Időzített bomba ketyeg a nagyvárosokban

Alig több mint 15 év, és négymilliárd ember lesz városlakó a Földön, a metropolisok tovább „híznak”, de ez nem jelent mindenki számára kényelmes életkörülményeket, könnyen elérhető munkalehetőségekkel és szolgáltatásokkal.

Milyen feladatok várnak Tokió, Szöul, Mumbai, vagy épp Sao Paulo városának vezetőire a következő időszakban? Hogyan jut vízhez, élelmiszerhez a nagyvárosokban tömörülő embertömeg, van-e megfelelő terv katasztrófahelyzetek esetére? Helyzetkép a „virágzó” urbanizációról.

A gyors ütemű urbanizációnak köszönhetően 2030-ra a városlakók száma elérheti a négymilliárdot, ami a 2000-es szint duplája. A városfejlesztés azonban kockázatos is lehet, ha nem tervezik és irányítják megfelelően. A jobb életre áhítozó városba költözők lehetőségek helyett egészségtelen életkörülményekkel, munkanélküliséggel és természeti katasztrófák fenyegetésével szembesülhetnek.

Az urbanizáció, a városiasodás sok tekintetben ésszerű jelenségnek tekinthető. A városok a jólét motorjai, és ezeken a helyeken összpontosul a globális gazdasági tevékenység 80 százaléka. Sűrű hálózatuk biztosítja a megfelelő közszolgáltatásokat: az oktatást, az egészségügyi ellátást és más alapvető szolgáltatásokat. A vezetékes víz eljuttatása egy olyan olyan területen, ahol a városok viszonylag közel helyezkednek el egymáshoz 0,70-0,80 dollárba kerül köbméterenként, míg egy ritkán lakott vidéken ennek költsége 2 dollár is lehet.

Ám az, hogy az emberek tömege és ezzel együtt a vagyon is a városokban koncentrálódik, gazdasági felelősséget is maga után von. Hárombillió dolláros vagyonról van szó, ami különböző természeti fenyegetettségeknek van kitéve. Ez a sebezhetőség a következő két évtizedben tovább fog növekedni, ahogy a városokban megháromszorozódik a beépített terület (600 ezer négyzetkilométernyi területről van szó). Ez a fejlődés azonban sok esetben megfelelő infrastrukturális háttér és koncepciók nélkül zajlik, nincs megfelelő irányítás, mely gondoskodna a katasztrófák megelőzéséről a veszélyeztetett területeken.

Mahmoud Mohieldin és Zoubida Allaoua, a Világbank szakértői úgy látják: az épülő városok érdekében sürgősen cselekedni kell. A hatékony területkezelés mellett megbízható és megfizethető hozzáférést kell biztosítani az alapvető szolgáltatásokhoz, az oktatáshoz, a lakhatáshoz, a közlekedési lehetőségekhez és az egészségügyi ellátáshoz. Még az Egyesült Államokban is azzal kell szembenézni, hogy a gyors városnövekedés mellett ki kell alakítani a megfelelő közlekedési rendszert.

A Világbank jelentése konkrét cselekvési tervet nyújt az épülő városok fenntarthatóságára. Az összesítés mintegy három év alatt összegyűlt tapasztalatok alapján, elemzések segítségével jött létre, amely Uganda, Kína, India és Dél-Korea példáján segíthet megérteni az urbanizációból adódó problémákat és beazonosítani a politikailag, technikailag, pénzügyileg megvalósítandó opciókat.

A tervezet három fő szempontot emel ki a városfejlesztésnél: a tervezést, az összeköttetéseket és a finanszírozást. A legfontosabb megállapítás, hogy az urbanizáció sebességétől függetlenül a területkezeléssel kapcsolatos tervezésnek kell az első helyen lennie. A tulajdonjogok világos meghatározását és a hatékony területfelhasználást össze kell hangolni az infrastruktúrával, különösen a közlekedés biztosításával. Így a döntéshozók elősegíthetik, hogy a városok befektetéseket vonzzanak, és munkát biztosítsanak az embereknek, ezzel együtt pedig csökkentsék a környezeti és társadalmi kockázatokat.

A városok tervezésénél biztosítani kell, hogy a lakosok az idejük nagy részét ne azzal töltsék, hogy ingáznak a lakóhelyük és a munkahelyük között. Mivel nincs egy kizárólagos modell, amely a sebes városiasodás számára létezik, különböző konkrét pozitív példákat lehet alapul venni. Szöul népessége például 1960 és 2000 között megháromszorozódott. A döntéshozók intézkedéseket hoztak, megerősítették az épületeket, felmérték a földterületeket. Támogatták a sokemeletes épületek felhúzását, és a különféle fejlett közlekedési módok biztosítását, mint az autópálya, a vasút- és metróhálózat, melyek mind hozzájárulnak a foglalkoztatás gördülékenységéhez. Hasonlóan, Szingapúrban és Japánban is a tömegközlekedés ilyen kiépítése az egyik prioritás.

Azért, hogy az állampolgárokat a tömegközlekedési eszközök használatára buzdítsák, a tokiói döntéshozók csökkentették a személygépkocsi-használók támogatását, így a vezetés ötször drágábbá vált a tömegközlekedésnél. A nagy sebességű helyközi közlekedés fejlesztésébe fektetett kiegészítő beruházások révén Japán két legnagyobb agglomerációja, Tokió és Oszaka között lecsökkent az utazási idő: az 506 kilométert kevesebb mint két és fél óra alatt lehet megtenni, ami a munkaerő és a lakáspiac számára is kedvező fejlemény volt. Természetesen a gyors városfejlesztés finanszírozása megköveteli, hogy a szállításra szolgáló hatékony rendszereket építsenek, biztosítsák a vízellátást, megoldják a hulladék- és szennyvízkezelést.

Ahogy azt Kaiser Ferenc A túlnépesedés és globális biztonsági kihívásai című tanulmányában is kiemeli: komoly eltérések vannak a fejlett és a fejlődő világ urbanizációja között. A harmadik világ nagyvárosai sok tekintetben úgy funkcionálnak, mint a fejlett világ hasonló települései: ipari, közigazgatási és egészségügyi központok, ugyanakkor ezek a lehetőségek a lakosság nagy része számára elérhetetlenek. A harmadik világ városainak többsége robbanásszerűen, évente 2-5 százalékkal növekszik. Ezzel az irammal nem tud lépést tartani az amúgy is fejletlen közigazgatás, rendvédelem és infrastruktúra.

A többmilliós városok még a fejlett országokban is komoly ellátási (víz, élelmiszer, elektromos energia), közigazgatási és környezetvédelmi problémákkal küszködnek. A harmadik világ metropolisaiban például megoldhatatlan feladatot jelent a bajbajutottak mentése. Beláthatatlan következményekkel járhat egy terrortámadás vagy épp egy ipari baleset is, mivel hatalmas tömeg él kis területen, statikailag rossz állapotú épületekben.