Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: szeretetszolgálat-vezető

 Furcsának tűnhet a mesterség megnevezése, pedig a másokon való segítés az ember legősibb képességei közé tartozik.

Maga Szent Pál is megfogalmazta, hogy mennyire fontos a szereteten alapuló tevékenység: „Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengőcimbalom. És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból.” (1Kor 13,1–4)

Szeretettel szolgálni és szolgálva szeretni – ezt igyekszik megvalósítani az életében Makuk János, a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat vezetője.

Vele beszélgettem.

 

– Milyen gyökerekkel rendelkezel?

– Beregszászban nőttem fel, azonban az édesapám mezőhomoki, az édesanyám beregdaróci származású volt. Hárman voltunk testvérek. A bátyám a születésemkor halt meg; a nővéremmel ketten nőttünk fel. A szüleim a házasságuk első éveiben még Mezőhomokon éltek, később költöztek át Beregszászba.

 

– Mivel foglalkoztak a szüleid?

– Édesapám szobafestő-mázoló volt, édesanyám pedig a háztartást vezette.

– Hova jártál iskolába?

– A Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolába írattak be a szüleim. Szívesen emlékszem vissza jó néhány akkori pedagógusra: Lovay Attilára, aki a történelmet tanította és Borbély Sándor fizikatanárra. A nyolcadik osztály elvégzése után a Beregszászi 11. Sz. Ipari Szakközépiskolában folytattam a tanulmányaimat. A hároméves képzés végén érettségi bizonyítványt és élelmiszeripari gép- és villanyszerelő végzettséget szereztem.

 

– Hol helyezkedtél el?

– Egy évet dolgoztam a beregszászi vajgyárban, majd besoroztak katonának. A szibériai Csitába kerültem, ott szolgáltam két éven át. Csak egyszer tudtam hazalátogatni. Mivel Beregszászban zeneiskolába is jártam – Kunák László volt a tanárom –, s jól játszottam több fúvós hangszeren, bekerültem a katonazenekarba. Számtalan fellépésünk volt: ünnepségeken, vendégségeken, veterán katonák temetésén játszottunk.

 

– Mi történt veled a leszerelés után?

– Több tervem is volt, a katonaságtól is jó ajánlásokat kaptam. Az anyagi körülményeim miatt akkor nem volt lehetőségem továbbtanulni. Emellett a történelem is közbeszólt: a hazaérkezésem után egy hónappal szétesett a Szovjetunió. Nehéz időszak következett Kárpátalján. A korábbi munkahelyem, a vajgyár megszűnt, oda már nem mehettem vissza. Viszont még működött a műszergyár. Kitanultam a marós szakmát, és elhelyezkedtem  a műszergyárban. Egy év múlva azt is bezárták.

– Mihez kezdtél ezután?

– Kitaláltam, hogy indítok egy önálló vállalkozást. Hárman vettünk benne részt. Ez 1992-ben történt, amikor még nem voltak elterjedtek Kárpátalján a kisvállalkozások. Fém lábakon álló, üveg tetejű dohányzóasztalt gyártottunk. Mi találtuk ki a gyártási technológiát, s készítettük el a szükséges gépeket. Az alapanyagokat helyben szereztük be. Naponta tíz asztalt tudtunk elkészíteni. A termékeink nagy része Magyarországra került. Aztán három év után elfogyott az alapanyag, nem lehetett Ukrajnában vásárolni. Kénytelenek voltunk más vállalkozásba kezdeni.

 

– Mi volt ez?

– Líra néven kávézót nyitottunk a beregszászi zeneiskola alagsorában. Csak kávét, teát, üdítőt árultunk, alkoholt nem forgalmaztunk. Az akkori főiskolások kedvelt találkozóhelyévé váltunk. Rendszeresen tartottunk kiállításokat, előadásokat, kabaréesteket. Esküvőt is lebonyolítottunk.

A kávézó 2006-ban, tíz év után szűnt meg. Ennek hátterében leginkább az állt, hogy egyre több kávézó nyílt a városban, ahol már alkoholt is árusítottak. Mi ezt nem akartuk, ezért felszámoltuk a kávézónkat.

 

– Mi történt ezután?

