsoporttal. 2009-ben pedig pünkösd alkalmával tett ünnepélyes látogatást Nagybégányban.
Előadásának elméleti részében az ökumenizmus fogalmát, az ökumenista mozgalom jelentését járta körül.
Mint elmondta, az ökumenizmus (görögül oikumené – földkerekség, a lakott világ, egyetemes, egész világot érintő) a keresztény vallási felekezetek által használt protestáns eredetű fogalom, eszme, mentalitás, ami az oikosz – ház, háztartás, otthon, haza görög szóból eredeztethető.
Emellett az ökumenizmus magában foglalja azt a szervezetet is, amely előkészíti a kiengesztelődést a szétszakadt egyházak között, amelynek ügyében kb. 50 évvel ezelőtt kezdődtek a tárgyalások.
Maga az oikumené fogalma Nagy Sándor korában öltött politikai színezetet, amikor már az egész Birodalom fogalmára vonatkozott.
A mozgalmi ökumenizmus az 1910-es edinburgh-i konferencia után indult el. Ezt követően azonban az 1928-as pápai körlevél megtiltotta katolikus híveknek, hogy bármilyen ökumenista rendezvényen is részt vegyenek.
Az ökumenizmus területén két irányzat alakult ki, amely irányzatok ma is jelen vannak:
1. Lelki ökumenizmus. A szeretet ökumenéja, amely szerint a legelső a keresztség, s Krisztus.
2. Igazság párbeszéde, amely teológiai oldaláról közelíti meg az ökumenizmus témáját.
Dr. Kránitz Mihály az előadás első részeként olyan fontos dokumentumokat mutatott be, mint az 1999-es katolikus-evangélikus közös nyilatkozat, amelyet október 31-én írtak alá Augsburgban, vagy a prinsetoni dokumentum. Emellett a 2011-ben, Strasbourgban megjelenő Ökumenikus Charta, ill. a 2005-ben, Brüsszelben Az EU jövője és a katolikusok felelőssége címmel kiadott dokumentum.

Az előadás végén a hallgatóság kérdéseket tehetett fel a professzornak, s egy közösen elmondott Miatyánkkal zárult az alkalom.
