A karrierista anyák menthetik meg a világot a pusztulástól

Magyarországon kívül világszerte május második vasárnapján köszöntik az anyákat.

Amíg a fejlődő országokban az életben maradásért küzdenek, a fejlett országokban arról szól a vita, hogy összeegyeztethető-e a karrier a gyermekneveléssel, avagy meg lehet-e akadályozni az önmegvalósítás ideája közben, hogy a nők egyre később és ezzel egyenes arányban kevesebb gyereket szüljenek.

Sheryl Sandberg a Facebook operációs igazgatója a szupernők legújabb példája, nemcsak anya lett, de mellette befolyást is szerzett. A legelső emlékezetes akadályt akkor gyűrte le, amikor a reggeli rosszulléte után a fontos ügyféltalálkozóra vágtázva nem talált parkolóhelyet, és másnap – a Yahoonál dolgozó férje tanácsára – becsörtetett akkori munkaadói – Larry Page és Sergey Brin, Google-alapítók – irodájába, hogy azonnal adjanak a terhes nőknek elsőbbségi parkolóhelyet, ugyanúgy, ahogy a Yahoonál. Brint épp jógapozícióban érte a követelés, és rögtön rábólintott. Egy másik – nem éppen átlagos munkahelyi – történet szerint egy telefonkonferencia során magára zárta az irodáját, hogy zavartalanul lefejhesse a mellét, és amikor rákérdeztek a tárgyalópartnerek, hogy mi az a furcsa hang, arra fogta, hogy egy tűzoltóautó zajong kint az utcán.

Lean In című önéletrajzi ihletésű önsegítő könyve hatalmas port kavart, mivel azzal a gyerekvállalás melletti karrierépítésre akarja motiválni a nőket. A világ egyik leggyorsabban növekedő cégénél állítása szerint anyaként tökéletesen tud érvényesülni. (A Lean In magyar fordításban a HVG Kiadó gondozásában jelenik meg 2013 szeptemberében, Sheryl Sandberggel pedig a HVG Business Extra következő számában olvashatják el exkluzív interjúnkat).

Az öregedő társadalom, az anyaság vs. karrierépítés kérdése nemcsak Magyarországon, hanem a világ többi országában is mindennapos téma. Németországban például a nők átlagban 1,4 csemetét hoznak a világra, azt is csak 30,5 éves korban. A brit statisztikai hivatal pedig 2013 januárjában hozott nyilvánosságra egy meglepő adatot: a 40 év fölött első gyereküket szülők száma öt év alatt 15 százalékkal nőtt az Egyesült Királyságban, ezzel minden huszadik kisgyerek negyedik x-ét taposó anya gyermeke.

A Spiegel magazinban még 2012-ben fakadt ki az egyik híres publicista. Claudia Voight kitalálta, hogy a huszonévesek már tanulmányaik alatt kezdjenek el gyereket szülni, és csak 40 éves korban, amikor már kirepültek gyors egymásutánban a világra hozott csemeték, kezdjenek el karriert építeni.

Szerinte ugyanis a késői szülés mindenkinek rossz: a diploma után a nő nekiáll felkapaszkodni a ranglétrán, a harmincas évei közepette meg ráébred, hogy szülnie kellene, ezért elkezd kétségbeesetten apajelölt után kutatni, akinek azonban nem a legfőbb életcélja a gyerekprojekt. Ha mégis – Voight szerint nagy nehezen – sikerül partnerre lelni, már késő: ezért az utóbbi tíz évben 60 ezerről 74 ezerre ugrott a mesterséges megtermékenyítést kérelmezők száma Németországban, még úgy is, hogy ennek borsos árát csak félig állja az állam, a másik felét a szülőjelölteknek kell kicsengetni. Aztán negyvenöt évesen, a sok hercehurca és a szülés utáni depresszió, felfüggesztett önmegvalósítás, kiégett házasság után ott ül a nő a játszótéren, és nézi, ahogy az egy (azaz másfél) szem lurkója hintázik. De miért nem kaphatnak meg mindent a nők? – teszi fel a kérdést Voight.

