Megáll az ész: törvénybe foglalt képtelenségek… Ukrajna törvénye „Az ukrán mint államnyelv funkcionálásának biztosításáról”: rövid ismertető (5. rész)

A 2018. október 4-én Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa által első olvasatban megszavazott, 5670-д számú, Закон України „Про забезпечення функціонування української мови як державної”, azaz: Ukrajna törvénye „Az ukrán mint államnyelv funkcionálásának biztosításáról” című törvényt bemutató sorozatunk első, második, harmadik és negyedik része után ezúttal a jogszabály 20–22. cikkelyét ismertetjük röviden.

Mint sorozatunk bevezető részében utaltunk rá, a Legfelsőbb Tanács által megszavazott és számos társadalmi, politikai és szakmai szervezet által támogatott törvénytervezet sajnos a jogalkotói munka szégyene. Olyan rendelkezéséket tartalmaz a törvény több cikkelye is, amelyek a hétköznapokban kivitelezhetetlenek, vagy amelyek végrehajtásának ellenőrzése lehetetlen, illetve helyenként olyan kötelezettségeket ró a nyelvhasználókra, amelyek ellentmondanak a józan észnek. Az ebben a részben ismertetett cikkelyek – sajnos – példaként szolgálnak előző mondatunk illusztrálására.

Ahogyan az előzőekben ismertetett cikkelyek esetében, az itt bemutatott részből is jól látszik majd, hogy bár a tervezet kidolgozói a dokumentum címében azt ígérik, hogy csupán az államnyelvre vonatkozó szabályozást készítenek, valójában minden más Ukrajnában használatos nyelvet meghatározó módon érint ez a törvény, mégpedig úgy, hogy erősen korlátozza használatukat.

A 20. cikkely (Державна мова у телебаченні та радіомовленні) a televíziózás és a rádiózás területén szabályozza a nyelvek használatát. Nem meglepő, hogy e két meghatározó területen is az államnyelv kötelező használata szerepel a cikkely első bekezdésében. Az ukrán nyelv használatát tulajdonformától függetlenül minden televízió- és rádióadónak kötelezővé teszi a második bekezdés. A harmadik pont szerint a nem ukrán nyelvű műsorokat, adásokat vagy azok nem ukrán nyelvű részeit kötelezően ukrán szinkronnal, felirattal kell ellátni.

A következő bekezdés rendkívül érdekes. Ha élő adásban valaki (például riporter, interjúalany) váratlanul nem ukránul szólal meg, akkor az adás szerkesztői kötelesek – hangsúlyozzuk: az élő adásban és váratlanul elhangzó – szövegrészt szinkrontolmácsolással, esetleg utána ukránul megismételni. Kivételt csak a zenei produkciók zenés-dalos részei, illetve az élő helyszíni tudósítások, riportok váratlan bekiabálói, megszólalói képeznek. A magunk részéről nagyon sajnáljuk ezt a kivételt, mert kifejezetten érdekes helyzet alakulhatott volna ki, amikor például egy focimeccs közvetítése során a szurkolók orosz nyelvű káromkodását a nyelvtörvény előírásait követve ukrán felirattal vagy szinkrontolmácsolással látja el egy sportcsatorna szerkesztősége…

A 20. cikkely 6. bekezdése megpróbál tekintettel lenni a nemzeti kisebbségekre (ami jelzi: nemcsak az államnyelvre terjed ki a törvény hatálya). No azért nehogy azt gondolja bárki is, hogy a jogalkotó lehetővé teszi, hogy a nemzeti kisebbségek nyelvén is működhessenek rádió- vagy tévéadók Ukrajnában. A törvényhozók a kisebbségi nyelvek kapcsán szinte csak korlátozó passzusokat iktattak a törvénybe. Az említett helyen például a nem ukrán nyelvű adásidőt korlátozza a törvény. Azoknak az adóknak, amelyek adásai Ukrajna megyéinek kevesebb, mint felében foghatók, adásidejük maximum 20 százalékában sugározhatnak nem ukrán nyelvű tartalmakat. Azok a rádió- és televízió-társaságok azonban, amelyek ennél nagyobb területre sugároznak műsorokat, csupán 10 százalékban adhatnak nem államnyelven megszólaló műsorokat. A törvényhozók elképzelése szerint tehát mindez azt jelenti, hogy a mindössze Ukrajna egyetlen megyéjében, azaz Kárpátalján sugárzó Pulzus Rádió adásidejének maximum az ötöde, vagyis csak 20 százaléka lehetne magyar nyelvű, és 80 százalékban ukrán nyelvű tartalmat kellene sugározniuk.

