Akarjunk egymásért tenni – konferencia a roma kisebbség oktatási helyzetéről
Motivációs tényezők a roma nemzetiségű tanulók oktatásában címmel szervezett konferenciát a Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézet beregszászi fiókintézete és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) október 25-én.
Az előadások a romák oktatása során fellépő nehézségekről és azok megoldási lehetőségeiről szóltak. A magyarországi és helyi előadók az eddigi felmérések tükrében próbálták felvázolni a kisebbségi oktatás-nevelés kényes kérdéseit. Hiszen annak ellenére, hogy Európában szinte minden hetedik ember valamilyen nemzeti kisebbséghez tartozik, a statisztikai adatok eléggé hiányosak. A tényleges helyzet felméréséhez még rengeteg kutatást kell végezni.
A jelenlévőket Gabóda Béla módszerész, Csernicskó István, a II. RF KMF oktatási rektorhelyettese és Baszarab Mihail, tudományos és nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatóhelyettes köszöntötte. Majd a Beregszászi 7. számú Általános Iskola roma tanulói rövid előadása következett, akik magyar, ukrán és cigány nyelven verseltek illetve énekeltek.A konferencia kezdetén elsőként prof dr. Kozma Tamás, az MTA Pedagógiai Bizottságának tagja tartott előadást a közép-európai kisebbségi oktatás helyzetéről, hangsúlyozva a kisebbségek sokféleségét. Ehhez kapcsolódóan dr. Forray R. Katalin, az MTA tanszékvezető tanára beszélt a cigányok helyzetéről az Európai Unióban.
Molnár József, a II. RF KMF tanára a magyar anyanyelvű romák arányáról számolt be, alapul véve a 2001-es népszámlálási adatokat és a későbbi, saját kutatási eredményeit. Herczog György, a Pedagógus-továbbképző Intézet vezetőtanára a roma oktatási jogokról beszélt, az azokhoz kapcsolódó problémákról és tervekről. A roma nemzetiségű gyerekek tanulási szokásairól tartott előadást Gabóda Béla. Ezt követően Szergejcsuk Julianna módszerész beszélt a romák felzárkóztatási lehetőségeiről, a magyar tannyelvű iskolába való integrálódásáról. Gabóda Éva, a II. RF KMF tanára etnográfiai megközelítésben jellemezte a roma kisebbséget. A Beregszászi 7. számú Általános Iskola (roma iskola – a szerk.) képviseletében Shrek Tímea, az intézmény tanára tartott előadást, mely során kitért a cigányok oktatásának és nevelésének problémáira. Főként az iskolalátogatás hiányosságára és a korai gyermekvállalás kiküszöbölésére tett kísérleteiket hangsúlyozta. Rávilágított az iskola pedagógusainak kihívásaira és a néha erejüket felülmúló munkájukra. Az előadáshoz Kocsmár Gergely, a Csapi 2. sz. Középiskola igazgatóhelyettese fűzött néhány gondolatot. A cigányok iskolalátogatási helyzetének javítására tett kísérleteikről számolt be, melynek eredményeképpen csökkent a kisebbségi tanulók hiányzása. Köszönhető ez részben annak, hogy a Magyarországról érkező oktatási-nevelési támogatáshoz szükséges igazolást nem kapja meg az a tanuló, aki 50 napnál többet hiányzik.A résztvevők számos problémát vetettek fel, melyekre a konferencián némiképp születtek megoldási javaslatok, a megvalósításuk azonban még hátra van.
Gál Adél
Kárpátalja.ma
