„A nagy palóc”

A Felvidék szülötte volt, s íróként is jobbára a történelmi Felső-Magyarország hegyes-völgyes tájain élő emberek életét ábrázolta kivételes mesélőkedvvel, magával ragadó művészi erővel, kacagtató humorral. Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc „előestéjén” született, a bukás utáni passzív ellenállás idején, a „hamu alatt izzó parázs” légkörében formálódott szelleme, lelkivilága, és a kiegyezéskori Magyarország egyik legkiemelkedőbb irodalmi tényezőjeként írta be nevét a magyar literatúra aranykönyvébe. Ő volt Mikszáth Kálmán, akit szűkebb pátriája után „a nagy palócnak” neveztek el.

Egy diák Szklabonyáról

A jelenlegi magyar – szlovák határ által átszelt Nógrád megyében, Balassagyarmattól északra, a Kürtös-patak mentén terül el egy palócsági falucska, a kékkői hegyekre tekintő, szelíden hullámzó domboktól övezett Szklabonya. 1847. január 16-án, Mikszáth János és Veress Mária fiaként itt látta meg a napvilágot a leendő író. Apai ágú ősei jórészt evangélikus lelkészek voltak, nagyapja és édesapja viszont világi foglalkozást választott: kocsmát üzemeltettek, s mellette gazdálkodtak is. A család talán nemesi származású volt, ám erre nincs döntő bizonyíték, az író édesanyja viszont minden kétséget kizáróan nemesi família gyermeke volt.

A kis Kálmán rosszalvó gyermek volt, ezért édesapja esténként házukba hívta a község legjobb mesemondóit, akik órák hosszat szórakoztatták az úrfit színes történeteikkel, a népi képzeletvilág pedig beleivódott Mikszáth lelkébe, s visszfényt vetett nem egy majdani írásában is.

Tanulmányai kezdetéről semmi bizonyosat nem tudunk, valószínű, hogy szülei házitanítót fogadtak mellé. Majd beíratták a Rimaszombati Gimnáziumba, ahol az első két osztályban a rossz tanulók közé tartozott, s olyan kitételeket jegyeztek be róla az osztálykönyvbe, melyek szerint „olvasásban akadozó… fogalmazásban gyenge.” (!) A harmadik osztályban azonban csodálatos átalakuláson esett át, jó tanuló lett, s már ekkor írt, jól sikerült magyar dolgozataiban felsejlik a leendő kiváló mesélő. Első irodalmi alkotása is Rimaszombaton született, a dicsőséges múltról zengő, Hunyadi c. óda. 1863 ősze azonban már a Selmecbányai Gimnáziumban találta, a bányavárosban fejezte be középiskoláit, s megannyi hozzá hasonló társadalmi hátterű fiatalemberhez hasonlóan, jobb híján jogi tanulmányokat kezdett folytatni, pedig nem vonzotta a jogászi pálya, a törvénycikkelyek tanulása helyett szívesebben írt volna elbeszéléseket. Szüleihez íntézett leveleiben olyan megjegyzések olvashatók, melyek szerint a tankönyvektől „megsavanyodik a gyomor”, illetve „mindennap kétszer alszok el a büntetőjog mellett”. A Győri Jogi Akadémián, majd a Pesti Egyetem jogi karán kínlódott a paragrafusokkal, ám tanulmányait megszakította, és 1870 júniusában esküdti állást vállalt a nógrádi megyeközpontban, Balassagyarmaton, a Kékkői járás főszolgabírája, Mauks Mátyás mohorai földbirtokos mellett. Megismerkedett hivatali főnöke (korabeli kifejezéssel: principálisa) lányával, Ilonával, s hamarosan romantikus szerelem szövődött a fiatalok között.

