Kontrollvesztés? Isten őriz(z)!

Életem egyik legbizarrabb utazása volt. A buszjegyet napokkal előre megvettem, két órával hamarabb elindultam (mert az a biztos, ami tuti). Idejében ki is értem a határra – és nagyjából eddig haladt minden a terveim szerint. Amikor a taxis úgy köszönt el tőlem, hogy „Jó pihenést!”, megmosolyogtam, de (mint kiderült), nem viccből mondta, hanem a próféta beszélt belőle.

Egy órát ácsorogtunk egy seregnyi néppel a sorompó előtt, mire helyreállt a rendszer. Aztán az ukrán útlevélkezelőnél elénk csapódott egy aktív korú úriember a sorban – ami cirka húsz perc csúszást jelentett. Aztán a magyar határ is beragadt. Egy hölgy felajánlotta, hogy el tud vinni néhány embert a mikrobuszában. Vésztervnek elfogadtuk, de a sorban állók nagy részével azon voltunk, hogy elérjük a buszunkat. Nem értük el, és (mint kiderült), a hölgy telefonszáma sem volt meg senkinek. Valaki felhívta egy fuvaros ismerősét, aki pont ott volt a határon. Viszont meg kellett várnia az utasait, így másfél órát ücsörögtünk az autóban egy süket bácsira várva, akivel csak a lánya tudott kommunikálni. Közben egyre sötétebb lett, én már azt számolgattam, hogy elérem-e az utolsó vonatot. Amikor végre elindultunk, a sofőrünk olyan sebességgel kerülgette az útakadályokat (vagyis a többi autót), hogy már csak azért imádkoztam, hogy túléljem ezt az utazást. Aztán húsz perc késéssel a vonat is berobogott az állomásra.

Amikor felértem Budapestre, végiggondoltam az utat. Számolgattam, hányszor ugrott a plafonig a vérnyomásom – mások miatt. Ugyanakkor arra is rádöbbentem, hogy a tervezetthez képest csak két órával értem be később, nem került annyiba az út, mint vártam, és végül jól alakult minden – Isten hűsége miatt.

„Minden a terv szerint alakul, csak ezek nem az én terveim” – mondta egyszer valaki, és úgy gondolom, nagyon sokunk rémálma ez, akik számára a bizonytalan helyzetek nem kalandot jelentenek, hanem a pánikzónát nyitják szélesre.

Nézz most egy kicsit magadba:

Gyakran érzed úgy, hogy ha nem te irányítasz, akkor a dolgok rosszul sülnek el, vagy egyenesen káoszba fulladnak?
Mit szoktál megtenni azért, hogy elkerüld az ilyen helyzeteket?
Görcsösen törekszel a tökéletességre?
Hogy néz ki a naptárad? Az egész napod, heted, netán hónapod be van táblázva, pontosan tudod, mit mikor fogsz csinálni, és ettől nehezen tágítasz?
Képes vagy feladatot delegálni, csapatban játszani/dolgozni, vagy mindent te intézel, mert mások nem fogják megfelelően elvégezni őket?
Gyakran javítasz ki, kritizálsz másokat (pl. hogyan kell elmosogatni egy tányért vagy egy e-mailt megírni)?
Hogy állsz a mások által előidézett, hirtelen, számodra nem feltétlenül kellemes változásokkal?

A kontrollvágy természetes emberi tulajdonság, mindannyian szeretjük a biztonságot, kiszámíthatóságot, de ha ez túlzott méreteket ölt, az komoly problémákhoz vezethet. És nemcsak a te idegsejtjeidet öli, hanem mindenkiét, akivel kapcsolatba kerülsz.

Most őszintén:

Gyakran érzed magad aggodalmasnak, idegesnek, kimerültnek?
Rugalmasan újra tudod tervezni a tennivalókat, vagy befeszülsz tőle?
Észreveszed, ha másokat megbántasz, kellemetlen helyzetbe hozol, vagy csak a saját elképzeléseidre koncentrálsz?

Milyen kifejező a magyar nyelv – azt mondjuk: „mérges”. Ha egy pattanásról van szó, azt tudjuk, hogy kezelni kell tisztítással, meleg borogatással, gyógyszerrel. És ha mi magunk vagyunk mérgesek? Akkor mi a teendő? Várni kell, míg elmúlik magától, vagy azt is jó lenne kezelni valahogyan?

Mit lehet tenni egyáltalán?

Ismerd fel a problémát, és ismerd el, hogy ezzel feladatod van, mert mérgez téged és a szeretteidet!
Fogadd el, hogy nem irányíthatsz mindent – és nem is kell! Az életben nem csak egy jó megoldás létezik. Az jó, ha mindenből szeretnéd a legtöbbet kihozni, de talán nem az a “legtöbb”, amit te annak gondolsz!
Tanuld meg apránként másokra bízni a feladatokat, és ne kapd fel a vizet, ha másképp oldják meg!
Ismerd meg magadat! Figyeld meg, milyen helyzetek akasztanak ki leginkább, és próbáld megérteni az okát! Az irányítási kényszer gyakran kezeletlen félelmekből fakad. Ha jobban megérted, hogy mi váltja ki benned ezt a viselkedést, könnyebb lesz féken tartanod, jó irányba terelned.
Tartsd edzésben a rugalmasságodat! Tudatosan próbáld ki, milyen az, ha egy adott helyzetet nem te irányítasz. Tanuld meg élvezni a spontanitást! Ne ellenséget láss az akadályokban, hanem kalandként vagy önismereti, önfejlesztési leckeként éld meg a változásokat! Tűzz ki egy olyan napot, amikor hagyod magad sodródni az árral, és ne tervezz semmit előre.

Ha egy okleveles lélekgyógyásszal beszélsz a nehézségeidről, nagyjából ezeket a válaszokat kapod tőle. Ha azonban kinyitod a Bibliát, más kapaszkodót is találsz benne. Nézd:

„Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet. Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féld az Urat, és kerüld a rosszat! Gyógyulás lesz ez testednek, és felüdülés csontjaidnak.” (Péld 3,5-8)

„A telhetetlen ember viszályt szít, de aki az Úrban bízik, az gyarapodik. Aki a maga eszében bízik, ostoba, de aki bölcsen él, az megmenekül. (Péld 28,25-26)

„Átkozott az a férfi, aki emberben bízik, és testi erőre támaszkodik, az Úrtól pedig elfordul szíve! Olyan lesz, mint bokor a pusztában: nem remélhet a jövőtől semmi jót. Kövek között tengődik a pusztában, a szikes, lakatlan földön. De áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, akinek az Úr a bizodalma.” (Jer 17,5-7)

„…mi magunk is elszántuk magunkat a halálra, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat; aki ilyen halálos veszedelemből megszabadított minket, és meg is fog szabadítani. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít. (2Kor 1,9-10)

Olasz Tímea

Forrás: teso.blog
(Nyitókép: illusztráció)