Véget ért a Közép-Ázsia Expedíció

Október 7-én haladt át Kárpátalján Hídvégi-Üstös Pál navigációs specialista, extrémsportoló hazafelé tartva Közép-Ázsia Expedíciójának végén. Az extrémsportoló Kőrösmezőtől Tiszaújlakig kerékpáron haladt, ahol kísérőivel átlépték a magyar–ukrán határt, hogy megtegyék a 19 000 kilométeres út utolsó szakaszát a budapesti Hősök teréig.

Hídvégi-Üstös Pál május 11-én indult Budapestről, hogy egy magyar fejlesztésű, STRINGBIKE kerékpáron – amelyet lánc helyett speciális áttételeken keresztül kötél hajt meg –, valamint egy 120 éves velocipédon, hegyet mászva, futva és úszva bejárja Közép-Ázsia híres magyar felfedezői: Vámbéry Ármin, gróf Almásy György, Prinz Gyula, Déchy Mór, Szentkatolnai Bálint Gábor, Berzenczey László és gróf Zichy Jenő által kutatott helyszíneket. A Szerbiát, Romániát, Bulgáriát, Törökországot, Grúziát, Azerbajdzsánt, Iránt, Türkmenisztánt, Üzbegisztánt, Kirgizisztánt, Kazahsztánt, hazafelé pedig Oroszországot és Ukrajnát érintő hosszú útra a kísérőautó vezetője mellett elkísérte a Magyar Tudományos Akadémia által kiválasztott öt fiatal kutató is, a térségben élő török népek nyelvét beszélő turkológusok, valamint geográfus, biológus és etnográfus, akik összehasonlították a kutatók naplójában szereplő adatokat a ma ott tapasztalható helyzettel.

Munkatársunk Nagyszőlősön találkozott az expedíció tagjaival, ahol többek között Barta József, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke, és Kudron Zoltán, a KMKSZ Nagyszőlősi Alapszervezetének elnöke fogadta az expedíció tagjait.

Hídvégi-Üstös Pál elmondta: öt hónap alatt a kísérő gépkocsi 19 000 kilometert haladt, ebből ő 11 200 kilométert tett meg kerékpáron, 300 kilométert egy 120 éves velocipéd 160 cm magasan lévő nyergében, és sok-sok kilométert ló- és teveháton. Az expedíció vezetője elmondta: „Szerencsére sikerült eddig megúsznunk betegség nélkül. Diplomáciai kapcsolatokat ápoltunk a magyar nagykövetségek és konzulátusok segítégével. Városok polgármestereivel találkoztunk, volt lehetőségünk Üzbegisztánban az egészségügyi miniszterhelyettessel találkozni, Kirgizisztánban a kulturális és turisztikai miniszterrel. Több helyen sajtótájékoztatóra volt lehetőségünk, így eljutott a helyi emberekhez az üzenetünk, továbbá nagyon sok iskolában tartottunk előadást. Két budapesti iskolának sikerült testvériskolát szereznünk. Ismerkedhettünk az egyszerű emberekkel, vallási vezetőkkel és a hatóságok munkatársaival egyaránt. Időközönként rendőrök, katonák kísértek, Alma Atiban, Kazahsztán korábbi fővárosában az alpolgármester és több mint 300 fiatal is velem biciklizett. Jászberény és Karcag küldött velem ajándékot testvértelepüléseik számára, Jászberény Lehel kürtjének másolatát az iráni Jazd városának, Karcag ajándékát pedig Kazahsztánba Mérke városának. A legtávolabbi pont, ahová eljutott az expedíció, az a Tien-san hegység 7000 méteres hegyei között van, körülbelül 15 kilométerre a kazah–kirgíz–kínai hármas határtól. Ez volt a legtávolabbi pont, ahová Almásy György és Prinz Gyula is eljutott. Én közel 5000 méter magasba mentem fel kerékpáron, öt napon keresztül több mint ötszáz kilométert sikerült leküzdenem, a végén már bérelt lovakon és mindennap a helyi nomádok vendégszeretetét élvezve, ételeiket megismerve. Kirgizisztánban a magyar kutatókra emlékezve megmásztam egy 4 000 méter magas sziklafalat, Iránban pedig a perzsák szent hegyét, az 5671 méter magas Damavandot. Az expedíció által érintett országokban mindenütt tudnak Magyarországról, és a kaukázusi, török, valamint iráni népek kimondottan barátsággal fogadják az arra tévedő magyarokat. Oroszországon át Moszkva érintésével és Ukrajnán áthaladva értünk el Csernovicba, ahonnan tettünk egy kis kitérőt Székelyföldre. Itt, Kárpátalján is otthon érzem magam, a Tatár-hágón várt az aknaszlatinai Takár Károly (Katyó), aki kerékpáron kísér Budapestig, ahová napra pontosan öt hónap elteltével, október 11-én érkezünk majd meg.”

Hídvégi-Üstös Pál elmondta még, hogy a Közép-Ázsia Expedícióról film is készült, és könyvet is szeretnének írni róla az őt elkísérő fiatal kutatókkal közösen. A STRINGBIKE névre keresztelt magyar fejlesztésű kerékpárt is tesztelte, amiről több mint 11 000 kilométer után is csak jót tudott mondani. A nem várt nehézségek közül kiemelte: „Egyes országok vámhivatalnokai néha próbára tették a türelmünket, például Azerbajdzsán és Irán határán öt napig vesztegeltünk. Nagy meglepetés volt a számomra, hogy milyen szép és gazdag ország a külföldiek elől elzárt Irán. Az országba bejutni és onnan kijutni is nagyon nehéz, de ott nagyon kedvesek az emberek. Érdekes volt Türkmenisztán is, ahová a gépkocsivezetőnk nem kapott vízumot. Ott nekem és a kutatókollégáknak kellett vezetni a gépkocsit, így kevesebbet tudtam kerékpározni. Türkmenisztán is egy olyan ország, ahol egyáltalán nem volt turista. Rengeteg a főutak mentén a rendőrségi ellenőrzőpont, kiváló minőségűek az utak, az emberek jól élnek. A Kara-kum sivatag a kutatók számára volt nagyon érdekes. Alma-Ati felhőkarcolói és üvegpalotái között Európában éreztük magunkat. Már Törökországtól főleg birka- és kecskehúst fogyasztottunk a helyi lakossághoz hasonlóan. Kirgizisztánban és Kazahsztánban pedig lóhúst is ettünk elég sokat, amit konzerv formájában is lehet a boltokban kapni. Én nagyon sok kumiszt is ittam, ami egy édeskés, szénsavas, enyhe alkoholtartalmú ital, amitől azért meg lehet szédülni egy idő után. Sok helyen pozitívabbá vált a viszonyulás irántunk, amikor megtudták, hogy magyarok vagyunk – úgy gondolom, megvan ennek is az oka. Már Törökországban is mondták, hogy testvérek, rokonok vagyunk. De igazából Kazahsztánban lehet ezt a leginkább érzékelni, ahol elmondták, hogy valamikor a kipcsákok (középkori török nép – a szerk.) is a magyarokkal vonultak. Azt gondolom, van keresnivalónk nekünk, magyaroknak a gőzerővel fejlődő Közép-Ázsiában.

Nagyon hosszú volt ez az öt hónap, nagyon hiányzik már a családom, hiányoznak a gyermekeim. Alig várom már, hogy otthon legyek.”