Tanuljunk meg nemet mondani

Se eleje, se vége az előttünk tornyosuló feladatoknak, miközben az idő is úgy rohan, mintha kergetnék? Sokak számára ismerős érzés lehet a mindennapi hajtás okozta stressz, amely súlyos teherként képes megülni az ember hangulatán. Talán meglepő lehet, de olykor az is enyhülést hozhat ebben, ha kimondjuk az egyik legnehezebb szót: nem.

Nem szeretnénk megbántani másokat, nem szívesen kerülünk konfliktusokba, és szeretnénk a lehető legjobban megfelelni a munkahelyi elvárásoknak, mindet megteszünk, hogy ne tűnjünk fel főnökeink és kollégáink szemében önző vagy lusta ember képében. Az adott szituációtól függően megannyi oka lehet, ha annak ellenére sem mondunk nemet a felénk érkező kérésekre, hogy valójában ezt diktálnák legbelső érzéseink. Alapvetően egyfajta konformizmus, a közösséghez tartozás iránti vágy miatt vállalunk be újabb és újabb kötelezettségeket még akkor is, amikor már teljesítőképességünk végső határát feszegetjük. Csakhogy az egyre inkább felszaporodó teendők puszta gondolata is mázsás súllyal nehezedik a vállunkra, a folytonos stressz pedig hosszú távon mentális, sőt, fizikai egészségünket is komolyan veszélyezteti. A probléma legegyenesebb megoldása, ha megtanulunk nemet mondani azokban az élethelyzetekben, amikor erre van szükségünk mind önmagunk, mind mások, a közösség érdekében.

Talán egyszerűnek tűnhet, a magabiztos elutasításhoz ugyanakkor tudatosság és némi gyakorlás kell. Érdemes például belegondolni, hányszor kerültünk már olyan párbeszédbe, amikor egy kérésére önkéntelenül is hezitálva, zavartan reagáltunk, remélve, hogy ezt felismerve beszédpartnerünk udvariasságból majd kiutat kínál számunkra azzal, hogy visszakérdez: „vagy esetleg túl elfoglalt vagy most ehhez?” Olyannyira nem szeretünk nemet mondani, hogy akár a legnyilvánvalóbb helyzetekben is inkább valamilyen elkerülő taktikát választunk, kiadva ezzel az irányítást a saját kezünkből. Tartsuk azonban szem előtt, hogy egy határozott, de nem túl durva nem a legélesebb fegyverünk a közösséghez tartozás iránti vágyunk és a saját érdekeink érvényre juttatása, autonómiánk megőrzése közötti küzdelemben.

Miért mondjunk nemet?

Akad néhány olyan érv, amelyet hasznos megfontolnunk, amikor a túlzott megterhelést jelentő feladatok, kérések elutasításáról beszélünk. Először is fontos leszögezni, hogy nem vagyunk egyformák. Attól például, hogy egy munkatársunk már a sokadik aznapi kötelezettségre bólint rá látszólag fesztelenül, még nem biztos, hogy magunk is be kell vállaljunk legalább annyi mindent, mint ő. A visszautasítás nem feltétlenül tükröz önzőséget vagy lustaságot, hanem lehet annak jele, hogy tiszteletben tartjuk a már meglévő teendőinket, illetve szeretnénk azokat a lehető legmagasabb színvonalon ellátni. Hasonlóképpen egy nemleges válasz lehet az első lépés ahhoz, hogy időt teremtsünk új feladatokra, elfoglaltságokra. Ezen felül esetenként érdemes lehet abba is belegondolni, hogy egy feladat kisajátításával egyszersmind másokat is kizárunk abból. Talán máshogy, más megközelítéssel oldanák meg, mint mi tesszük, de ez még nem azt jelenti, hogy rosszabbul is.

Érdemes hangsúlyozni, hogy egészségünkre nézve sem veszélytelen, ha mindig mindenre igent mondunk. Az állandó túlterheltség nemcsak mindennapi hangulatunkat befolyásolja negatívan, de a krónikus stressz és a kiégés melegágya is egyben. A stressz hatására pedig olyan egészségügyi panaszok jelentkezhetnek hosszú távon, mint a szorongás és depresszió, emésztési zavarok, szív- és érrendszeri megbetegedések, alvászavarok, memória és koncentrációs zavarok. A distressz hajlamosít a káros pótcselekvésekre is, legyen szó akár egészségtelen táplálkozásról, valamint kóros függőségekről. Mindenképpen igyekezzünk tehát megtalálni életünk minden területén az optimális prioritásokat, ha pedig úgy érezzük, egy új feladat aránytalanul nagy megterheléssel járna, akkor inkább utasítsuk el.

Hogyan érdemes nemet mondani?

A legfontosabb ez esetben is a magabiztosság. Természetes, hogy senkit sem szeretnénk megbántani, így nem szívesen mondunk nemet, bármivel is forduljanak hozzánk. Vegyük azonban számításba, hogy aki segítséget kér, annak minden esetben számolnia kell a visszautasítás lehetőségével. Magyarán a nemleges válasz sem feltétlenül olyan váratlan és letaglózó, mint ahogy attól egyébként gyakran tartunk. Ne féljünk tehát szükség esetén röviden és határozottan nemet mondani. Éreztessük a másik féllel, hogy tiszteljük a szándékait, de tegyük egyértelművé, hogy ezúttal nem tudunk a segítségére lenni. A nem szónak hatalmas ereje van, ezért bátran használjuk is. Egyáltalán nem szükséges, hogy más, óvatosabbnak vélt kifejezésekkel helyettesítsük. Ne fogalmazzunk helyette úgy, hogy „nem vagyok benne biztos” vagy „nem hiszem, hogy meg tudnám csinálni”, nyitva hagyva a kaput, hogy talán később, némi unszolásra mégis igent mondunk majd. Ugyanígy nem szerencsés, ha megpróbálunk ellenérveket, kifogásokat rögtönözni: mindig az igazság a legjobb módja egy barát, családtag vagy munkatárs elutasításának. Röviden foglaljuk össze, mi áll a döntésünk mögött, de semmi esetre se bocsátkozzunk hosszas magyarázkodásba.

Nemet mondani egyáltalán nem könnyű, különösen, ha korábban mindig mindenre rábólintottunk. Életünk egyszerűbbé tétele és a stressz kezelése szempontjából egyaránt nélkülözhetetlen azonban, hogy elsajátítsuk ezt a képességet. Egy kevés gyakorlással és tapasztalattal a hátunk mögött pedig azt fogjuk észrevenni, hogy egyre természetesebben megy majd.

Forrás: hazipatika.com