Vasárnapi üzenet

„Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.”    (Róma 15, 7)

Gondolatok a közösségeinkről

Kedves Testvéreim! Az hiszem, mindnyájunkra jellemző a magányosságtól való félelem. Attól az emberi tényezőtől, amelyet szinte mindenki megtapasztalt már – akár fizikális egyedüllétben, úgy, hogy szerettei távol vannak, talán már nem is élnek; vagy éppen társas magányban, úgy, hogy közösségben vannak, család, házasság, barátok társaságában, de elhidegülve egymástól. A bibliai 38 éve beteg ember története szépen ábrázolja a társas magány helyzetét, amikor a betegek a Bethesda tó partján várják a víz megmozdulását, és egy beteg 38 éve van a többiek társaságában, de amikor megmozdul a víz, akkor nincs embere. Ez a panasza Jézus felé: „Nincs emberem…” Nincs, aki segítsen, aki megértsen, aki megkönyörüljön rajtam, akinek igazán fontos lehetek. Ma is sokan éreznek így, csöndes magányosságban, egyedüllétben.

Isten ezzel ellentétben közösségre teremtette az embert. A teremtéskor mindent jónak talált, kivéve, hogy az ember egyedül legyen. Ezért kétféle közösséget adott az embernek: az első az önmagával, az Úrral való közösség, ez örökké tartó kapcsolat, a második pedig az ember emberrel való kapcsolata, mely e földi életre korlátozódik (házastárs, gyermek, testvér, szülők, barátok stb.). Az ember Istennel való kapcsolata a Paradicsomban kezdődött, amelyben öröklétre teremtetett, és Istennel való elválaszthatatlan közösségre, hogy Őt, az Urat dicsérje, vele örökké tartó boldogságban éljen. Ezt a tökéletes közösséget rombolta szét a Sátán, kihasználva az ember bűnre való hajlandóságát. Ezek után az ember rejtőzködött, menekült, szégyenkezett, titkolózott és megszakította az Istennel való közvetlen kapcsolatot. Isten azonban nem törődött ebbe bele. Elkezdte keresni az embert. „Ádám, hol vagy? Ember, hol vagy?” – hangzott és hangzik máig az Úr kérdése. Legtökéletesebben Jézus Krisztusban tette fel az Atya ezt a kérdést, kiben maga jött el megkeresni az elveszettet. Isten abba az elveszett közösségbe hív ma is vissza magához. Hol vagy? Ott vagy-e abban a közösségben, amelyben az ember ember lehet, kiteljesedhet? Istennek ez a közössége ott élhető át, a belső szobában, ahová csak az Úristennel vonulsz el. Kizárva a világ zaját, rá figyelsz. Kiöntöd neki a szíved, és megtapasztalod, hogy Ő elfogad, ismer és nem vet el, megért, bátorít, vigasztal, bűnbocsánatod ad, feloldoz és felszabadítja a lelkedet az örömre. E böjti időszakban bátran menj be a belső szobába, csendesedj el és éld meg a közösséget a Teremtőddel! Ez a közösség az Ő szeretetén alapszik, mellyel szereti az Ő gyermekeit. Köszönj meg neki mindent, adj hálát az ajándékaiért, mondj dicséretet neki, s az Ő öröme rád visszaárad. Ez az a légkör, amelyben az emberi élet kivirul, mint ahogy a tavasszal kibomló virágrügyek az életet adó napsugár melegére. E nélkül az életet adó kapcsolat nélkül minden próbálkozás hiábavaló a boldogság, a szeretet, az élet értelmének megtalálása érdekében. Hiszed-e, hogy az életed gondjai, jelene és holnapja ott van elrejtve ebben a szent közösségben, melyben Ő azt ígérte: „Tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz, pajzs és páncél a hűsége” (Zsolt. 91, 4).

A földi életre adatott közösségeink a családi kapcsolatok, a gyülekezet közössége, egy néphez való tartozásunk ideig-óráig, a mulandóság által behatárolt időre adatnak nekünk, éppen ezért nagyon drágák. Ezek a közösségek formálnak bennünket férjjé, feleséggé, gyermekké, szülővé, testvérré, felebaráttá, magyarrá, emberré. „Vassal fenik a vasat, az egyik ember formálja a másikat” (Péld. 27, 17). Adj hálát a melletted levőkért, keresd, erősítsd, építsd emberi kapcsolataidat is, közeledj, imádkozz a rád bízottakért, kérd az Úristen Szentlelkét, hogy tanítson meg ezekben a kapcsolatokban jól élni, elfogadni, szeretni, megbocsátani, boldognak lenni. Legyenek emberi kapcsolataid gyümölcsözők, áldást hozók, melyekben megéled itt, a földön az Isten országát. Ámen.

Menyhárt István
mezővári lelkipásztor

Forrás: karpataljalap.net

Nyitókép: reformatus.hu