Házasság, szegénység – és a nagy fordulat

Mikszáth ekkor már eldöntötte magában, hogy nem teszi le elmaradt vizsgáit, hanem író lesz. Ilona szülei azonban úgy vélték, az íróságból nem lehet megélni, s nem egyeztek bele abba, hogy lányuk férjhez menjen szíve választottjához. A szerelmesek viszont ebbe nem nyugodtak bele, s Ilona szülői jóváhagyás nélkül is Kálmánnak nyújtotta a kezét. Pesten telepedtek le, ahol a fiatal férj a Magyar Néplap szerkesztője lett. Ám az újságnál az előzetesen megígért havi 100 forint helyett csak 50-et fizettek a munkájáért, s bár 1874-ben saját költségén – Elbeszélések címmel – kiadta első novellagyűjteményét, az nem hozta meg a remélt sikert. Az egyre súlyosabb anyagi gondokkal küszködő Magyar Néplap a csőd felé haladt (a következő év végén meg is szűnt), így a feleségét mélyen szerető Mikszáth – hogy megkímélje szerelmét a nyomortól – elvált az ő kedves Ilonkájától, aki hazatért szüleihez. A nyomasztó szegénységgel küszködő író már úgy látta, hogy teljesen kilátástalan a jövője, amikor 1878 nyarán az újságíró-gárdáját fővárosi zsurnalisztával megerősíteni akaró Szegedi Napló állást ajánlott neki, amit ő örömmel el is fogadott.

A nyomortól megszabadult és teljes újságírói szabadságot kapott Mikszáth valósággal kivirult. Humora egyre szellemesebbé, stílusa mind csiszoltabbá vált, s az alföldi magyar paraszt sajátos egyéniségét kiválóan visszatükröző, remekbe sikerült elbeszélésekben örökítette meg a Szeged környéki gazdák alakját (Bagi uram frakkban, A kaszát vásárló paraszt, A rokkant szekér stb.). A legborzasztóbb éj c. írásában drámai erővel, roppant érzékletes stílusban festette le a várost elsöprő 1879-es tiszai árvizet. Majd jól sikerült karcolatokban örökítette meg az újjáépítést, melynek eredményeként Szeged szebb lett, mint valaha volt. A következő esztendőben azonban Mikszáth megvált a Dél-Alföld fővárosától, visszatért Budapestre, s a Pesti Hírlap munkatársa lett.

A felívelő üstökös

1881-ben napvilágot látott Tót atyafiak, egy évre rá pedig A jó palócok c. novelláskötete, melyekben új módon, belülről szemléli a paraszti világot, bemutatva annak saját íratlan társadalmi szabályait, szigorú erkölcsi rendjét. A jóízű humorban, csodálatos szóképekben bővelkedő elbeszélések realisztikusan, s egyúttal költői szépséggel ábrázolják a természetet, a népéletet, a szereplők lelkivilágát. S mindehhez lebilincselő cselekményszövés párosul. Nem csoda, hogy ünnepelt író lett, egyéni hangjára, eredeti stílusára országszerte felfigyeltek.

Mikszáth – miközben üstökösként ívelt fel a pályája – nem feledkezett meg volt feleségéről, akit még mindig szeretett. Levelezni kezdett Ilonával, kifejezve vágyát, hogy újból összeházasodjanak, s bár az asszony kezdetben tartózkodóan válaszolt volt férje kérésére, végül igent mondott, s egy esztendővel A jó palócok megjelenése után másodszor is férjhez ment az íróhoz.

1881–1882 telének egyik napján megbetegedett a Pesti Hírlap parlamenti tudósítója, ezért Mikszáth Kálmánnak kellett helyette „beugrani”, s ő száraz beszámoló helyett élvezetes, olvasmányos karcolatot írt az aznapi parlamenti ülésről. Az írás nagy sikert aratott, s ettől kezdve Mikszáth írta a lap országházi tudósításait. Így született meg A tisztelt ház c. rovat, finoman ironikus vagy éppen szatirikus hangvételű, színes karcolataival, majd a politikához közel került író-újságíró maga is a parlament tagja lett: előbb a székelyföldi illyefalvai, majd a dél-erdélyi fogarasi választókerület szabadelvű párti képviselőjeként tevékenykedett.

Eközben nemcsak szebbnél-szebb elbeszélések kerültek ki tolla alól, hanem a régmúlt korok hangulatát visszaadó, romantikus meseszövésű történelmi regényekkel is gazdagította irodalmunkat. A két koldusdiák a Mikszáth által különösen kedvelt kuruc korban játszódik, A beszélő köntös a török világbeli Kecskemétre repíti olvasóit, míg A kis prímás Mátyás király uralkodásának ragyogó időszakát idézi fel.

