XX. MÉTA–Túra: KÁRPÁTALJA – Interjú Molnár Zsolttal, az MTA Ökológiai Kutatóközpont botanikusával, a MÉTA -túra főszervezőjével

– Mi a MÉTA?

– A MÉTA egy rövidítés: „Magyarország Élőhelyeinek Térképi Adatbázisa”. Ezt mi 2002-ben találtuk ki, amikor a magyarországi botanikusok a korábbiaknál sokkal nagyobb pályázati lehetőséggel élhettek. Ez akkor Széchenyi Tervként futott. Összefogtunk néhányan és kitaláltuk, hogy föl kellene mérni Magyarország növényzeti örökségét, a növényzeti típusokat, fajokat, társulásokat és a védett növényeket. Király Gergely, Bartha Dénes, Farkas Sándor, Csiki János, Molnár V. Attila, Horváth Ferenc, Botta-Dukát Zoltán és még sokan mások részvételével megírtunk egy pályázatot, melyet 2003-ban el is nyertünk. 2003-tól 2008-ig ezen a programon belül folyt a MÉTA–térképezés. Ekkor 200 botanikus fogta a hátizsákját és az ország minden területét bejárta: fölosztottuk az országot egy hatszögű rácshálóra, minden cella egy 35 hektáros földterületet takart le. Minden olyan cellát meg kellett látogatnia a terepet járó botanikusnak, amelyben a műhold felvétel azt mutatta, hogy ott valamilyen növényzeti örökség lesz (gyepek, nádasok, bokrosok, erdők, sziklaerdők, szikes puszták stb.) A hatszögbe érve föl kellett írnia, hogy ott milyen élőhely-típusok fordulnak elő, melyikből mennyi van. Ami nagy újdonság volt a MÉTA–térképezésben és koncepciójában az az, hogy nem pusztán azt írtuk föl, hogy ezen a helyen bükkös van, hanem azt is, hogy milyen állapotban van, tehát egy természetességet becsültünk. Minden egyes hatszög minden egyes élőhelyéhez becsültünk regenerációs képességet, illetve az özönnövények vagy az inváziós fajok kiterjedését a hatszögben, a parlagok mennyiségét, a potenciális növényzetet és még sok egyéb tényezőt. Ezzel feleltünk meg annak a kihívásnak, hogy ne csak a jelenről, hanem a jövőről is gyűjtsünk valamilyen adatot.

– Milyen nemzetközi kapcsolatai vannak a MÉTA-nak?

– Manapság Európa-szerte, de Észak-Amerikában, illetve Ausztráliában is egyre fontosabbá válik, hogy az aktuális tájról és annak növényzetéről adatokat gyűjtsünk. Ennek a leghagyományosabb módja a műholdfelvételek feldolgozása, mert azokkal viszonylag kevés terepi munkával nagyon nagy területekről lehet térképeket készíteni. Az ökológusok és a természetvédők észrevették, hogy a műholdról meglepően sok minden látszik, azonban a diverzitás, a növényzet sokfélesége és természetessége nem, ezért egy szakembernek kell kimenni a területre és neki kell értékelnie a növényzetet. Európa egyre több országában folyik az aktuális növényzet térképezése. A legnagyobb ilyen program eddig Spanyolországban és Csehországban volt. Ott körülbelül tízszer annyi energiát szántak erre a térképezésre, mint Magyarországon. Viszont Angliában és Németországban még kisebb területekre terjednek ki az aktuális élőhely-térképezések. Úgyhogy ilyen szempontból a MÉTA a világrangsorban a harmadik legnagyobb terepi térképezési program, és hogyha megnézzük, hogy ez mennyire hozzáférhető a botanikus társadalom számára, és hogy mennyi publikáció készült belőle, akkor örömmel jelentem, hogy mi vagyunk a legjobbak.

– Miért állt meg a MÉTA az országhatároknál?

– Legfőképp finanszírozási okokból, de a MÉTA-ból készült egy könyv, amit Bölöni János, jómagam és Kun András szerkesztettünk Magyarország élőhelyei címmel, ami Magyarország vegetációtípusainak a határozókönyve. Amikor azon gondolkodtunk, hogy milyen jó lenne elkészíteni a könyv angol fordítását, akkor találtuk ki, hogy már ne Magyarország élőhelyei, hanem Habitats of Pannonicum, azaz Pannonicum élőhelyei legyen a címe. Mivel ez nem csak Magyarországot fedi le, hanem átnyúlik nyugat felé, Ausztrián keresztül egészen Brünnig, Csehországba, magába foglalja Dél-Szlovákiát, illetve Kárpátaljának a bükkös zóna alatti területeit, az ún. Nyugat-Romániai alföldet, melyet mi Partiumnak hívunk, valamint majdnem az egész Vajdaságot és Horvátországnak az északi sávját. Tulajdonképpen, ha nem is egy olyan alapos MÉTA–térképezésre kerülne sor, mint ami a magyarországi volt, de térképeken összesítenénk a határon túli Pannonicum területeknek a növényzetét, és az angol könyv már ezt is tartalmazná.

