193 éve hunyt el Virág Benedek

193 éve, 1830. január 30-án hunyt el Virág Benedek tanár, költő, műfordító, történetíró, a magyar ódaköltészet első mestere.    

Jobbágycsaládból származott, papnak tanult, mivel akkoriban ez volt a művelődés egyedüli útja. 1775-ben pálos szerzetes lett.

Amikor II. József feloszlatta a szerzetesrendeket, világi papként működött Székesfehérvárott, majd 1794-ben Pestre jött és nevelő volt a Batthyányi családnál. Ekkor már ismert költő az irodalom iránt érdeklődők szűk körében, első verse 1789-ben jelent meg Vitéz gróf Nemes György dicsérete címmel.

Amint tehette, felhagyott a nevelői tevékenységgel, 1798-tól kis nyugdíjából, szerényen élt Budán, a Tabánban. Hamarosan nagy tekintélyre tett szert, sokan látogatták és fordultak hozzá tanácsért. Nála találkozott a pesti irodalmi elit, Vitkovits Mihály, Döbrentei Gábor, Kölcsey Ferenc, Horvát István és Bajza József.

Járt nála Csokonai és Berzsenyi is, s bár a klasszicista, deákos iskola képviselője volt, a magyar romantika valamennyi alkotója, még Vörösmarty is kíváncsi volt a véleményére.

Virág költőként folytatta Baróti Szabó Dávid, Rájnis József és Révai Miklós tevékenységét, az antik formájú magyar líra fejlesztését, az „óklasszikus triásznál” jóval magasabb szinten.

Bonyolult, de a magyar népnyelvhez is kötődő verseivel készítette elő Berzsenyi ódáinak dübörgését és Vörösmarty szárnyalását.

Költészete a felvilágosodás eszméit hirdette, s bár művei a cenzúrán keresztül jutottak el a közönséghez, az mégis megértette, hogy allegóriái mögött mire gondol.

A kalitkába zárt madárról című versét olvasva mindenki tudta, hogy Martinovicsék bukását siratja, noha Virág nem lelkesedett a forradalmi mozgalmakért. Szemben állt II. József németesítő törekvéseivel, de jobbágy-ösztöneivel felismerte: a magyar nemesség lelkesedése a haladás iránt szalmaláng. Változás című, keserű költeményében adott ennek hangot:
„Nemzet
büszke magyar
hát nem okoskodol?
Hát mind, amire olly
nemes
Bátorsággal ügyelt volt minapon heves
Lelked, már oda van?
vitéz
Szkíták vére, mi csuf bőrbe pipeskedel”

Költészetének világa nem túl tágas, Szerb Antal megállapítja róla:

„Pest-Budából például csak két pontot lát: a Gellérthegyet és a Rákos mezejét, a többi nem érdekli.”

1811-ben adták ki kötetét, a Poémákat. Hazafias és bölcselkedő ódákat, szatírákat, epigrammákat írt klasszikus versformákban, műveiben a természet és a hétköznapi élet apró örömeit énekelte meg.

Jelentős műfordítói tevékenysége, az ókori latin költészet legfőbb tolmácsolója volt a huszadik századig. E téren főműve a teljes magyar Horatius, mely ugyan mára jórészt elavult, de több mint száz éven át ő közvetítette a latin költőt a magyar olvasóknak.

Kortársai és az utókor „magyar Horácnak” nevezte.

A római költészet eszméit és formakincsét nagy műgonddal, erőltetés nélkül alkalmazta verseiben. Munkássága segítette nyelvünk hajlékonyabbá, zeneibbé
tételét, a magyar versmérték és ritmus csiszolását.

Költői munkáinál fontosabbnak tartotta a történetírást.

Történészi műve a Magyar századok, melyet harminc éven át írt, s halálakor az ötödik kötetig, Mohácsig jutott el. E sorozat inkább tekinthető ismeretterjesztésnek, mint tudományos műnek, de a nemzet önismeretének forrása volt. Életében két kötet jelent meg belőle (1808, 1816), az utolsó részt Toldy Ferenc szerkesztette meg Virág kéziratai, jegyzetei alapján. Ebből az alkotásból számos irodalmi mű eredt, így Czuczor Gergely Hunyadija, vagy Garay János Kontja. Virág eposzt is tervezett a honfoglalásról, bár ebből csak néhány sor készült el. A történelmi témák aktualitása miatt azonban költők sora vágott neki a feladatnak: Aranyosrákosi Székely Sándor megírta A székelyek Erdélyben című verset, majd Czuczor az Augsburgi ütközetet, végül Vörösmarty nagy eposzát, a Zalán futását.

Virág Benedek 1830. január 23-án vagy 30-án halt meg Budán, egy évben Kisfaludy Károllyal és Katona Józseffel. Tabáni, Apród utcai lakóháza a II. világháborúban elpusztult, helyén áll a költő emlékműve, Pátzay Pál alkotása.

Forrás: MTI

Nyitókép: Donát János / Nemzeti Portrétár