Fontos, hogy jó darabokban nagyon jó alakítást nyújtsunk – interjú Csobolya Józseffel
A kárpátaljai származású énekművész neve nem ismeretlen a helyi zenekedvelők körében, ahonnan egyre több alkalommal kap felkérést itthoni szereplésre.
– Mit jelent Önnek kárpátaljai származása?
– Ebből a kisvárosból indultam annak idején. Jelenleg a Magyar Állami Operaház tagja vagyok, mely a nemzeti operajátszás fellegvára. Ehhez és az élethez itt kaptam meg az alapokat. Gondolom, ez a tény önmagáért beszél.
– Mi volt az a momentum, amely eldöntötte, hogy az éneklés lesz az Ön világa?
– Jó kérdés. Sok minden szerettem volna lenni. Annak idején Budapesten egy olyan speciális iskolában tanulhattam, amilyen Kárpátalján nem létezett. A középkori magyar trubadúrénekeket, históriás énekeket, a történelmi dalokat itt, Kárpátalján ugyanis nem oktatták. A tanulmányaim idején folyamatosan kaptam felkéréseket anyaországi és külföldi szereplésekre. Európa több olyan országában is felléptem, ahol magyarok, magyar közösségek találhatók. Valahogy az elmúlt 15 év alatt folyamatosan alakult ki, hogy nekem ezt kell csinálnom, erre van affinitásom, és eldöntöttem: akkor legyünk énekesek!
Krónikásénekesként kezdtem a pályámat, középkori magyar históriás énekekre specializálódtam, de mellette 10 évig folyamatosan tanultam a bel canto énektechnikát, amely az operaéneklés egyik alapja. Így sodródtam valahogy a komolyzene irányába. Természetesen ez a szívem egyik csücske, hiszen a komolyzenét nem lehet nem szeretni.
– Milyen gyakran kap felkérést Kárpátaljáról?
– Az elmúlt két-három évben elég gyakran jöttem ide, azelőtt valahogy nem adódott lehetőség az itteni fellépésekre. Az utóbbi időszakban több műsort is bemutattam itthon: felléptem egy Cseh Tamás emlékműsorral, egy operett-musical összeállítással, és az Ezeréves ámen című magyar történelmi műsoromat is sikerült előadnom a szülővárosomban, a református templomban. Egyik tehetséges budapesti szopránénekesnő kolléganőmmel jótékonysági estet tartottunk egy beregszászi kislány megsegítésére, továbbá nemrég volt egy fellépésem az Ungvári Filharmóniában is.
– Van példaképe?
– Igen, van példaképem. A komolyzene területén a nemrég elhunyt Luciano Pavarotti, aki szerintem az egyik legszebb hangszínű olasz tenorista volt. Nekem a komolyzene terén ő a – szerintem, magas – mérce. Természetesen egyéb zenei műfajokban is megvannak azok az emberek, akik követendő példaként állnak előttem.
– Van olyan darabja, amelyet szívesen ad elő?
– Van bizony. A Magyar Állami Operaházzal most készítjük az egyik legszebb nemzeti operánkat, Erkel Ferenc Hunyadi László című darabját. Rengeteg előadás lesz belőle. Ezt nagyon szeretem játszani, de emellett az olasz operákat is szeretem. Persze szeretem azt a másik műfajt is, amelyben elsődlegesen tanultam: a középkori magyar históriás énekeket. Ezzel az átfogó magyar történelmi műsorral próbálom szolgálni a magyar kultúrát itt, a Kárpát-medencében és persze azon kívül is.
– Mi az a mérce, amelyet még meg kell ütni ezen a pályán?
– Igazából én azt tartom fontosnak, hogy az ember a pályája során jó darabokban nagyon jó alakítást nyújtson. Természetesen minden énekes örül annak, ha olyan szerep találja meg, amely az ő karakteréhez illik, amelyben jól érzi magát, amely közel áll a személyiségéhez. Fontos, hogy az ember azt érezze egy előadás után, hogy a darabbal adott valamit a hallgatóknak, hogy hitelesen meg tudott formálni egy karaktert. Én ebben hiszek, s abban, hogy dolgozni kell becsületesen, hiszen ez a pálya nagyon összetett és sok gyakorlással jár.
Ez a pálya is nehéz, mint mindegyik, és itt is meg kell küzdeni a sikerért, ahogy másutt is. További hasonló sikereket kívánunk Beregszász szülöttének!
Gál Adél
KÁRPÁTALJA.ma