– A MÉTA–túra immár XX. jubileumát ünnepli. Miért esett a választás Kárpátaljára?

– A MÉTA–túra érdekes jelenség, amely valójában nem része a MÉTA – programnak. Amikor a MÉTA–program számára terepgyakorlatokat szerveztünk közel 200 botanikusnak, akkor 3-4 napos vegetáció – megismerő gyakorlatokat tartottunk, összesen nyolcat 2003-ban. Tavasszal minden hétvégén volt egy, kivéve a Húsvétot. Ezek jól sikerültek, s kiderült, hogy a botanikus szakmának vannak olyan igényei, hogy ne csak szobákban konferenciázzanak és találkozzanak a szakma képviselői, hanem a terepen is. Ennek persze régi hagyománya van Európában, ezt újítottuk fel, és azóta minden ősszel és tavasszal egy-egy hétre az ország egy részét meglátogatjuk, illetve igyekszünk keletre, dél-keletre és délre kitolni a határokat. Így voltunk már Horvátországban, Szerbiában, Bulgáriában és Dél-Romániában, Erdélyben, valamint a Felvidéken is. Minden évben két ilyen túra van, most a tavaszira tartogattuk a XX. MÉTA-túrát, és Kárpátaljára jöttünk. Ezt már nagyon régóta terveztük. Amikor megismerkedtem Ljubka Tiborral és Somodi István, magyarországi természetvédővel, akkor lett lehetőségünk eljönni Kárpátaljára. Úgy gondoltam, kettejük segítségével meg tudjuk szervezni azt a programot, amelyet ilyenkor szoktunk végigjárni. A csapat nagyon lelkesen reagált erre a lehetőségre, mert nagyon sokan ó beleértve engemet is – nem voltunk még Kárpátalján, csak hallottunk róla. Most módunkban állt, hogy a szokásos – úgymond mindenki számára kötelező – történelmi emlékművek mellett megnézzük azokat a növényzeti kincseket is, amelyeket ez a táj rejt, például tudom azt, hogy az európai őserdők jelentős része Kárpátalján maradt fenn. A Tisza ártere is különleges, jóval kevésbé szabályozott, mint az anyaországiak vagy a nyugat- európaiak. A tegnap már láttunk is a Borzsa folyó mellett egy olyan keményfás ligeterdőt, amely természetes árvizet kap, és csak annyira önti el a víz, amennyire szükséges, ilyen Magyarországon már nem létezik.

– Hogyan látja Kárpátalját szakmai szempontból?

– A táj növényzeti értékeihez képest nagyon kevés a botanikus, különösen a középidős botanikus generáció kisebb számú, mint amennyire szükség lenne. A magyarországi botanikai kutatás is jóval kevesebb figyelmet szentel Kárpátaljának, mint Erdélynek, a Felvidéknek vagy a Vajdaságnak. Úgyhogy mindenképpen szükség volna a határon átnyúló kapcsolatok erősítésére. Fontos lenne például a táj növényzetének történeti jellegű kutatása modern történeti tájökológiai módszerekkel. Tudom, hogy svéd kutatók rendszeresen járnak Kárpátaljára kutatni a hegyekbe, mert a 100 évvel ezelőtti svéd táj mintázatának, működésének jelenkori megfelelőjét találják meg itt. Azt gondolom, hogy Magyarország szempontjából talán a beregi az, ahol a legtöbb olyan párhuzam van, amelynek a szakmai kutatása elengedhetetlen lenne. És hogy a saját kutatási témámat is említsem, az elmúlt tíz évben már nem csak szűken vett botanikával foglalkozom, hanem azzal is, hogy a tájban élő pásztorok és parasztemberek hogyan látják a körülöttük lévő növényzetet és tájat. Ez az ún. hagyományos ökológiai tudás, ennek kutatása Kárpátalján szintén kiemelten fontos lenne, hiszen ez a magyar népi kultúra egy különleges, a többihez hasonlóan szintén halványodó szelete. Kárpátalján még sokkal élőbb ez a tudás, mint a csonkaországban. Munkahelyem több kollégája is velünk volt a MÉTA-túrán, és úgy látjuk, hogy az MTA Ökológiai Kutatóközpont és helyi intézmények, mint például a beregszászi Rákóczi-főiskola között számos együttműködési lehetőség kínálkozik. Az ősz folyamán ezek konkretizálása lesz a feladatunk.