Megkaphatnának: csak a diákévek alatti önfeledt életről kellene lemondaniuk. Ha a húszas éveik elején járó lányok észbe kapnának, és bevállalnák a korai szülést, minden megoldódna, véli Voight: hisz még Németországban is napirenden lévő kérdés a kevés bölcsödei férőhely, ezért ezekhez is könnyebben hozzájutnának az egyetemre járó szülők, és az alanyi jogon járó családi pótlékot (Bafög) még megtoldja az állam azok részére, akik tanulmányaik alatt szülnek. Egy gyerek után 113 (kb. 33 ezer forint) euróval, az utána következőknél 85 euróval (kb. 25 ezer forint). A vizsgaidőszakot valahogy ki lehet bekkelni a síró csecsemő(k) mellett, sok egyetemnek pedig van saját óvodája, tehát az órarendet is össze lehet úgy állítani, hogy mindenki boldog legyen. Voight azt is leszögezi, hogy a manapság oly divatos önmegvalósítás egyszerűen túl van értékelve, a férfiak pedig eleve elhúzzák ezt a fázist a végtelenségig.

Gyerek vagy karrier kontra gyerek és karrier társadalmi dilemmában leginkább az északiakat idealizálják: a dán munkaadók szemében például nem visszatetsző, ha valaki 30 fölött fejezi be a tanulmányait, a második gyerek után pedig egyre több családi pótlékot kap az államtól az a szülő, aki egyetemista. A fiatal északiaknak még kedveznek a rugalmas munkaidő-szabályozások: a rövid ebédszünet mellett hamar hazamehetnek a dolgozók a családi fészket gondozni, cserébe nem bánják, ha altatás után még ki kell nyitni a laptopot.

Izlandon pedig 2000-ben bevezetették kimondottan az apák otthoni szerepvállalása érdekében, a magyarul megosztott gyednek nevezhető szabályt, miszerint a szülés után biztosított, a munkabér 80 százalékát biztosító kilenc hónapos szabadságból az első hármat az anya, a második hármat az apa, az utolsó hármat pedig a szülőpár megegyezés szerint használhatja ki, és ezt az időt kedve szerint feloszthatja a gyerek 8 éves koráig. Ezek után Izlandon nem csodálkozik egy férfi sem az állásinterjún, ha megkérdezik: „És a gyerekvállalás szerepel a tervei között?”.

Mint az a Facebook operációs igazgatójának történetéből kiderült, az USA-ban csak legyintenek, az amerikai álom mintha ezen a téren is alkalmazható lenne. Marissa Meyers a Yahoonál például akkor kapta meg az ügyvezető igazgatói pozíciót, amikor terhes volt. Igaz, a kritikusok szerint mindketten privilegizált helyzetben vannak, a státuszuk révén megengedhetik maguknak a mindent-egyszerre luxusát. Az IT-szakma ugyanis a legtöbb esetben igen rugalmas, nem követeli meg a személyes jelenlétet, ha mégis, a sztárgázsijukból futja pótmamára.

A Xerox marketing igazgatója a Forbes-on megjelent publicisztikájában azonban eldöntötte a vitát és a kevésbé szerencséseknek ad tippeket arra, hogy valósíthatják meg magukat anyaként és dolgozó nőként egyaránt: legyenek szupersztár munkavállalók, amíg még csak tervben van a gyerek, így mire szülnek, már kiharcolhatnak maguknak egy flexibilisebb státuszt. Keressenek olyan feletteseket, akik támogató családpolitikát vallanak, illetve kerüljék el azokat a szakmákat, ahol biztos, hogy összeegyeztethetetlen a pelenkázás munkaidő alatt, ám ha flexibilitást várnak, akkor számítsanak rá, hogy tőlük is elvárják a rugalmasságot. És legfőképpen: legyen minden nő tisztában magával és fogalmazza meg magában, hogy pontosan mit akar elérni az életben, és lássa be, hogy meg kell küzdenie néhány akadállyal céljai elérése közben.

Az amerikai modell szerint egyébként a nők hozzáállásától függ kizárólag, hogy a jövőben egyre több sikeres anyát köszönthessenek fel május második vasárnapján. A fenti modelleket tekintve azonban az állam és a munkaadók szerepvállalása nélkül nincs sok kilátás a szülő nők helyzetének javulására. Nem beszélve arról, hogy esetleg az apáknak is közük van a problémához, amit alig néhány országban ismertek fel, ahogy a diskurzust is szinte kizárólag nők tartják életben. A másik szülőfél nemzetközi világnapját sok helyen még nem is tartják számon, de legalábbis nem ünneplik olyan csinnadrattával, mint az anyákét. Az apák napját a legtöbb országban június harmadik vasárnapjára tűzték ki.