Gázáremelés: nem jött be az ukrán blöff?

Továbbra sem nyugszanak a kedélyek a mintegy két hete bejelentett gázáremelés körül (miatt). Az alábbiakban mégsem arról lesz szó, mit gondolnak az ország polgárai mindazokról, akiknek a legcsekélyebb közük is van a földgáz fogyasztói árának 23,5%-os emeléséről, mert bármennyire is vonzó egyébként a téma, az emberek mondandója javarészt nem tűri a nyomdafestéket. Időközben ráadásul újabb részletek láttak napvilágot a gáz árának várható alakulásáról, és azok sem kínálnak túl sok okot a bizakodásra.

Emlékezetes, a kormány október 19-én határozta el, hogy a gáz árát ezer köbméterenként 8550 hrivnyára emeli november 1-jétől. Ezzel szinte egy időben jelentették be, hogy Ukrajna és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) új hitelkeret-megállapodást hozott tető alá mintegy 3,9 milliárd dollár értékben. E hírek egyetlen számunkra, kis emberek számára pozitív következménye az lett, hogy valamelyest stabilizálódott a hrivnya addig ide-oda szökdécselő árfolyama a valutapiacon.

Volodimir Hrojszman miniszterelnök a gáz árának emelése után egyebek mellett azzal igyekezett ellensúlyozni a rossz hírt, hogy az IMF valójában 60% körüli áremelést szeretett volna, amit az ukrán kormánynak a tárgyalások során sikerült letornásznia az említett 23,5% százalékra. Csakhogy néhány nappal később, a tető alá hozott hitelkeret-megállapodás kapcsán a szakértők rámutattak, hogy az IMF álláspontja mit sem változott: Washingtonban változatlanul ragaszkodnak hozzá, hogy a gáz ukrajnai lakossági fogyasztói árát a világpiaci ár szintjére kell emelni. Ebből viszont következik, hogy további 40%-os drágulás várható.

Ily módon a kompromisszum, amellyel Hrojszman dicsekedett, arra vonatkozhatott, hogy a Valutaalap megengedte Kijevnek, több lépésben hajtsa végre az áremelést. Van, aki már azt is tudni véli, hogy az áremelés következő lépcsőjére 2019 tavaszán kerül sor, amikor további 15%-os drágulást jelentenének be, amit 2019 őszén újabb emelés követne.

Hrojszman mindenesetre védte a mundér becsületét és kizártnak nevezte a további gázáremeléseket, mondván „ez elfogadhatatlan az ukrán polgárok számára”, ám ma már mindenki tudja: sem ő, sem a külföldnek dollármilliárdokkal tartozó Ukrajna nincs abban a helyzetben, hogy ilyen hangzatos és kategorikus kijelentéseket tegyen. Arról nem is szólva, hogy amikor úgy két évvel ezelőtt sort kerítettek Kijevben a gáz árának első nagyszabású emelésére, szintén azt állították, hogy ezzel a lakosság túl lesz a dolog nehezén. Hát nem lettünk túl rajta!

Nem javította a közhangulatot Andrij Reva szociálpolitikai miniszternek az a gáz­áremelés után néhány nappal tett bejelentése sem, hogy az előrejelzések szerint a gáz drágulása miatt várhatóan 16%-kal kerül majd többe a távhő- és a melegvíz-szolgáltatás. A szakemberek így ismét meghazudtolhattak egy kormánytagot, mondván, a gáz árának 23,5%-os emelkedése legalább 20–25%-os tarifaemelkedéshez vezet a kommunális szolgáltatások terén.

Ráadásul Andrij Reva folytatta a kedélyek borzolását, amennyiben bizakodásának adott hangot, a gáz drágulása nem teszi szükségessé, hogy a kormány további forrásokat különítsen el a költségvetésből a gáztarifa ellentételezésére igénybe vehető lakossági szubvenció folyósítására se a 2018 végéig terjedő időszakra, se 2019-re. Bizakodását a miniszter azzal indokolta, hogy várakozása szerint sem a szubvencióra szorulók száma, sem az átlagos támogatási összeg nem fog nőni. Az UNIAN jegyzetírója viszont múlt pénteken felhívta a figyelmet, hogy az Állami Statisztikai Szolgálat adatai arra utalnak, hogy az állam már jelenleg is különböző „kézi vezérlésű” mechanizmusok segítségével igyekszik csökkenteni a szubvencióval járó kiadásokat. Ha viszont ez igaz, aggodalomra ad okot, vajon miért gondolja úgy Reva, hogy a gáz árának emelkedése ellenére sincs szükség a költségvetési kiadások növelésére? Az egyetlen észszerű magyarázat erre az ellentmondásos miniszteri megnyilatkozásra az lehet, hogy a kormány újabb okokat szándékozik kitalálni, amelyekre hivatkozva elutasíthatja a szubvencióért folyamodók kérelmeit.

Miután túltették magukat a gázáremelés keltette felháborodáson, az elemzők azon kezdtek morfondírozni, miért éppen most, alig fél évvel az elnökválasztás előtt szánta rá magát a kormány erre a taktikailag az öngyilkossággal felérő lépésre. Hiszen emelhettek volna árat fél évvel, vagy akár egy évvel ezelőtt is, s akkor lett volna idő csillapítani a népharagot.

A szakértők a választ azóta is keresik, de egyelőre nem jutott eszükbe annál hihetőbb és banálisabb magyarázat, mint hogy a kormány azt hihette, egyáltalán nem kell majd árat emelnie a választásokig. Más szóval arra számítottak, hogy a maguk arrogáns, rámenős módján lyukat beszélnek az IMF-tisztviselők hasába, akik majd meghátrálnak és eltekintenek az áremeléstől az ukránok által kért hitelért cserébe. Nos, ha valóban ez volt a helyzet, megállapíthatjuk, hogy nem jártak sikerrel. Az IMF kitartott az álláspontja mellett, miközben Ukrajnát egyre jobban sürgette az idő, hiszen a felvett kölcsönöket vissza kell fizetni. A pénzembereknek lett igazuk. Sajnos a lakosság helyzetén ez aligha javít.