– Ezek után az informatika irányába mozdultam el: egy magyarországi céggel közösen létrehoztunk egy beregszászi vállalkozást, mely a mai napig is működik ID SYSTEM LTD. néven. Plasztik-, mágnes- és chipkártyák gyártásával és rendszerbe illesztésével kezdtük; később kibővült a tevékenységünk vonalkódok előállítására, vonalkódnyomtatók, vonalkódolvasók, és adatgyűjtők értékesítésére és rendszerbe illesztésére. Emellett beléptető rendszerek tervezésével, kivitelezésével és üzemeltetésével foglalkozunk.

– Korábban említetted, hogy voltak továbbtanulási szándékaid.

– Végül ezt a tervemet is sikerült megvalósítani: közgazdász diplomát szereztem a Nyíregyházi Főiskolán. Később belekóstoltam a politológiába, két évet elvégeztem ezen a területen a Mindszenty József Közéleti Akadémián. Közben megismerhettem a Magyar Parlament és az Európa Parlament munkáját. Rájöttem, hogy a politika nem az én világom.

 

– Említsük meg azt is, hogy megnősültél.

– 2004-ben házasodtam meg, a feleségem, Dianna nagybégányi származású. Három gyermekünk van.

 

– Beszéltünk már a munkahelyről és a családról is. Térjünk át a Máltai Szeretetszolgálattal való kapcsolatodra! Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba velük?

– A beregszászi római katolikus közösségből ismertem Prófusz József biológiatanárt, ő hívott fel, hogy menjünk el a Máltai Szeretetszolgálat beregszászi alakuló ülésére. A szeretetszolgálatról nem sokat tudtam, de érdekelt a tevékenységük, ezért részt vettem a gyűlésen. Ez 1995. február 10-én volt. Megalapítottuk a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálatot, melynek első elnöke Prófusz József lett. Én pedig elnökségi tag lettem, s főként a gazdasági ügyekben segítettem be. Később a külkapcsolatok fenntartását és kiépítését koordináltam. 2003-ban vettem át az elnöki teendőket, melyet jelenleg is ellátok. 2011-től pedig a Szuverén Máltai Lovagrend tagja vagyok.

 

– Mi volt a beregszászi szeretetszolgálat feladata kezdetben?

– Első időben csak a külföldről érkező segélyeket osztottuk ki. Közben átépítettük és felújítottuk a Rákóczi téren azt az épületet, amely a székházunk lett, s ahol a tevékenységünket végeztük. A központunk ugyanis Beregszászban van, ám igyekszünk megyei szinten jelen lenni.

– Hogyan bővítettétek a szolgáltatásokat?

– Később saját projektekbe kezdtünk. Ezek közé tartozott az ECDL-tanfolyam, amelyet 2001-ben indítottunk el. A résztvevők nemzetközileg is érvényes számítógép-használói jogosítványt kaptak. Ez a képzés most is elérhető nálunk.

Egy időben angol nyelvtanfolyamot is vezettünk. Második évtizede működik a baba-mama klub, ahová a kisgyermekes anyukákat várjuk.

Négy munkatársunk foglalkozik újraélesztési képzéssel. Középiskolákba járunk ki. Évente ellátogatnak hozzánk a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Pedagógiai Intézetének konduktorai, akik mozgássérült gyermekek számára alkalmazható tornákra tanítják meg a kollégáinkat. Éveken át vezettük a „Családok a családokért” programot, melynek köszönhetően közel 120 magyarországi és kárpátaljai magyar család között jött létre élő, támogatói és emberi kapcsolat. Az 1998-as és 2001-es árvíz idején rendkívül aktívan vettünk részt a segélyek megszervezésében és koordinálásában. Több mint tíz lakóház és egy plébánia felépítésében is segítettünk akkor. A gyógyszertárban 50 %-os árkedvezményt biztosító egészségvédelmi kártyával járultunk hozzá egy-egy betegünk költségeinek csökkentéséhez. Ezt a lehetőséget másfél éven át tudtuk biztosítani. Évente szervezünk hatnapos tábort a kárpátaljai mozgássérültek számára. A helyi segítők mellett külföldi önkéntesek is érkeznek a programra.

 

– Melyik az a tevékenység, amelyet napi szinten végeztek?

