„Ugyanaz a Rácz Józsi vagyok”

Rácz József tizennégy éve tagja a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színháznak. Az elmúlt évek alatt sok minden történt az életében. A fiatal színészt Őze Lajos-díjjal jutalmazták, időközben tagja lett a Debreceni Csokonai Színháznak, idén pedig Budapesten átvehette a Jászai Mari-díjat.

– Tulajdonképpen nem is akartam színész lenni – kezdte beszélgetésünket. – Inkább a zene irányába húzott a szívem. Az iskolában hegedűn játszottam. Kilencedikes, tizedikes lehettem, amikor eszembe jutott a színészi pálya. Egy vers és prózamondó versenyen a második helyen végeztem. Talán akkor gondolkodtam el ezen a pályán. Gitározni önszorgalomból tanultam meg, de már felnőtt koromban. Emlékszem, éppen Kijevbe mentünk felvételizni, s Kacsur András magával hozta a fémhúros gitárját. Arra kértem, mutasson nekem vagy három akkordot. S amíg a fővárosba értünk, véresre játszottam az ujjaimat. Azóta is gitározgatok, a barátnőmnek például május elseje éjszakáján szerenádot szoktam adni. Amikor személyesen nem tudom ezt megtenni, akkor felveszem a telefonomra, és elküldöm.

– Több, mint egy évtizede „színészkedsz.” Melyik a kedvenc darabod?

– Mindig az, amiben éppen játszom. A Dekameront például sokáig nem szerettem. Talán azért, mert nem tudtam beleélni magam a szerepbe, még a sokadik előadás is valahogy nehéznek bizonyult. Most, hogy már túl vagyunk a századikon, lassan-lassan megbarátkoztam vele. Persze, mi színészek is gyarló emberek vagyunk, és mindig főszerepet szeretnénk. Ám nem biztos, hogy megfelelünk a szívünkhöz közel álló darabban, az sem, hogy egy hullámhosszon vagyunk a rendezővel stb. Lehet, hogy el szeretnék játszani egy főszerepet, de az sokszor nem jön össze. Valószínűleg ilyenkor az én szerepálmom „rossz”, hisz a rendező jobban tudja, miben lennék jó. Ezért általában rábízzuk magunkat a rendezőre, s végül rá kell jönnünk, neki volt igaza.

– Melyik a legtesthezállóbb szerep?

– A rendező segítségével mindig úgy próbálom alakítani, hogy mindegyik olyan legyen. Úgy gondolom, amit eddig játszottam, mind testhezálló volt, legalábbis megpróbáltam a szerepet a magam lelkére, habitusára „ráhúzni”. A Liliomfiban például végig magamat adom. Egyszer szívesen eljátszanék egy hősszerelmest. Igaz, a Liliomfiban is volt egy-két ilyen momentum. Nem tudom, megfelelnék-e például Rómeó bőrébe bújva. Egyszer ezt is kipróbálnám…

– Mostanában inkább a debreceni színházban játszol. Jelenleg min dolgoztok?

– Nemrég jöttünk haza Bukarestből, ahol a Mesés férfiakat adtuk elő. A múlt évben elkészítettük a Szarvassá változott fiú filmváltozatát, aztán játszottam a Scapin furfangjaiban. Vidnyánszky Attila megcsinálta Szarka Tamás Mária című musi­celjét, amiben szintén szerepeltem. Ezt követően jött Aladdin! Én voltam/vagyok a főszereplő. Ez egy mesejáték, amit gyerekeknek szoktunk előadni. Előttük elég furcsa játszani. Nagyon „ott kell lenni” mindig, minden előadáson, mert a gyerek minden momentumra odafigyel, ám egyúttal nagyon hálás tud lenni. Ezeket a darabokat szívesen eljátszanánk itthon is, de nincs megfelelő színpadtechnika stb.

– A közelmúltban Jászai Mari-díjjal jutalmazták a munkásságodat. Meglepetésként ért a kitüntetés?

– Teljes mértékben. Egyáltalán nem számítottam ilyen magas elismerésre, de hazudnék, ha azt mondanám, nem esett jól. Úgy gondolom, ez annak a bizonyítéka, hogy méltányolják eddigi munkámat, így még biztosabb vagyok abban, hogy van keresnivalóm ezen a pályán. Rajtam kívül még 12-en kaptak ilyen díjat. A Katona József Színházból például Nagy Ervin, Keresztes Tamás.

– Most már a nagyok között érzed magad?

– Egyáltalán nem. Szerintem ezzel semmi nem változott. Ugyanaz a Rácz Józsi vagyok, aki voltam. Talán azóta több újságíró keres fel.

– Közben itthon is játszol.

– Mégpedig a Háztűznézőn, az Üvegcipőn és a Csongor és Tündén kívül mindegyik darabban. Négy település között ingázom. Bene a szülőfalum, Budapesthez a barátnőm köt, Beregszászban és Debrecenben pedig dolgozom. Emellett rengeteget utazunk, mert sok a fellépés, különösen ebben a hónapban. Május 10-én Kaposváron játszottuk a Tekéntetes urat, este már Budapesten Tóth­ékat, másnap Debrecenben ismét a Tóthékat, aztán itthon jött a Dekameron, majd Munkács, aztán Debrecen az Ember tragédiájával. Unatkozni tehát nincs időm.

Hegedűs Csilla

Forrás: Kárpáti Igaz Szó