Zene füleimnek – Jacopone da Todi városában
A Tevere-parti umbriai kisváros, Todi mindenképpen megér egy kis kitérőt. Városnézésünk kezdetén a Piazza del Popolón beülhetünk egy kávéházba. Ezt követően az Angyali üdvözlet katedrálisban megnézhetjük Ferraù Fenzoni híres freskóját, az Utolsó ítéletet, amelyet Michelangelónak a Sixtus-kápolnában látható monumentális alkotása ihletett. A Városi Színházba is érdemes betekinteni, bármelyik nagyobb magyarországi város díszére válhatna.
A hívők és zeneértők mégis először a gótikus és reneszánsz stílusjegyeket mutató San Fortunato templomba zarándokolnak el, amelynek kriptájában alussza örök álmát a misztikus költő, Jacopone da Todi. Az olasz népnyelven írt vallásos líra XIV. századi kezdeményezője érzelmektől telített versei mellett örökbecsűt is hagyott az emberiségre, neki tulajdonítják a Stabat Mater siraloméneket. A tíz szakaszos költemény Máriának, Jézus anyjának a fájdalmát tárja elénk.
„Állt az anya keservében
sírva a kereszt tövében,
melyen függött szent Fia…” (Babits Mihály fordítása)
A zeneszerzők hamar felismerték a veretes sorok értékeit, s a hatásos feldolgozás lehetőségét. Az Istenanya gyötrődését – többek között – Alessandro Scarlatti, Emanuele d’Astorga, Antonio Vivaldi, Antonin Dvořák és Francis Poulenc fordította le a zene nyelvére. A gazdag palettáról mégis két olasz zeneszerző darabját emelem ki.
Giovanni Battista Pergolesi mindössze 26 évet élt, de az Úrhatnám szolgáló című egyfelvonásos operájával és a halála évében írt Stabat Materével bevonult a zenetörténetbe. A zeneköltő a himnuszt rendkívül kis apparátusra komponálta, mindössze két vonóskarral és két énekhanggal (szoprán és alt) is előadható, így számos amatőr együttes tűzi műsorára. Nem a fennkölt stílus, inkább a korra szokatlan üde hang, könnyed dallamvilág, és a nápolyi opera színei jellemzik, benne a korábbi szerzeményeinek témáit is felhasználja. Zsenialitásának köszönhetően mégis egységes, nagy formátumú alkotás született. Talán az „Eja mater” (Kútja égi szeretetnek…) tétel alt áriája viszi el az opera műfaja felé, de ezt is graciózus finomsággal teszi.
Jóval színpadiasabb viszont Gioachino Rossini, aki Stabat Materében inkább az operai, mintsem a szakrális hagyományokat követi. Barátja, a befolyásos pénzember, Alexander Aguado kérésére fogott neki a komponálásához, nem nagy meggyőződéssel, mivel mindenképpen szerette volna elkerülni az összehasonlítást – az akkor már nagyon népszerű – Pergolesi opussal. Betegség, évtizedes kihagyás hátráltatja az 1842-es bemutatót. A mű legvitatottabb, kissé komikus, de egyben legnépszerűbb tétele a „Cujus animam” (Lelkét kemény kardnak kellett kínzón általjárnia). A tenor ária az anyai bánat ábrázolása helyett inkább egy hadvezér örömittas strettájára emlékeztet. Talán leghíresebb lemezfelvételére mi is büszkék lehetünk, az 1970-ben készült hanganyagot Kertész István vezényletével rögzítették, Luciano Pavarotti és a világhírű spanyol szoprán Pilar Lorengar hangját csodálhatja meg a zenebarát. A mű a világhírű magyar karnagy egyik utolsó felvétele, mivel három évre rá egy balesetben elhunyt.
Csermák Zoltán