196 éve született Vajda János

196 éve, 1827. május 7-én született Pesten Vajda János költő, író, publicista, a „Montblanc-ember”, ahogy Ady Endre nevezte.    

A Fejér megyei Válon nevelkedett, ahol apja az Ürményi család birtokán főerdész volt. Gyermekkorának idilli tája számos későbbi versének ihletője lett. Iskoláit a székesfehérvári cisztercitáknál kezdte, majd Pesten folytatta. Ekkor már verselgetett, példaképe Petőfi volt, életmódban is: 1845-ben vándorszínésznek állt, ám néhány hónapos országjárás után visszatért Válra. Előbb egy ideig nevelősködött, majd gazdatiszti gyakornok volt Alcsúton, Pesten tisztviselőként dolgozott, s kapcsolatba került a Pilvax asztaltársaságának íróival, Petőfi és Jókai is barátjává fogadta.

Az 1848-as márciusi forradalomban az események egyik vezéralakja volt, s augusztusban önként jelentkezett honvédnek. Hadnagyi rangig vitte, de Világos után bujdosnia kellett, később büntetésül besorozták közkatonának az osztrák hadseregbe. Szolgált Olaszországban és Stájerországban is, s csak 1850 novemberében térhetett haza. Előbb az osztrák földbecslési hivatalnál talált állást, majd 1853-tól újságíróként dolgozott.

Ekkor szeretett bele szállásadójának gyönyörű, ám hideg és elutasító leányába, Kratochwill Zsuzsannába, akit verseiben Gina néven tett halhatatlanná. A költő minden érzéki vágyakozása ellenére valódi szerelmi kapcsolat nem volt közöttük, mivel Gina hamar felismerte, hogy a szerény körülmények között élő Vajdától nem sokra számíthat.

Helyette a gazdagságot és a sikert választotta, ám végül lecsúszott cirkuszi műlovarnőként magányosan és elszegényedve halt meg Bécsben. Bárhogyan élt is azonban, s bárhogyan viszonyult is a költőhöz, ő ihlette a magyar irodalom legszebb szerelmes versei közé tartozó Húsz év múlva és a Harminc év után című költeményeket.

1855-től Vajda a Magyar Sajtó munkatársa, kíméletlen kritikusa volt, majd 1857-től 1864-ig a Nővilágot, 1861-től pedig a Csatárt szerkesztette. 1862-ben Aristides álnéven két röpiratot (Önbírálat, Polgárosodás) adott ki Lipcsében, s az ezekben foglalt eszméivel, a radikális polgárosodás programjának meghirdetésével magára
haragította az uralkodó politikai, irodalmi köröket. Újságíróként véleményét továbbra sem rejtette véka alá, szembefordult az irodalmi Deák-párttal, az Akadémia, a Kisfaludy Társaság vezetőivel, s emiatt fokozatosan elszigetelődött.

1864-ben megszűnt a Nővilág, állás nélkül maradt, s hiába kért segítséget az írói Segélyegylettől, Gyulai Pál visszautasította. 1864-65-ben Bécsben névtelenül írt lapoknak, majd hazatérése után folytatta publicisztikai tevékenységét a Magyar Újságban és a Vasárnapi Újságban.

Az amúgy is különböző neurózisok, olykor depresszió gyötörte Vajda mogorva, visszahúzódó különccé vált, s ezt rövid ideig tartó házassága sem enyhítette.

1880-ban vette feleségül a nála 33 évvel fiatalabb Bartos Rozáliát, ám két évvel később, elhálatlan házasságra hivatkozva el is vált tőle. Ezt követően Vajda végleg bezárkózott magányába, életérzését, a világgal szembeni
keserűségét, meg nem értettségét költeményeiben panaszolta el.

Hosszas betegeskedés után 1897. január 17-én halt meg Budapesten.

Szerb Antal szerint ő volt „a modern magányosság első hordozója a magyar irodalomban”,

a külvilággal érintkezni nem tudó, kapcsolatait elvesztett, soha meg nem értett lélek, aki csak kozmikus nagyságú képekben tudott megszólalni.

Szerelmi lírájában is újfajta szenvedély, a testi szerelem vágya, az érzékiség szólalt meg.

Forrás: MTI

Nyitókép: Bruck Lajos festménye 1880-as évekből. Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár