Olekszandr Havros új könyve a vajdasági ukrán diaszpóráról

„Egy szép legendát kutatva indultam el. A távoli rokonokról szóló mítoszt követtem. Akik két és fél évszázaddal ezelőtt a Kárpátokból a Pannon-völgybe, a Tisza-Duna közébe, szinte a két folyó találkozásának helyére költöztek. És évszázadok múltán sem hagyták el egymást. Még nálunk is jobban megőrizték közösségüket, mivel más népek közt élve össze kellett tartaniuk” – ezekkel a szavakkal kezdődik Olekszandr Havros új regénye, „időben és térben történő utazása”, a Bolyongó nép (Blukajucsij narod). Az Európa legrégibb ukrán diaszpórájáról szóló 300 oldalas könyvet, melyet 70 illusztráció is gazdagít, Ungváron, Eperjesen és Lembergben mutatták be. A Nora-Druk Könyvkiadó Mandri (Vándorlások) sorozatában nemrég megjelent kiadásról beszélgettünk az ismert kárpátaljai újságíróval és íróval.
– Hogy született meg az ötlet, hogy könyvet írjon a szerbiai ukrán diaszpóráról?
– Mindig is érdekeltek az országunk határain kívül rekedt ukránok. Hiszen az első világháborúig a történelmi Kárpátalja sokkal nagyobb területet foglalt el, mint a megye jelenlegi térsége. A lakosság nagy része Szlovákiába (Eperjes és környéke) került, egy másik része pedig Romániába (Tiszántúl), nagy részük az Egyesült Államokba vándorolt. De volt még egy csoport, melyről szinte semmit sem tudunk. Róluk van szó a könyvben.
1751. január 17. óta, amióta Magyarország ruszin ukránjainak megengedték, hogy az Osztrák Monarchia déli részén telepedjenek le, 260 év telt el. A Tisza-Duna közében, a két folyó találkozásánál telepedtek le. Magukat rusznákoknak , nyelvüket ruszkának nevezték. Azóta sok víz folyt le a Dunán, de ők megtartották identitásukat. A történelmi Kárpátaljáról áttelepült ukránok ma is a Vajdaságban laknak, bár nem létezik már sem Habsburg Monarchia, sem Magyar Királyság.
– Hányan élnek ott jelenleg?
– Jelenleg Szerbiában közel 15 ezer rusznák él. Két és fél évszázad alatt nemhogy nem tűntek el, hanem létszámuk ötszörösére nőtt. Bár a globalizációs folyamatok rajtuk is meglátszanak: egy részük gazdagabb országokba települ, egy másik része pedig házasságot köt más nemzetiségűekkel, a demográfiai krízis is érzékelhető. A szerbiai rusznákok száma ezért a XX. század második felétől lassacskán csökken. Valamikor 25 ezren voltak.
– Ön úgy véli, hogy ez a legrégibb ukrán diaszpóra?
– Ez valóban így van. Hiszen minden más ukrán diaszpóra – a kaukázusi, a távol-keleti, a kanadai vagy észak-amerikai – később alakult. Éppen a helyzet különlegessége ösztönzött arra, hogy megírjam a könyvem, az „időben és térben történő utazást és regényt”. Sajnos a vajdasági rusznákokról Ukrajnában szinte semmit sem tudnak.
– Miért alakulhatott így?
– Úgy gondolom, hogy az ok a mi hosszantartó államnélküliségünkben található. Hiszen mi magunkon sem tudtunk segíteni, nemhogy a diaszpórán. Elsőként Mihajlo Vrabel újságíró és folklorista említette a rusznákokat a Ruszkij csalogány című kötetében, amely 1890-ben jelent meg, és amely a bácskai honfitársaink dalait tartalmazta. Ivan Franko leírta véleményét a kiadvánnyal kapcsolatban, amely felkeltette a Kárpátalja iránt érdeklődő Volodimir Hnatjuk érdeklődését. Így alakult ki némi kapcsolat Ukrajna és a vajdasági rusznákok között.
Volodimir Hnatjuk, a híres tudós és néprajzkutató 1897-ben néhány hónapot a Vajdaságban töltött. Lembergben adta ki ötkötetes könyvét, mely néprajzi bejegyzéseit és gondolatait tartalmazta a témával kapcsolatban. Ez volt az első rusznákokat érintő szakszerű kutatás, akik akkoriban még Dél-Magyarországhoz tartoztak. De a nagy történelmi katasztrófák, mint az első világháború, az Osztrák—Magyar Monarchia felbomlása, ahhoz vezettek, hogy a vajdasági rusznákok Jugoszláviában találták magukat, így szülőföldjüktől több határ is elválasztotta őket.
