145 éve született Móra Ferenc

145 évvel ezelőtt, 1879. július 19-én született Kiskunfélegyházán Móra Ferenc író, újságíró, könyvtár- és múzeumigazgató, a Kincskereső kisködmön és az Aranykoporsó írója.    

Apja, Móra Márton, örökös pénzgondokkal küzdő szegény szűcsmester, anyja, Juhász Anna, kenyérsütő asszony volt. A kis Ferencnek volt egy nála tizenöt évvel idősebb bátyja is, István, aki később költőként is híres lett, egyik legismertebb verse a Lakodalom van a mi utcánkban, mely megzenésítve terjedt el országszerte. A
szülők a nagy szegénység ellenére is mindent megtettek azért, hogy fiaik tanult emberek legyenek.

Ferenc a kiskunfélegyházi gimnáziumban tanult, már 16 éves korában verse jelent meg a Félegyházi Hírlapban. Az irodalmi indíttatás ellenére 1897-ben az érettségit követően a pesti egyetem földrajz-természetrajz szakára iratkozott be, de tanulmányait három év múlva félbehagyta. Ezt követően rövid ideig Felsőlövőn tanított természetrajzot, de ebből nem tudott megélni. 1902-ben Szegedre pályázott főigazgatósági tollnoknak, ahova nem vették fel, viszont Engel Lajos, a Szegedi Napló főszerkesztője alkalmazta újságírónak.

Kezdetben városházi tudósító volt, majd „Csipke” aláírása fémjelezte a lap Máról holnapra című tárca-, glossza- és karcolatsorozatának írásait.

A tehetséges, jó szemű és remek tollú fiatalember hamarosan vezércikkeket is írt, s Tömörkény mellett a lap vezető publicistája is lett. 1904-ben a Tömörkény igazgatása alatt álló Somogyi Könyvtár és Városi Múzeum munkatársa lett, s ekkor kezdődött barátsága Pósa Lajossal, a „mesekirállyal”, az ifjúsági irodalom páratlan szervezőjével, aki felfedezte benne a kiváló gyermekírót.

1905 és 1923 között Móra Az Én Újságom több álnéven író munkatársa volt, s ekkor születtek munkásságának máig legnépszerűbb darabjai: a Rab ember fiai, Csilicsali Csalavári Csalavér, a Dióbél királyfi és a Kincskereső kisködmön, melyeket később tévében, rádióban is feldolgoztak.

1913-ban Móra a Szegedi Napló főszerkesztője lett, s mint költő, ifjúsági író és politikai újságíró országos hírnévre tett szert. Politikai álláspontja a polgári radikalizmus volt, amit az akkori urak nem néztek jó szemmel, s írásaiért felségsértési pert is akasztottak a nyakába, melyet az első világháború kitörése szakított félbe. A háború Mórát sajátos módon ihlette meg, elsősorban családi líráját frissítette fel.

1915-ben a Petőfi Társaság tagjává választották, majd két évvel később Tömörkény utódaként a Somogyi Könyvtár és Városi Múzeum igazgatója lett. A háború vége felé Móra a polgári demokratikus átalakulás szegedi előkészítőinek egyike volt, 1918. november 2-án népköztársaság kikiáltását indítványozta a szegedi közgyűlésben.

1919. április 1-jén megjelent Memento című vezércikke, melyet ellenségei vérengzésre való felhívásként magyaráztak, s Móra lemondásra kényszerült a Napló főszerkesztői tisztéről. Rövid időre visszavonult a közéletből, s összeállította verseinek gyűjteményét Könyves könyv címmel, mely 1920-ban jelent meg. Az újságírás azonban lételeme volt, s így 1922-ben már a Világ hasábjain találkozhatnak olvasói tárcáival, vezércikkeivel. A Világ megszűnte után a Magyar Hírlap közölte írásait, útirajzait, ásatásairól szóló színes,
már-már novellisztikus tudósításait.

A líra és a publicisztika mellett a húszas évek elejétől a regény műfajában is kiteljesedett. Első regényének ötletét barátjának, Heller Ödönnek meggyilkolása adta, ebből született 1922-ben A festő halála, mely végül a Négy apának egy leánya címet kapta. 1924-ben írta a Horthy-korszak első éveiről szóló keserű szatíráját, a Hannibál feltámasztását, mely csak halála után 15 évvel jelenhetett meg. Az ebből Szőts István rendezésében készült 1956-os Hannibál tanár úr című film a magyar filmtörténet egyik remeke. Felejthetetlen film született az 1927-es Ének a búzamezőkről címűből is. 1932-ben Mórát Szegeden díszdoktorrá avatták, s e jeles alkalomra átadta az Aranykoporsó című történelmi regény első példányát az egyetemnek.

Könyvtár- és múzeumigazgatói tevékenysége is jelentős volt, s szerencsés ásatónak is mondhatta magát: 1907 és 1914 között a Torontál megyei Csókán európai hírű kőkori telepet tárt fel, s Szeged környékén szinte minden korból értékes leletekkel gyarapította a hazai régészetet.

A gyenge testalkatú Móra, kinek élete szakadatlan munkával telt, 1930-tól betegeskedni kezdett. 1933 februárjában érezte először a hasnyálmirigyrák tüneteit, s hamarosan meg is műtötték Pesten, de már nem lehetett rajta segíteni. Hazatért Szegedre, s cikksorozatot kezdett írni – haldoklásának történetét. 1934. február 8-án halt meg.

Móra írásművészetének egyik legfontosabb erénye a nyelve, az élőbeszéd közvetlenségével ható, tisztán hangzó magyar nyelv.

„Én az irodalomnak csak barkácsoló kismestere vagyok. Nem vagyok nagy regiszterű orgona, kolompszó vagyok a magyar mezők felett, de fáradt emberek ezt is szeretik hallani néha.”

– írta szerényen magáról.

Forrás: MTI