A múltba forduló embertől az esztelen bosszúvágy szülte tragédiáig

A századfordulón írta meg legjelentősebb regényeit. A Beszterce ostromában a magyar Don Quijotét formázta meg. A főszereplő, Pongrácz István gróf, a nedeci várúr nem érzi jól magát a XIX. században, ezért „visszamegy” a XVII. századba. Egy darabka múltat varázsol maga köré, s abszurditásig vitt hűbérúri allűrjeivel komikus figura lenne, viszont lelke mélyén nemes érzések élnek, s szánandó, tragikomikus alakká válik, amint a múltba való visszatérés rögeszméje őrülethez, majd öngyilkossághoz vezet.

A Szent Péter esernyője kedves humorral megírt, bájos, romantikus történet, melyben a jó nevű fiatal ügyvéd, Wibra György apai öröksége, az elveszett esernyő nyelébe rejtett, vagyont érő váltó után nyomoz. S bár az esernyőnyél a váltóval együtt megsemmisül, az ügyvéd – nyomozás közben – rátalál az igaz szerelemre és a boldogságra, ami a vagyonnál is többet ér. Az Új Zrínyiászban a szelíd humort szatirikus hangvétel váltja fel. Mikszáth a századforduló Magyarországán „támasztja fel” a XVI. századi szigetvári hősöket, így egyrészt kacagtatóan komikus hatást teremt a két korszak szokásai és világlátása közötti óriási különbség bemutatásával, másrészt az író – Zrínyiék méltatlan helyzetekbe kerülésén keresztül – kifigurázza saját kora visszásságait. A korabeli klérus túlhatalma ellen írt Különös házasság meséje már korántsem ilyen humoros história, hanem egy erőszakkal megkötött házasság érvénytelenítéséért folytatott, drámai feszültséggel telített küzdelem leírása, mely küzdelemben a klérus – a római katolikus egyház tekintélyét védve – kész lenne megakadályozni két fiatal boldogságát, akik így csak külföldre távozva s új életet kezdve lehetnek egymáséi.

Ez idő tájt egyre élesedtek a pártpolitikai küzdelmek, melyek zaja elől „menekülve” Mikszáth falusi csendre vágyott, így birtokot vásárolt Nógrád megyében, a drégelyi várrom közelében, ahol vidéki nyugalomban, felesége és fiai társaságában, családi idillben pihenhetett meg a közéleti csatározások után. 1904-től ideje nagy részét itt töltötte, az írásnak szentelve napjait.

A szelistyei asszonyok még egy, Mátyás király idején játszódó, könnyed hangvételű, kalandos történelmi alkotás. A Noszty fiú esete Tóth Marival azonban jóval komolyabb hangvételű. Ez a regény zárja le azon művek sorát, melyekben az író a polgárosodó Magyarország társadalmi és gazdasági viszonyaihoz alkalmazkodni nehezen tudó, szegényedő középbirtokos nemesség, a dzsentri sorsával foglalkozik egy hozományvadász história keretein belül. Utolsó regényében, A fekete városban pedig ellentétbe állítja a Rákóczi-szabadságharc hősi küzdelmeit Lőcse városának Görgey Pál Szepes vármegyei alispán elleni, a nemzeti függetlenségért vívott harc mellett eltörpülő bosszúhadjáratával, s elítéli az életeket és szerelmeket eltipró esztelen bosszúvágyat.

A mű tragikus befejezése összhangban áll Mikszáth jövőképének az elkomorulásával. Az első világháború előtti politikai helyzetet parlamenti képviselőként jól ismerő író pontosan észlelte a külpolitikai kérdésekben Ausztriához láncolt, elégedetlen nemzetiségekkel megvert Magyarországra leselkedő veszélyeket. Előrelátta az Antant és a Központi Hatalmak között óhatatlanul kitörő háborút, a Monarchia összeomlását, a nemzetiségek lázadását, a történelmi Magyarország széthullását. 1910-ben a máramarosszigeti választókerületben indulva akart bejutni a parlamentbe, s egy hűvös, szeles tavaszi napion Rahón mondta el utolsó beszédét, melyben a hazára leselkedő veszélyekre figyelmeztetett. Itt hűlt meg, tüdőgyulladást kapott, s 1910. május 28-án elhunyt. Talán jól is járt, hogy nem érte meg balsejtelmei beigazolódását… (Források: Véber Károly: Így élt Mikszáth Kálmán, Wikipédia)