Kárpátalja anno: Faúsztatás a Tiszán

A vízi közlekedés és szállítás egyik legősibb fajtája volt az úsztatás. A tutajozás elsőrendű funkciója a magashegyi erdőségek szálfáinak nagy távolságra való eljuttatása, a fában szegény vidékek épületfával való ellátása volt, de az igények függvényében ezeken szállítottak különféle faeszközöket, sót, gyümölcsöt. A tutajozás virágkora a 19. század közepére tehető.
A tutajok mérete elsősorban a meder szélességétől függött. Az ún. kötőhelyeken a különböző hosszúságú szálfákat megközelítően egyenlő hosszúságú darabokra vágták, és a vízparton egymáshoz kötözték oly módon, hogy a vékonyabb végük alkossa a tutaj elejét. Az így kialakított trapéz alakú tutajt az úsztatás során aztán könnyebben tudták kormányozni.
A tutajozás a Kárpát-medence népeinél az árucsere-kapcsolatok sajátos módját, s a különböző etnikumok közötti érintkezés egy jellegzetes munkavégzéshez kapcsolódó formáját, lehetőségét is jelentette. A kapcsolatteremtésnek ezen módja és vele együtt a tutajozás a 20. század első évtizedeiben – részben folyóvizeink hegyvidéki szakaszainak elvesztése miatt, részben a vízi közlekedés és szállítás megváltozott körülményeinek hatására – megszűnt.
Forrás: vizmuvek.hu