– Ingyenkonyhánkon hétfőtől szombatig naponta 40 adag ebédet osztunk ki. Aki tud, személyesen jön el az ételért; akinek ez nem áll módjában betegség vagy mozgáskorlátozottság miatt, annak házhoz visszük az ebédet. A leghátrányosabb helyzetű rászorulóknak rendszeresen osztunk tartós élelmiszert, ruhaneműt, tüzelőt, gyógyszert. Orvosi segédeszközök ingyenes bérlését is biztosítjuk.

 

– Hogyan készültök a közelgő ünnepekre?

– Szent Miklós napján a gyermekeknek és a térségünkben lévő árvaházaknak vittünk ajándékokat. Karácsonykor is igyekszünk szebbé tenni egy-egy karácsonyfával vagy meleg étellel a rászorulók ünnepét. Jövő héten ismét felállítjuk a Kossuth téren a sátrunkat, s a terveink szerint ezer adag bográcsgulyást fogunk szétosztani a rászorulóknak.

 

– Mi a legfrissebb projektetek?

– A legújabb kezdeményezésünk az a hosszútávra szóló beregszászi romaprogram, melyet 2018 januárjában indítottunk el azzal a céllal, hogy tanítsuk és szemléletváltásra ösztönözzük a romagyerekeket. Később szakma elsajátításával és munkahelyteremtéssel is szeretnénk támogatni őket. Ez több évre szóló terv, még csak az elején vagyunk, ám máris szép eredményeket értünk el. A Beregszászi 7. Számú Általános Iskolában tartunk délutánonként napközis foglalkozást két csoportban, melyen négy pedagógus foglalkozik a gyerekekkel. Most 35 gyermek vesz részt a programban.

Egészségvédelmet, hittant, művészeteket tanítanak nekik, segítünk a helyes étkezési szokások kialakításában. Már az első hetekben szemmel látható volt a gyerekeken a változás. Tisztábban kezdtek járni az iskolába, jobban odafigyeltek magukra. Sajnos sok esetben a szülők ellenséges hozzáállásával kell megküzdenünk. Némely szülő nem örül annak, hogy a gyermeke a semmittevés és a koldulás helyett az iskolát választja.

 

– Kik támogatják a munkátokat?

– Két fizetett munkatársunk van, mellettük önkéntesek segítenek bennünket. A fiatalabbakból kialakult egy ifjúsági csoport.

Már az én két fiam, Márk és Dávid is bekapcsolódott a munkánkba. Az a tapasztalatunk, hogy a sérült gyermekek és egészséges kísérőik könnyen megtalálják a közös hangot, s kölcsönösen sokat tanulnak egymástól.

Az önkéntesek mellett jól együtt tudunk működni a kárpátaljai egyházi és civil szervezetekkel.

 

– Milyen terveitek vannak?

– Legfontosabb terveink között szerepel, hogy az ingyenkonyha jelenlegi kapacitását a jövőben legalább 100 főre bővítsük ki. Szeretnénk saját konduktorokat képeztetni, hogy a Pető-módszert állandó jelleggel tudjuk gyakorolni Kárpátalján. Más gyermekekre, pl. Down-szindrómásokra is szeretnénk kiterjeszteni a tevékenységünket. Nemrég összeállítottunk egy füzetet az otthoni beteggondozásról, melyet szeretnénk széles körben terjeszteni.

Nemsokára megjelenik egy kiadványunk az önkéntességről.

– Számtalan programról és tevékenységről beszélgettünk. Hogy éled meg a szeretetszolgálatban végzett feladatodat? Erre születni kell?

– Az a véleményem, hogy mindenki képes arra, hogy szociális tevékenységet végezzen. Az a fontos, hogy az első élményünk pozitív legyen ezen a területen. Már az egész kicsi gyermeket is rá lehet nevelni a segítésre. Megtaníthatjuk neki, hogy ha egy sérültet vagy rászorulót lát, ne fordítsa el a fejét.

Én egy mozgássérült táborban tapasztaltam meg először, hogy nem ördöngösség a sérült emberekkel való foglalkozás. Mára az egész családom részt vesz a segítésben. Van egy gondolat, amely nagyon jól kifejezi a szociális tevékenység lényegét: „Az igazi szeretet ott kezdődik, ahol már nem vársz érte viszonzást.” (Antoine de Saint-Exupéry)

 

– Legyen ez a végszó! Isten áldja meg a munkádat és a családodat!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma