Szorul az orosz energiahurok Ukrajna körül

Miközben mindenki a földgázra koncentrál, addig a kőolajellátás terén hasonlóan nagy orosz nyomás nehezedik Ukrajnára. Mit bír még el északkeleti szomszédunk?

A kijevi vezetés évek óta óriási erőfeszítéseket tesz, hogy elhárítsa a Vlagyimir Putyin által személyesen irányított akciósorozatot a volt szovjetköztársaságok közül mind geopolitikai, mind energetikai, főleg pedig birodalmi szempontból legfontosabbnak tartott Ukrajna visszaszerzésére.

Ennek a gondosan megtervezett folyamatnak idáig két fő iránya volt. Egyrészt Kreml-közeli orosz oligarchák a legnagyobb csendben megszerezték a kelet-ukrajnai nehézipar számos zászlóshajójának többségi tulajdonát. Másrészt pedig különböző kedvezményekkel, nem ritkán zsarolással Moszkva megpróbálta a Gazprom portfóliójába terelni a teljes ukrajnai földgázszállító hálózatot, de még északkeleti szomszédunk állami földgáz vállalatát, a Naftogaz Ukraini-t is.

Az utóbbiról Putyin egy régebbi hivatalos kijevi látogatása során, vendéglátóit – és az európai szállítások biztonságát szem előtt tartva hasonló célokat követő Brüsszelt is – meglepve, kész tényként kijelentette, hogy fuzionál a Gazprommal. Az orosz gigavállalat piaci tőkeértékének csupán 7 százalékát képviselő ukrán cég mindmáig szabotálja a nem túl vonzó ajánlatot, amelynek elfogadása gyakorlatilag a fiatal ukrán állam szuverenitásának feladását jelentené.

Egy hónappal ezelőtt az ismét Ukrajnába látogató Putyin is szelídebb húrokat pengetett, amikor „a Gazprom és a Naftogaz közötti kapcsolatok tökéletesítésének lehetséges változatait” javasolta megvizsgálni. Ebben a kérdésben azonban a felek nyilvánvalóan nem értek el érdemi eredményt, hiszen a 12 aláírt egyezmény – köztük a Fekete- és az Azovi tenger felségvizeinek felosztási elveiről szóló dokumentum – sorában nyoma sincs a „kék fűtőanyag” sorsáról kötött megállapodásnak.

A kapcsolatok további romlását jelzi, hogy – míg 2010-ben a Szevasztopolban állomásozó orosz Fekete-tengeri flotta bérleti díja fejében Kijev még olcsóbban kapta a földgázt, és ezzel orosz források szerint 8 milliárd dollárt takarított meg – idén már a Gazprom árainál olcsóbb (!) német importból vásárolt orosz gázzal biztosítják az energiaigényes nehézipar termelését. Putyin most azzal példálózott, hogy a Gazprom által kiszemelt másik stratégiai célpont, a belorusz földgázhálózat tulajdonjogának átengedésével Minszk a GDP 16 százalékának megfelelő haszonra tett szert. Kijevben azonban ez a jelek szerint nem hatotta meg a döntéshozókat, s így idén nyáron folytatódott a felek állóháborúja.

Szaporodnak a gondok észak-keleti szomszédunk kőolajellátásában is. Az orosz export a tavalyi mennyiség kevesebb, mint felére, nem egészen 750 000 tonnára csökkent. Ilyen keveset az oroszok negyedszázada nem szállítottak. Március óta pedig, amikor a brit és az orosz tulajdonosok közötti konfliktusok nyomán megroppant TNK-BP leállította ukrajnai feldolgozóját, egy csepp orosz kőolaj sem érkezett Európa egyik legnagyobb országába.

Ukrajna azóta Európa és a Független Államok Közössége tíz államából importálja az olajat. Az ország saját hét feldolgozó üzeme közül jelenleg csupán kettő működik, és ezek 2012 első öt hónapjában a tavalyi termelésnek csupán egyharmadát voltak képesek előállítani. Nyikolaj Azarov ukrán miniszterelnök a szerinte irreálisan magas vámot szedő Moszkvát hibáztatja a kialakult helyzetért. A Kreml viszont azzal érvel, hogy ha a „kisebbik szláv testvér” engedett volna a nyomásnak, és csatlakozott volna az egy esztendeje működő orosz—belorusz—kazah vámunióhoz, akkor vámmentesek lennének a szállítások.

Viktor Janukovics elnök a hazai termelés fellendítésére most olyan – az ukrajnai sajtóban „nem piacinak” minősített, de nem részletezett – engedményeket tett a hazai kőolaj feldolgozók tulajdonosainak, amelyekkel az ellenzék szerint az államfő az ukrán oligarchák nyomásának engedett. Köztük állítólag a legnagyobb érdekérvényesítő eszközökkel rendelkező Dmitro Firtasnak, az orosz—ukrán földgázháborúkban kulcsszerepet játszó RoszUkrEnergo résztulajdonosának, akinek tevékenységét Magyarországon az EMFESZ sanyarú sorsa tette emlékezetessé. Az orosz kőolajexportőrök most azzal fenyegetőznek, hogy ha ukrajnai konkurenseik kedvezőbb feltételekkel dolgozhatnak, akkor számukra már nem lesz rentábilis a szállítás, és ottani érdekeltségeiket értékesítve távoznak az ukrajnai piacról.