Egy falu kereszttel

Benét és vele együtt a Beregszászi járás területét elhagyva, Tiszaújlak felé robogva, egy bal kanyart véve, aztán egy kátyúkkal teli bekötőúton végighaladva a Nagyszőlősi járás egy több tagból álló településcsoportja helyezkedik el. Ezek közül is a legelső Tiszakeresztúr. A kátyútengert végigszenvedve egy hagyományaihoz, történelméhez és magyarságához igen ragaszkodó községgel találja magát szemben az ember.

„Isten, áldd meg a magyart…”

A falu első említése 1181-ből származik. 1260-ban Kereztur néven említették, 1773-ban pedig már Tisza-Kereszturként. Nevében a Tisza előtag a folyóra, a ’kereszt’ pedig a Szent Kereszt tiszteletére emelt templomára utal. Az ’úr’ utótag pedig arra utalhat, hogy hajdan a keresztfát is úrnak szólították. A trianoni békeszerződésig Ugocsa vármegye Tiszáninneni járásának részét képezte.

1989-ben a keresztúriak emlékművet állítottak az I. és II. világháború, valamint a sztálinizmus áldozatainak. 2000-ben pedig kopjafát állítottak a Magyar Millenium tiszteletére, amelynek lábánál egy márványlapon Kölcsey Ferenc Himnuszból idézett szavai olvashatók: „Isten, áldd meg a magyart…”

Szeretve mind a vérpadig

Tiszakereszútrban látta meg a napvilágot Borbély Balázs, fejedelmünk, II. Rákóczi Ferenc ezredese, aki rangját a tiszabecsi ütközetben vívta ki. Jókai Mór Szeretve mind a vérpadig című regényében az ő tetteinek is emléket állít.

A régiséggyűjtő ezermester

Tar Lajos Tiszakeresztúr talán legsokoldalúbb mesterembere, hisz amellett, hogy számos dologhoz ért, régiségeket is gyűjt. Otthona, udvara, kertje, fásszínből átalakított műhelye mind-mind a mesterember kezemunkáját dicséri.

– 1968-ban tanultam ki Munkácson műbútorasztalosnak. Foglalkoztam is ezzel egy darabig, kézzel fényeztem, politúroztam bútorokat. Nem úgy ment, mint ez az újfajta lakkozás manapság. Utána elmentem katonának, de még a szolgálat alatt is volt alkalmam gyakorolni a mesterségem. Nem is akárhogy, mert még dicséretet is kaptam a munkámért. Katonaság után Újlakon kezdtem el dolgozni gyárban. Sokáig csoportvezető voltam. Műbútorokat csináltunk: éjjeli szekrényeket, tévéasztalokat, ágyvégeket, és 1-2 évig méhkaptárakat is. Fűtő, ügyeletes szerelő és őr is voltam közben. 41 év után onnan mentem nyugdíjba. Sokat fejlődött a technológia az évek alatt. Engem még olyan mesterek tanítottak, akik csak kézi munkával dolgoztak. Még a régi gömbölyített sarkú bútorokat is úgy csinálták. De ez már nem divat, és ma már minden gépesítve van. Készítettem egy-egy szekeret, fejfát, ajtókat, ablakokat is, de nem sorozatban, mint a nagy asztalosok, és kaszákat, gereblyéket, kapákat is. Azoknak a nyelét és a fejét is magam csináltam, aztán hordtam a piacra.

Hogy Tar Lajos ügyessége és tudása ennyivel nem merül ki, azt az bizonyítja, hogy mindezek mellett még – többek között – betonkeverőt, emelődarut, vetőgépet, malmot, és ami a legérdekesebb, traktorokat is készít. Tehát olyan mesterember, aki maga készíti el azt is, amivel dolgozik. Mint elmondta, a traktorhoz való alkatrészeket vastelepeken, üzletekben, magánszemélyektől szerzi be. Amit pedig csak tud, azt saját kezűleg készíti el. A Tar Lajos-féle traktorok tehát ügyességről, tudásról és leleményességről is tanúskodnak. A nagyobb műszaki ismereteket igénylő dolgokhoz (például a motor beállítása) igényli csak más segítségét. Eddig öt traktort készített.

A régiségeket pedig már fiatal kora óta kedveli és gyűjti. Gyűjteményének több darabját Tiszaújlakon vásárolta meg a gyárban töltött évek alatt. Legértékesebb darabja valószínűleg egy falunévtábla „Tiszakeresztúr, Ugocsa Vármegye, Tiszáninneni járás” felirattal. Elmondása szerint a falu legidősebb lakosai már évekkel ezelőtt sem tudták megmondani, mikor állhatott ez a falu elején. De gyűjteményében találhatók még régi pénzérmék, kitüntetések, mozsarak és lámpák is.

Sajnos, eddig nem akadt olyan tanítványa, aki tovább vihetné majd mesterségét.

Amitől egy ház otthonos lesz

A tiszakeresztúri Balogh Ilona kézimunkáiról ismert. Hobbiját már több mint 50 éve űzi. Az otthonában található textíliák jelentős része keze munkáját dicséri.

– Tizenegy éves korom óta foglalkozom kézimunkázással. Édesanyám tanított meg horgolni és különböző öltésekkel varrni. Varrogatok mostanában is. Ezektől a dolgoktól lesz otthonos a ház. Eladásra és rendelésre is készítek, ami kell. Matyó, Tisza-vidéki és mindenféle magyarországi mintákkal dolgozom, mert hát magyarok vagyunk. Hogy mit készítek, az a megrendeléstől, és persze az ihlettől függ. Értékesnek tartják az ilyesmit az emberek ma is, és vannak, akik érdeklődnek is iránta, csak kevesen. Szívesen tanítottam gyerekeket is, ha megkerestek ezzel. Gobelin képeket is készítek. Szinte mindennap kézimunkázok még. Hobbi és megélhetési forrás is ez egyben. De persze, szeretem is csinálni.

A szét nem hulló seprű készítője

A Dobronyból elszármazott Takács József seprűkészítéssel foglalkozik.

– Kicsi koromtól tanított seprűt kötni keresztapám. Én csak ciru (cirok – a szerk.) seprűket készítek. A cirut a kertemben vetem, magam pucolgatom, kötöm meg belőle a seprűt. Tíz perc alatt meg lehet kötni egyet. A nyelet meg veszem hozzá. Milliomossá nem lehet válni ebből, de megéri, ha jól megterem a cirok. Ez éven nem sikerült. A seprűket itt a faluban szoktam eladni. És tőlem meg is veszi, aki ismer, mert az én seprűm nem hullik szét. Én kézzel csinálok mindent, nem kell nekem gép, mert amit géppel kötnek, az nem jó, gyenge. Széthullik. Az én seprűm csak elkopik idővel, de szét biztos nem hullik. Egy nap alatt meg tudok csinálni 50 seprűt is. És mióta ezzel foglalkozom, már vagy 50 ezret kötöttem meg.

Reméljük, Tiszakeresztúr lakosai, fiataljai felfigyelnek, s érdeklődéssel tekintenek majd a ma is élő népi mesterségekre, szokásokra, s persze a történelem viharos időszakainak mozzanataira. Hiszen ezek szükségesek ahhoz, hogy sokáig fennmaradjon a magyar szokásvilág, a magyar szó – a magyar ember.

Akinek van kiegészítenivalója Tiszakeresztúr múltjához, jelenéhez, értékes tárgyaknak, papíroknak van a birtokában, és azt szívesen megmutatná, jelentkezzen levélben szerkesztőségünknél.