A cikkely 7. bekezdése a siketekre és hallássérültekre tekintettel bizonyos adások, műsorok kötelező feliratozását vagy – ukrán jelnyelvi tolmács bevonásával – jeltolmácsolását írja elő.

A cikkely utolsó bekezdése értelmében a tudományos-ismeretterjesztő és oktatási profillal rendelkező tematikus csatornákra nem terjednek ki a fenti rendelkezések. Ezek az Európai Unió hivatalos nyelvein is sugározhatnak műsorokat, adásokat.

A 21. cikkely (Державна мова в друкованих засобах масової інформації) a nyomtatott sajtó, a 22. (Державна мова у книговиданні та книгорозповсюдженні) pedig a könyvkiadás és könyvterjesztés nyelvi viszonyait kívánja rendezni, megdöbbentő módon és mértékben beavatkozva a piaci viszonyokba.

Mindkét cikkely lényege, hogy aki újságot vagy könyvet ad ki Ukrajnában, az vagy eleve csak ukrán nyelven jelentesse meg a lapját, kötetét, vagy pedig úgy, hogy a nem ukrán nyelvű újságok, kötetek (címben, tartalomban, terjedelemben) pontos megfelelőjét államnyelven is megjelenteti.

Az újságárusoknak, könyvesboltosoknak még arra is figyelniük kell, hogy a kínálatukban található tételek (újságok, folyóiratok, magazinok, szak- és szépirodalmi könyvek) minimum 50 százaléka ukrán nyelven is rendelkezésre álljon. Ez alól csak az idegen nyelvű tankönyvek, szótárak forgalmazására szakosodott üzletek lehetnek kivételek, de csak akkor, ha az Európai Unió hivatalos nyelveit oktató kiadványokat árusítanak.

A könyvkiadók által egy évben kiadott köteteknek maximum a fele lehet más nyelvű, mint ukrán. Az állam korlátozhatja a nem ukrán nyelvű kiadványok külföldről történő behozatalát.

Ha alaposabban belegondolunk a 21–22. cikkely rendelkezéseinek tartalmába, akkor láthatjuk, hogy a jogalkotó pénzügyi csődbe viszi mindazon lapok, újságok, könyvek kiadóit, amelyek mindeddig más nyelven megjelentetett termékeiknek a sajtó- és könyvtermékek piacán történő forgalmazásából tartották fenn magukat. Gondoljunk bele, hogy mekkora anyagi terhet ró a laptulajdonosokra, könyvkiadókra az, hogy – függetlenül attól, van-e erre piaci kereslet – mindent ukrán nyelven is meg kell jelentetniük. Más országokban is bevett gyakorlat, hogy az állam támogatja az ország hivatalos nyelvén megjelenő lap- és könyvkiadást, ám ezt nem a piaci szereplők anyagi ellehetetlenítésével teszik, hanem kedvező adózási feltételek megteremtésével vagy célirányos pályázatok, támogatási programok révén. A törvénynek ezek a passzusai tehát durván átírják a piaci verseny szabályait. Arról nem is szólva, hogyan ellenőrizhető egy nagyváros hatalmas könyváruházában az, hogy valóban minden egyes kapható kötet és újság, folyóirat, magazin elérhető-e ukrán nyelven is?