Akiért nem divat ma lelkesedni – Petőfi emlékére

Nemzeti öntudatunk erősítésekor gyakran merül fel Petőfi Sándor neve, hisz nagy költőnk nemcsak az irodalomba, hanem a történelembe is beírta magát. Mint mondjuk folyamatosan, tollával és kardjával harcolt az igazságért.

Az az ember, aki költői tollát ilyen mértékben a forradalom szolgálatába állította, személyes példamutatással is kívánta szolgálni a várva várt szabadságharcot. A magyar nemzet nagy poétája nem akart 26 évesen meghalni, bár többször is megjövendölte magának versben a korai halált. Rövid, zaklatott életének utolsó, viszonylag nyugodt állomásán, Mezőberényben, alig két héttel a végzetes segesvári ütközet előtt még elmélyülten alkot, az életre készül, nem a halálra. A történelem mégis mást hozott.

A nagy költők általában nem váratlanul szólalnak meg, nem derült égből, mint az isteni kinyilatkoztatások. Petőfi esetében mégis másról van szó. A költőből alig hat év küzdelmes, csupa kudarc, csupa gáncs pálya után világot beszáguldó üstökös lett – jegyezte meg róla Gortvay Erzsébet, irodalomtörténész. Neki megadatott az életet és életművet egyértelműen koronázó „nagyszerű halál”. Rövid élet és kevés idő.

Újfajta népies ars poeticájával pályája első szakaszában megvalósította a költészet forradalmát, kirobbantója és egyik vezéregyénisége lett az 1848-as forradalomnak és szabadságharcnak. Illyés Gyula írja róla, hogy Petőfi jellegzetesen forradalmár típus volt. Az a meggyőződés, hogy küzdeni a zsarnokság ellen elemi emberi jog és kötelesség, még serdülő korában alakult ki benne. S így maradt meg az utókor emlékezetében is, fiatal, jellegzetesen forradalom előtti költőnek, aki nem társadalmi rétegekben, hanem nemzetben gondolkodott.

Ám azt is konstatálhatjuk, hogy nem divat ma Petőfiért lelkesedni. A költővel szembeni közöny a klasszikusként szóló tananyaghoz vezet vissza. És már-már sablonos a középiskolai tudásunk, miszerint a költők szegény családból származnak, majd tollat ragadnak, hogy eszméiket íly módon nyilatkoztassák ki. A költészetük, a versek esztétikai élménye pedig elvész, elhomályosul.

Vajda János egykor a következőképen vélekedett: „Azt hiszem, hogy Petőfi nőni fog még úgy a magyar, mint a külvilág ítéletében. S azok lesznek a legszebb korszakok a nemzet életében, amelyekben ismétlődőleg megint ő lesz az ifjúság eszményképe.”

Kárpátaljai kötődés

Jeles magyar költőnket több szállal kapcsolhatjuk Kárpátaljához. 1847-ben Erdődre utazott menyasszonyához, s eközben vidékünket is bejárta. Négy kárpátaljai településen is megfordult. Járt Ungváron, Munkácson, Beregszászban és Badalóban.

1847. július 11-én kelt XII. számú úti levelében Ungvárt komisz, sáros városként emlegeti. „Késő este értem Ungvárra. Itt kezdődik ama nagy rónaság, mely tart egészen lefelé a Dunáig… Ungvár egyébiránt szörnyen komisz város. Piszkos és rendetlen. Épen olyan, mint a részeg ember, ki pocsétába bukott, s most sárosan tántorog haza felé.”

Munkács és az akkor börtönként működő Munkácsi vár szintén nyomasztó volt számára. A július 12-én Kerényi Frigyeshez írt XIII. számú úti levelében a következőket olvashatjuk: „A domb oldalán szőlőt termesztenek… nem szeretnék borából inni … azt gondolnám, hogy a rabok könnyét iszom. Fölmentem a várba, az udvarokat s egy pár szobát bejártam, de a börtönöket nem mutatták meg... Tudj’ isten, e falak közt ugy összeszorult keblem, hogy alig birtam lélekzetet venni.„

Beregszászról szintén úgy vélekedik, mint közönséges mezőváros, melynek egyik érdeme, hogy van benne gót templom. „Munkácstól egy jó etetés Beregszász. Közönséges mezőváros, van benne gót templom, megyeház és magyar kocsmáros, ami nagy vigasztalás…„

Az utókor a kevésbé hízelgő szavak emléke ellenére is büszke, hogy nemzetünk nagy költője itt járt. Két éjszakát és egy napot töltött vidékünkön. Itt tartózkodásának eredménye két vers és két úti levél. Az egyik verset a munkácsi várban írta hasonló címmel: A munkácsi várban. A másikat beregszászi tartózkodása idején vetette papírra Meleg dél van címmel.

Emlékét különféleképpen őrzik a közösségek. Gondoljunk csak arra, hogy nincs talán olyan magyarok által is lakott település, ahol ne lenne legalább egy Petőfi utca. Kulturális körök, társaságok viselik nevét. Ezen kívül számos emléktábla, dombormű jelzi ittlétét. Ungváron és Beregszászban szobrot állítottak tiszteletére.

Nevét nemcsak a magyar közösségek ismerik. Petőfi Sándor bekerült a ruszin és ukrán irodalomba is. Az 1900-as évek elején jelentek meg verseinek első ruszin fordításai. Az Imádságom című verse az egyik legkorábbi ruszin fordítás. Jurij Skrobinec költő, műfordítót tartják Petőfi ukrán tolmácsolójának.

De mégis mit mond nekünk, a 21. század emberének Petőfi? Hiszen mi is vívjuk a magunk harcát, küzdünk a létért, a fennmaradásért. Számtalan csalódással a hátunk mögött nem mindennapi körülmények között tesszük a dolgunk nap mint nap. A mi feladatunk kitartani s nem elveszni! Petőfi, mint a nemzet büszkesége, útmutatást adott. Hitt a nemzetben, a nemzet felemelkedésében! Ezt a hitet kell nekünk is magunkévá tenni!

Gál Adél

Kárpátalja.ma