Vasárnapi üzenet: Az emberek közösségépítési lehetősége
Titus Pál első teljesen pogánykeresztyén származású munkatársa. Ki származása és a személyisége miatt alkalmas volt, hogy összekötő szerepet töltsön be addig nagyon távoli csoportok és személyek között.
A zsidó talajról kiinduló keresztyénséget összekötötte a pogánysággal, összekötötte és egységbe tette a gyülekezeten belüli ellentéteket, és a korinthusi gyülekezet között közvetített, amikor feszült volt a viszonyuk; a Pál tevékenységét gyanúsan néző jeruzsálemi gyülekezet felé Titusz vitte az összegyűlt ajándékot, mert elfogadhatóbb volt a pogány Titusz a jeruzsálemieknek, mint a zsidó Pál. Egymással kapcsolatot nem tartó és haragvó testvéreket, családtagokat és gyülekezeti csoportokat békített ki.
A mai világban különösen nagy szerepük van az olyan embereknek, akik az emberek közötti ellentéteket le tudják bontani; össze tudnak békíteni ellenségeket; meg tudnak győzni feszültségben lévő gyülekezeti tagokat, hogy ők egy Atyának a gyermekei, és együtt kell, egymást segítve és nem egymás ellen dolgozni; családtagokat a helyükre tudnak tenni; válófélben lévő házastársakat tudnak ismét kibékíteni; ádáz családi vitában nyugvópontra tudják a feleket juttatni; a kilátástalan megrekedtségből ismét tudnak utat mutatni stb. S különösen, a mi széthúzó és egymást maró, önmagunkat feladó és másokat magunk elé tévő magyar társadalmunkban létfontosságúak a kapcsolatteremtő személyiségek.
Pál felfedezte Titusz ellentéteket összekötni képes személyiségét és ezt a képességét használta fel a gyülekezet építésének érdekében, valamint ezt a képességét igyekszik a hozzá írt levélben megerősíteni, a gyülekezet egységesítésének céljából. Fontos, hogy ismerjük fel az emberek tulajdonságait, és azokat erősítsük meg. Mert minden ember egy-egy színfoltja és gazdagító tényezője a gyülekezetnek. Az egyházunknak tehetségkutatást és gondozást kell folytatnia. Olyan feladattal kell megbízni az embereket, amelyeket örömmel végeznek, mert ebben bontakoznak ki. Az egyháznak meg kell találnia az emberek helyét. Mindezt a különböző egységet és gondolkodást megzavaró tévtanítások ellenére.
Csak az egységes közösség életképes. Ahol mindenki magáénak érzi a közösséget, és a közösség részének magát. A kapcsolatteremtés, a békességteremtés, az emberek összehozása a krisztusi ember sajátja. Mert Krisztusban oldódnak fel a társadalmi, nemzeti, nembeli feszültségek. Ez a feladat különösen fontos ma, a „kapcsolatfogyatékosság” korában: emberek nem tudnak egymással hosszú távon kapcsolatban lenni, legfeljebb csak megkezdik a kapcsolatokat.
Korunkban egy olyan identitásmeghatározó társadalmi szövetségre van szükség, mint amilyennel honfoglaló és államalapító őseink rendelkeztek és amely értékeket vállal fel és valósít meg. Csak az tartozhat a közösségünkbe, aki ezt a szövetséget felvállalja.