Katolikus érsek a háború borzalmából: a fronton nincsenek hitetlenek

A háború arra késztette a régió megmaradt lakosságát, hogy újra felfedezzék a hitüket – mondja Visvaldas Kulbokas érsek. Kijev apostoli nunciusa szerint a katonáknak égető szükségük van a tábori lelkészek szolgálatára, a meggyötört népnek pedig a reményre. Nem is tágít szolgálati helyéről.

Megrendítő interjút adott a minap egy litván katolikus magazinnak Ukrajna apostoli nunciusa (a Vatikánt képviselő nagykövet). Visvaldas Kulbokas érsek, aki hat hónappal azelőtt érkezett Kijevbe, hogy megkezdődött volna az orosz-ukrán háború, többek között arról beszélt, hogy a légiriadók, gyászoló édesanyák és a káosz ellenére mégis a hit terjedése jellemzi az országot. A nuncius felidézte: amikor a háború első időszakában arról érkeztek hírek, hogy az orosz hadsereg 24 órán belül bekeríti Kijevet, csak a türkmén, a lengyel és a szentszéki delegáció döntött úgy, hogy a városban marad, noha a nunciusnak is lehetősége lett volna biztonságos országba menekülni. Egy brit katona segített a követségen szolgálatot teljesítőknek abban, hogy megtanulják, légiriadó esetén hogyan kell gyorsan fedezékbe vonulni, biztosítani az ablakokat és hogyan érdemes az ételeket úgy tárolni, hogy azok minél tovább fogyaszthatók maradjanak.

Egy, a nunciatúrán szolgáló nővér kitanulta az egyes rakéták típusait és sebességét, így riadók idején a telefonjára pillantva ki tudja számolni, mennyi idő múlva várható a becsapódás. Előfordult, hogy a nővér egy követségi munkatárssal közösen épp a közeli piacon vásárolt, amikor megszólaltak a légvédelmi szirénák. A telefonos értesítés alapján a szerzetesnővér kiszámolta, hogy nagyjából 9 perc áll rendelkezésükre befejezni a vásárlást és visszatérni a nunciatúrára. Pár másodperccel azelőtt értek vissza a biztonságot nyújtó épületbe, hogy a piac közelében robbanások történtek. A háború előrehaladtával a lakosok és a nunciatúra személyzete is szükségszerűen a légiriadók értelmezésének szakértőivé váltak. „Ha a hang ballisztikus rakétát jelez, akkor 10 percen belül óvóhelyen kell lenned” – magyarázta Kulbokas érsek, majd hozzátette: „Ha drónokról vagy cirkálórakétákról van szó, akkor visszafekszem az ágyba és megpróbálok aludni.”

A nuncius különösen elismerően szólt a tábori lelkészekről, úgy jellemezve őket, mint akik betöltik azt az űrt, amelyet nagyrészt még a képzett pszichológusok sem tudnak betölteni. Közvetítette egy nő beszámolóját, aki egy huszonöt fős pszichológusokat kiképző programot vezetett a sebesült katonákkal való munkára. A tréning első alkalma után huszonhárman felálltak és elmentek, azt mondták: „ez nem nekem való”. Egy második ülés után a megmaradt két pszichológus is távozott. „Ezután a képzést szervező nő azt mondta: »Most már csak egy reményem maradt, a papok és a szerzetesek.«”

Az egyik tábori lelkész, akit a nuncius személyesen ismer, rendszeresen magával viszi a kutyáját a frontra. Ritkán beszél közvetlenül a vallásról, ehelyett felkészíti a fiatal katonákat a harc nyers valóságára. „Ne lepődj meg, amikor először a lövészárokban találod magad, lehet, hogy a félelemtől bepisilsz és bekakilsz. Ez normális. Ez mindenkivel megtörténik” – magyarázza nekik. Eközben rózsafüzéreket oszt, imádkozik, áldást ad, gyónásokat hallgat és jelen van az őt keresők számára. „A katonák nyitottabbak egy lelkésszel, mint egy pszichológussal” – jegyezte meg Kulbokas. „Azonban a kutyát fogadják a legjobban: nincs szükség sem szavakra, sem kérdésekre, a kiskutya jön, odabújik, és a terápia elkezdődik…”

Súlyos problémát jelent azonban a tábori lelkészek hiánya: még most is csak a szükségletek 60-70 százalékát tudják kielégíteni. E hiány szívbemarkoló tétjét fájdalmasan illusztrálja az érsek beszámolója egy katonaorvosról, aki a sebesült katonákat írja le, akiket drónmegfigyelés miatt nem tudtak evakuálni, és akik a további orvosi beavatkozást ezzel utasították el: „Ne varrják össze, az már nem segít, jobb, ha feloldozást adnak.” „Amikor az örökkévalósággal nézel szembe” – fogalmazott Kulbokas érsek –, „a megbocsátás az egyetlen dolog, amire igazán szükséged van.”

A litván származású érsek arról is beszélt, hogyan éled újjá a hit a háború borzalmai közepette. Herszonban például, amely város lakossága a háború előtti idő mintegy ötödére zsugorodott, a katolikus közösség létszáma a korábbi ötszörösére-hatszorosára duzzadt. „Herszonban egyetlen hitetlen ember sem maradt” – mondta. Arról is beszámolt, hogyan oszt Jan Sobilo segédpüspök és csapata a Harkiv-Zaporizzsjei Egyházmegyében, a fronttól nagyjából 30-50 kilométerre kenyeret és húskonzervet tartalmazó élelmiszercsomagokat a lakosoknak. Ezeket a pillanatokat arra használják fel, hogy reményt ébresszenek és Krisztusról beszéljenek. Kulbokas érsek szerint a háború arra késztette a régió lakosait, hogy újragondolják a hitüket. Megjegyezte, hogy egy ortodox püspök és két protestáns lelkész áttért a katolikus hitre, majd később katolikus papok lettek.

Forrás: hirado.hu