Ajándékok helyett
Képzelj el egy tesztet, amely során egy hétig semmilyen házimunkát, ami amúgy a te feladatod lenne, nem végzel otthon. Eddig jó, ugye? (Én feleség vagyok, de nyugodtan lefordíthatod a példát a saját élethelyzetedre.) Szóval nem mosok, nem mosogatok, nem főzök, nem takarítok. De nem haragból, vagy hogy bebizonyítsam, mennyire fontos része vagyok a háztartásunk működésének, hanem azért, mert mondjuk megbeszéltük a férjemmel. Lehet megkért, hogy egy hétre most engedjem el ezeket a teendőket. És akkor megérezhetjük, hogy a gyakorlati „hasznomon” túl mit hozok ebbe a házasságba. Mert azt már rég tudjuk, hogy gazdasági szempontból, meg praktikus okok miatt sokkal könnyebben „boldogul kettő, mint egy” (Préd 4,9), de vajon, ha kivonjuk az egyenletből a szívességeket, a munkát, az ajándékokat, ezek nélkül is marad bennünk elég szeretet a másik iránt? Vagyis a férjemben irántam?
És akkor most helyettesítsük be a példába Istent. Akinek szintén szeretjük az ajándékait, az áldásait, ezt az egész világot, amelyben Általa élhetünk, és Neki köszönhetően élvezhetjük annak minden apró örömforrását. De mi van akkor, ha néhányról – és tényleg nem a legfontosabb ajándékairól, mint mondjuk a levegő vagy a szeretteink – egy rövid időre lemondunk? Ha a változatosság kedvéért nem Isten áldásaira összpontosítunk, hanem arra, akitől azok érkeznek? Marad-e bennünk elég szeretet az Úr iránt akkor is, ha Őt nem az ajándékai felől közelítjük meg?
Persze egyáltalán nem véletlen, és szerintem nem is baj, hogy a legtöbbször Isten szeretetét mégiscsak a teremtményei szeretetén keresztül tudjuk átélni. A természet szépségét látva döbbenünk rá az Ő csodálatos nagyságára és kreativitására, vagy a családunkat szemlélve áraszt el bennünket a hála, és tudatosul bennünk, hogy valóban szeretve vagyunk a Mindenható által. Ezek kézzel fogható és szemmel látható dolgok, amelyeket könnyű szeretni, és amelyek által ezek forrását is szeretni tudjuk, miközben Isten jelenlétét – ebben az életben legalábbis – nem az érzékszerveinken keresztül szoktuk megtapasztalni.
De a böjt nekem kicsit arról is szól, hogy megpróbálunk túltekinteni Isten ajándékain, áldásain, és ezek nélkül az összekötők nélkül, egyenesen Rá nézünk. Sőt, néhány ajándékáról le is mondunk – csupa jó dologról – azért, hogy esélyt adjunk magunknak, hogy az ajándékok helyett az ajándékozót értékeljük. És persze nem örökké: a fenti házimunkastop is fenntarthatatlan lenne hosszú távon, ugyanúgy, ahogyan a teljes böjt is, amely során minden élelemről lemond az ember. De nem is az a cél, hogy aszkéta életmódot folytassunk, csupán az, hogy megéljük, ugyanúgy tudjuk Istent szeretni akkor is, amikor hálával fogadjuk el az ajándékait, és olyankor is, amikor azokkal nem élünk.
Napi kihívás: Próbálj meg úgy imádkozni, hogy nem hozod szóba Isten ajándékait! Ne kérj tőle semmit, de most ne is azokat a dolgokat sorold fel, amikért hálás vagy! Van ezen kívül mondanivalód Neki?
Molnár-Kovács Dorottya