Vasárnapi üzenet

„Isten elég hatalmas ahhoz, hogy bőven megadjon nektek minden adományt, hogy mindig és minden tekintetben bőven ellátva készen legyetek minden jótettre. Az Írásban ezt olvassuk: Osztogat, adakozik a szegénynek, és jósága mindvégig megmarad. Aki pedig magot ad a magvetőnek és kenyeret táplálékul, megsokasítja vetésteket, és megszaporítja jótékonyságotok gyümölcsét, hogy mindig gazdagon teljék nektek mindenféle adakozásra. Ez a mi közvetítésünkkel másokból hálát vált ki Isten iránt. Mert ha ebbe a szent szolgálatba bekapcsolódunk, azzal nemcsak a szentek szükségletét elégítjük ki hanem Isten iránt is őszinte hálára indítunk.” (2Kor 9,8–12)

Isten mindenek felett van az életünkben is, és kézzelfogható a beavatkozása. A szükségeinket mindig kielégíti, bármilyen helyzetben. Ha Isten velünk van, akkor nem kell szűkölködnünk. Ő tudja, mi a szükséges. Engedjük, hogy Ő határozza meg az életünk szükségleteit. Nagy gond és állandó békétlenség, amikor mi határozzuk meg a magunk szükségleteit (és igazítjuk a korszellemhez, a fogyasztásra serkentő reklámokhoz, a társakhoz stb.). S aki az Istenben hisz, az „nem fut” – mondja az Ige. Mert nem kell félnie, és minden körülményben biztonságban lehet. Ha hiszünk, akkor gyakorlatban is megtapasztaljuk, hogy Isten a történelem viszontagságai ellenére is minden szükségünket ki tudja tölteni. Bőségben élhetünk. Isten tervében benne van a bőség. Amivel meg kell tanulni élni és jól élni. Annak ígéri Isten a bőséget, aki tudja az Isten áldásait továbbadni. Aki nem tud adni, annak lehet, hogy meglesz a mindennapija (rendelkezik a szükségessel), de nem lesz bősége. Aki tud adni, annak Isten bőségesen ad, mert az adakozó ember az áldó Isten munkatársa. A szűkmarkú pedig mindig csak teher, de nem teherhordozó. A jó cselekvés mindenre kiterjedhet (adakozás, segítség, tanácsadás, lelkigondozás, udvariasság, titoktartás, önátadás, figyelem stb.). A keresztyén ember a jó cselekvésében kreatív és „kliensközpontú”. Tehát azt veszi figyelembe, milyen igénye van a másik embernek, és nem azt, hogy ő mit gondol a másik ember igényéről. Pl.: A gyereknek elsősorban nem fizikai dolgok kellenek, hanem több idő és figyelem belőlünk; a házastársnak nem biztos, hogy a te agyonhajszolt programjaid, munkád, főztöd stb. kell, hanem a rá figyelésed, az önátadásod és a gyengédséged (amikor nincs tévé, számítógép, hazavitt munka; amikor megpróbálod megérteni őt, és az ő igényei vannak a középpontban és nem a te elképzeléseid az ő igényeiről). Isten megmutathatja hatalmát, amelyet kiáraszthat, de már rajtunk keresztül. Mi lehetünk, akik irányíthatjuk Isten mindenható kegyelmét és hatalmát mások konkrét életére.

Radvánszky Ferenc
kaszonyi és bótrágyi református lelkipásztor