Vasárnapi üzenet

Barnabás azután elment Tarzuszba, hogy felkeresse Sault. Amikor megtalálta, magával vitte Antiókhiába. Így történt, hogy egy teljes esztendeig dolgoztak együtt a gyülekezetben, és igen nagy sokaságot tanítottak. A tanítványokat pedig Antiókhiában nevezték először keresztyéneknek. (Apostolok cselekedetei 11:25–26)

Csodálatos látni, ahogyan megalakul egy gyülekezet, majd eljut odáig, hogy a körülötte lévőkről gondoskodik. Sajnos ma is megvan annak a veszélye, hogy hamis megelégedettségünkben azt mondjuk, hogy „jól vagyunk mi így, ahogy vagyunk, se többen, se kevesebben nem vagyunk a korábbiakhoz képest…” Az Úr azt mondja: „Ennél többre hívtalak” – a gyülekezet olyan, mint egy meggyújtott lámpás, azért van, hogy sokaknak fényt adjon.

A keresztyén szó Krisztus-követőt jelent. Először Antiókhiában kezdik megkülönböztetni az embereket az alapján, hogy ők úgy éltek, mint Krisztus. Rájuk ragasztották ezt az akkor még gúnynevet, de ők büszkén viselték. Kedves Olvasó, mitől vagyunk mi keresztyének? Az első keresztyének nem magukat nevezték el, a többiek ragasztották rájuk ezt a jelzőt életük láttán. Manapság nagyon elterjedt halas matricát, a keresztyének jelét ragasztani az autóra. Ha mindenki kapna egy ilyen matricát azzal a feladattal, hogy annak adja a héten, akit a legjobban Krisztus-követőnek lát, vajon mi kapnánk-e? Van annál nagyobb elismerés, mint hogy keresztyénnek neveznek? Olyan sok mindenért küzdünk, vezetői pozícióért, hatalomért, sokkal jobb lenne, ha azért küzdenénk, hogy keresztyénségünk életünkön is látszódjék.

Az antiókhiai gyülekezet megalakulása egy látszólag rossz dologgal kezdődik, hiszen Jeruzsálemben elkezdik üldözni a keresztyéneket. Ennek köszönhetően azonban sok keresztyén jut el Antiókhiába, és kezdi el megélni keresztyénségét ott, ahová Isten helyezte. Isten egyháza, a keresztyén gyülekezetek nem emberi számítások, ügyeskedések révén létrejött közösségek. Ebből a történetből is láthatjuk, hogy mindent Isten indít útjára, ő alakítja úgy a dolgokat, amint neki kedves. Antiókhia az akkori világ harmadik legnagyobb városa volt, közel 500 ezren lakták, így óriási lehetőség adódott az evangélium hirdetésére. Minden keresztyén komolyan vette a feladatát, imádkozva és dolgozva hirdette Isten igéjét. És lett egyre több hiteles élet, és egyre többen mondták: „Én is szeretnék így élni.” Nekünk is egyszerűen azt kell elmondanunk, ahogyan találkoztunk az Úrral. Nem kell kiszínezni, hozzátenni, hiszen a maggal sem csinálunk semmit, amit a kertbe elvetünk, a maga egyszerűségében vetjük el. Szánjuk oda mi is magunkat, miként az antiókhiai gyülekezet, és legyünk áldott eszközök az Úr kezében.

Barta Ferenc

református lelkész, Barkaszó