– Ennek következtében megváltozott az életük?
– Hát persze! Hiszen addig ugyanahhoz az országhoz tartoztak, mint Kárpátalja, Halicsina és Bukovina népe. Most pedig teljesen egyedül maradtak. Ennek az lett a következménye, hogy még inkább megőrizték identitásukat és összetartozásukat. Egy másik következménye pedig egy irodalmi nyelvi norma kialakulása lett, amely különbözik az általános ukrán és a kárpátaljai dialektusoktól is.
– Ukrajna újra elfelejtette őket?
– Egy fél évszázadra. 1966-ban Oleksza Misanics, híres tudós és irodalmár újra írt a rusznákokról. A kijevi Vitcsizna lapban jelent meg az Ott, a Duna mellett című cikke, mely a Vajdaság elfelejtett rusznákjairól szól. Az ukrán enciklopédiába ismertetőt írt a leghíresebb személyeikről.
A szovjet Ukrajnában mindössze egy kötet jelent meg Ott, a Duna mellett címmel. Az előszót Oleksza Misanics írta, a könyv pedig 7 rusznák szerző műveit tartalmazta.
– A független Ukrajna időszakában nem esett szó a diaszpóráról?
– 1997-ben Ungváron kiadták a Mi itt nem vagyunk vendégek és 1999-ben a Csendes vizek című versesköteteket. Mindössze néhány könyv két és fél évtized alatt! Nagyon fontos betölteni azt az információs és kulturális vákuumot, mely a vajdasági rusznákokat érinti.
– Ezért döntött úgy, hogy elmegy a Vajdaságba?
– Igen, egy hetet töltöttem Bácskában, hogy 2009 júliusára már le is írjam a látottakat. Ez volt a könyvem alapja. Ezenkívül a kiadvány az emigráció 260 éves történelméről is mesél. A könyv 2012 szeptemberében jelent meg a Nora-druk Könyvkiadó Mandri (Vándorlások) sorozatában. 1000 példányszámban adták ki.
– Honnan ered a különleges cím?
– Ez metaforikus cím. A középkorban gyakran nevezték így (latinul gens vaga) a ruszinokat, mivel mindig áttelepültek, hogy elkerüljék az adófizetést. A vajdasági rusznákokra a nemzeti identitásukkal kapcsolatos viták miatt igen jellemző ez a metafora.
– Ön szerint mit kell tenni annak érdekében, hogy a legrégebbi ukrán diaszpóra népszerűbbé váljon?
– Nyilvánvalóan egy könyvvel lehetetlen pótolni a 260 évnyi lemaradást. Ezért nagyon fontos, hogy további lépéseket tegyünk. Például jó lenne ukrán nyelven kiadni Janka Ramacsa Ruszinok Dél-Magyarországon (1745-1918) című történelmi művét. Ennek fordítása megvan az Ungvári Nemzeti Egyetemen, mivel ott védte meg kandidátusi disszertációját.
Volodimir Hnatjuk cikkeit is össze kellene gyűjteni, könyvként kiadni, mert rengeteg megfigyelést tartalmaznak a 100 évvel ezelőtti vajdasági rusznákok életéről. Ezenkívül jó lenne kiadni Oleksza Misanics diaszpóráról szóló publikációit. Az anyag megvan, még fordítani sem kell.
Érdemes volna a rusznák irodalom műveit lefordítani ukrán nyelvre. A 15 ezer lakost számláló diaszpórának körülbelül 100 írója van. Nagyon érdekes műveik vannak. Fontos lenne lefordítani Julian Tamas akadémikus irodalomtudományi műveit, mint például a Rusznák irodalom története és az Ukrán irodalom Kelet és Nyugat között című munkáit.
– Szeretne még visszatérni a rusznák tematikához?
– Nagyon szeretném lefordítani néhány vajdasági szerző művét, mert ők egy különleges irodalom képviselői. De sajnos nincs rá időm. Viszont van egy ötletem: dokumentumfilmet készíteni a legrégibb ukrán diaszpóráról. Remélem, jövőre ez is sikerül.

A zakarpattya.net.ua nyomán