Vasárnapi üzenet: 2022. január 16.

„Egy előkelő ember megkérdezte: »Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerhessem az örök életet?« Jézus ezt válaszolta neki: »Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Ismered a parancsokat: Ne törj házasságot, ne ölj, ne lopj, ne tégy hamis tanúságot, tiszteld apádat és anyádat.« Az kijelentette: »Ezt mind megtartottam gyermekkorom óta.« Ennek hallatára Jézus ezt mondta neki: »Egy dolognak még híjával vagy. Mindenedet, amid csak van, add el s oszd szét a szegények közt, és kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere és kövess engem!« Amikor ezt meghallotta, igen elszomorodott, mert nagyon gazdag volt.”

(Lk. 18, 18–23)

Krisztusban kedves Testvérek! Az evangélista látszólag lazán, minden körülmény leírása nélkül, minden előzmény nélkül adja e gazdag ember szájába azt a kérdést, amely a leginkább kell, hogy foglalkoztassa a hívő, keresztény embert: „Mit kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet?” A körülmények leírásának kihagyásával azt sugallja nekünk az író, hogy csakis a lényeg a fontos, csakis azzal foglalkozzunk, arra figyeljünk, amire Jézus kér: „Kövess engem!” Hogyan követjük ma Jézus Krisztust? Mit vagyunk hajlandók adni az üdvösségért, mit teszünk és tehetünk meg érte?

Ha jól megvizsgáljuk a történetet, világossá válik, hogy Jézus tanítványának lenni, az életünket Istennek szentelni nem csupán szép szavak, ez nagyon komoly dolog. Ez az előkelő ember azt gondolta, hogy már az Istennek szentelte az életét, és már biztosítva van számára az „előkelő hely” Isten országában. Szentül hitte, hogy megtartotta az összes parancsolatot. De Jézus kihívás elé állítja, mely megmutatja a szíve igazi állapotát. Jézus rámutat, hogy Isten igazából sosem volt számára az első helyen: a vagyonát szétosztani a szegényeknek, az e világi biztonságát feláldozni az örökért – erejét meghaladó feladat. Jézus figyelmeztet, hogy sokszor hamis biztonságban érezzük magunkat, s ha ezek mögé bújunk, akkor bizony nehéz „bejutni”, észrevenni a mennyek országának igazi értékét.

Kedves Testvérek! Az Isten országa nagyobb kincs annál, mint hogy útszéli alkudozások tárgya legyen. Az örök életet nem lehet egy-két munkaórával megszerezni, elnyerni. A zsidók mindenkor szerettek volna megalkudni erre az örökségre, s talán ebbe a gazdag emberbe is szorult ebből a szemléletből. Mit is kell még véghezvinnem, letennem az asztalra, hogy odaát „kemény valutát”, örök életet kaphassak cserébe? Jézus azonban nem hajlandó órabérben, munkabérben árulni az örök boldogságot. Aki Istennel szeretne alkudozni, az nézzen először az emberszeretet parancsainak tükrébe. „Isten fiainak boldogságát csak azok ízlelhetik meg, akik minden földi gondot félretéve, önzetlenül tudják szolgálni a másikat. Nem a félelemből vagy jutalomból cselekvők, hanem csak azok, akik szinte a szerelmesek önfeledt örömével vállalnak minden áldozatot.

Vajon nekünk sikerül-e beiratkoznunk Krisztus tanítványai közé? Vagy földhözragadtan megrekedünk a szolgai magatartásban, a pénzvágyó és alkudozó béresek, zsoldosok szintjén? Vagy netalán félünk e világi biztosíték nélkül igazán Jézusra hagyatkozni? Az előkelő ember távozása után Jézus biztosítja tanítványait: „Bizony, mondom nektek: senki sem hagyja el házát, feleségét, testvéreit, szüleit vagy gyermekeit az Isten országáért, hogy ne kapna ezen a világon sokkal többet, az eljövendő másvilágban pedig az örök életet.” Adja Isten! Ámen!

Szűcs Ferenc
barkaszói görögkatolikus áldozópap

Forrás: karpataljalap.net