Könyvajánló: Fecskehajtó idő

Vári Fábián László: Fecskehajtó idő
Régebbi és új versek
Masszi kiadó Budapest, 2004.

Ki és mi van a vers mögött?
A költő? A haza? A világ? A reménytelen küzdés? Az örökös újrakezdést az ősz ibolyaillatába csomagoló, és a tél jégcsapdárdái közt is ébren tartó szerelmes?
Aki egyszer Balassi-maszkot ölt magára, hogy rég múlt korok hangján udvarolhasson az Örök Asszonynak, másszor meg hogy Zrínyi kardját forgatva átok-igéket zenghessen a haza sok száz éves elbitorlóinak a fejére?
A kárpátaljai Vári Fábián László – a magyar költészetben a Balassitól Nagy Lászlóig húzódó bajvívó vonulat örököseként és folytatójaként – mindkét hangot próbálgatja. Lobogó romantikájába, melyet a biblikus jelképek és a balladai történések csak erősítenek, ezért fér bele a széptevő szó éppúgy, mint a haza üdvéért suttogva is harsogó kiáltás.
Mindkettőnek méltósága van.
A költő jól tudja, hogy iszonytató történelmünk csak akkor fogja emberi arcát mutatni, ha az általunk elkövetett és ránk kényszerített bűnök – „könnyel telve Isten szeme gödre” – valamennyire föloldoztatnak. Kényes dallamvilágú, a „jégcsipkékkel való fölcicomázás” ellenére is mindig drámai, a doni keresztút stációit ugyancsak élesen átvilágító lírája ettől a szenvedéstörténettől válik súlyossá.