A Duna-parti sétányt tették rendbe a Kárpátaljáról érkezett önkéntes segítők

Hétfőtől három napon át huszonhatan dolgoztak Mohácson a kárpátaljai önkéntesek.

Lefestették a Duna-parti sétány padjait, rendbe tették a virágtartó edényeket, kitisztították a virágágyásokat, valamint a díszburkolat melletti füves részt kapálták végig, hogy a gyomok ne kússzanak rá a kövezetre.

– Nehezebb munkára készültünk, azt gondoltuk, hogy iszapot fogunk lapátolni, gumicsizmát is hozott mindegyikőnk – mondja Petrusz Emil, aki Munkácsról érkezett Mohácsra. Mint említette, a helyi egyház szervezte a társadalmi munkát, ő a vasútnál dolgozik, de éppen szabadságon van, így csatlakozott a csoporthoz.

– Átéltem magam is néhány árvizet, a Tisza nem egy alkalommal járt a saját portámon, tudom, hogy mit jelent az ár ellen védekezni, meg azt is, hogy mennyi munka van a víz levonulása után a takarítással – toldja meg a gondolatokat Schveiger Sándor, aki Técsőről érkezett. Mikor a nevét kérdem, betűzve diktálja, aztán megjegyzi, hogy nem dupla, hanem szimpla v-betűvel, magyarosan használja!

Michelis Antal Beregsurány plébánosa: „Kőrösmezőről, Munkácsról, Salánkról, Técsőről, Visről, Csapról jöttek a segítők, a határon találkoztunk, és onnan már Karitasz járműve szállított Mohácsra.” Elmondta, hogy már az árvíz kezdete óta készenlétben álltak, hogy amikor szükség van rájuk, jönnek. Kárpátaljáról több csoport is segítette a Duna mentén a védekezést, őket az utómunkálatokra hívták.

– Nekem nem ismeretlen Mohács, Szegeden tanultam, és több alkalommal vezetem lelki gyakorlatot a Boldog Gizella Iskolában – említi Varga Tarzíciusz ferences rendi testvér. Megjegyzi, hogy bár nagyon megszerette ezt a vidéket, hazament Csepére, a szülőhelyén teljesít szolgálatot.

– Kőrösmező volt egykor Magyarország határállomása, a pesti gyorsnak a végállomása. Én onnan jöttem. Nyugdíjas vagyok, az időmből telik, hogy segítsek, de több munkára gondoltam, mint amit kértek. Ennyit otthon fél nap alatt a kertben is dolgozok – mondja Leitner Ferenc, aztán kapát ragadva már irtja is a díszburkolat közelében burjánzó füvet.

Alapos munkát végeztek a kárpátaljai segítők. A járólapok közül, a fal tövéből is kiszedtek minden szál gazat, aztán összesöpörték, és zsákokba gyűjtötték. „Szép a város, a sétánynak is szépnek kell lenni, látjuk, hogy hajóval sorra jönnek az idegenek, kell, hogy jó véleménnyel legyenek Mohácsról” – mondja egy fiatalember, miközben zsákkal a kezében siet a következő kupac szemét összegyűjtéséhez.

Mosolyogva megemlítik: „A frissen lefestet padok némelyikén hétfőn este már feliratok, nevek kezdőbetűi jelentek meg némi ábrák kíséretében. De mi másnap újra lefestettük!” Amúgy, mint mondták, remekül érzik magukat Mohácson. Faházas szállásra, szerényebb körülményekre számítottak, ehhez képest háromcsillagos szállodában, szinte nyaralnak – hangoztatták egybehangzóan.

Az önkéntesek részére csakúgy, mint június közepén a szennyvízcsatorna törését kiváltó szolgáltatás kiépítésekor a Fővárosi Csatornázási Művek szakembereinek a szállást térítésmentesen biztosította a Szent János Hotelben Udvardy György pécsi püspök.