Kárpátalja anno: Esze Tamás emlékére
Minden év májusában koszorúkat helyezünk el a beregszászi Esze Tamás-szobornál annak emlékéül, hogy 1703. május 21-én és 22-én Tarpán, Mezőváriban és a beregszászi vásártéren bontották ki Esze Tamás (1666–1708) és társai II. Rákóczi Ferenc szabadságharcra hívó zászlaját.
Emellett május 27-én is a kuruc brigadérosra emlékezünk, aki 1708-ban ezen a napon vesztette életét.
Esze Tamás neve egybe forrt a Cum Deo pro Patria et Libertate jelszavával. A történelem nem felejtette el a tarpai származású kuruc brigadérost.
160 évvel a halála után a Vasárnapi ujság két teljes oldalt – köztük a címlapot – szentelt a személyének.
Thaly Kálmán politikus, történész írása részletesen közli Esze Tamás életét, hős cselekedeteit, kiegészítve azokat a róla írt versekkel, énekekkel. A zászlóbontás és Esze Tamás emlékére most ebből idézünk:
„…most egy valódi népvezért mutatunk be – tarpai Esze Tamást. Igen népszerű vala e név a kurucz világban, s legkivált a Tisza vidékein; össze volt azzal kapcsolva a Rákóczi-féle szabadságháború eredete; főként az első években sűrűen hangozott, de később sem homályosíthaták el azt a mindinkább diadalmaskodó fejedelem köré sereglett országnagyok régi hirű fényes nevei. Esze Tamás ugyszólván közvetlen megindítója vala a szabadságharcznak; koczkára tette életét, midőn még a nála később dicsőségesebbek zárt falaik közt tétlen nézték a dolgok fejlését, s jó és balszerencsében azután is egyaránt hiven küzdött fejedelme, hazája mellett, miglen vitézi tiszte teljesítésében becsülettel ontá ki vérét, Rákóczi szerencsecsillagának épen tetőponton ragyogásakor.
Az Esze-család régi nemességű veszprém megyei eredetű. A XVII-ik században azonban egyik ága, alkalmasint a török elől, a most Bereg-, akkor Szatmár megyéhez tartozó Tarpára, a Rákóczi-ház birtokára menekült, ott jobbágytelkeket szállván meg. Ezekből származnak János és Tamás testvérek. Az utóbbi, mint képzett irályából s deákosságából következtethető, iskolázott ember volt; s mint buzgó református, vagy a pataki, vagy a debreczeni főiskolában nyerhette képeztetését. Egyébiránt a Rákóczi támadás előtt sóval kereskedett. E foglalkozásában sok helyütt megfordulván a nép között, jól ismerte annak hangulatát, s táplálta forrongó boszúvágyát – az ország törvényeit lábbal tipró, a magyart sanyargató németek ellen. […] Esze Tamás és Kis Albert szintén üldöztetve, nehogy idegen földre, császár ügyéért hadakozni hurczoltassanak, nyakukba vették a beregi erdőket, hová mind-mind több nép követi vala őket. Itt Pap Mihály, Bige György, Majos János és Nagy Márton társaikkal tanácskozva, Papot és Bigét követekül küldték Rákóczihoz s Bercsényihez Lengyelországba, kérvén őket: jöjjenek be, vagy legalább küldjenek zászlókat, s az egész nép fegyvert fog emelni mellettök.
A dolog csakugyan igy történt. A zászlók s Rákóczi szabadságharczra felhivó szózata nemsokára (1703. május 12.) Magyarországba küldettek, s Eszéék által lobogtatva, hangoztatva, csakhamar a Tiszánál valónak. Az elégületlen, vérig zaklatott nép seregénként tódult a népszerű Esze Tamás és Kis Albert mellé, kik május 22-kén Beregszász városában ütötték föl Rákóczi zászlaját.
Azonban a fölkelők június 7-kén Dolhánál Máramarosban Károlyi és Csáky hadai által megveretvén – Nagy-Mártonnal 150 en estek el – ismét a hegyek közé vonultak. Közülök Esze és Kis vezérlete alatt 250 gyalog és 50 lovas június 16-dikán Klinecznél csatlakozott az ország határait átlépő Rákóczihoz, kinek hada – főként munkácsi herczegségéhez tartozó jobbágyaiból – csakhamar 3000-re szaporodók. Ez volt a fejedelem legelső serege, ezzel vívta legelső csatáját Munkács városában.
A népköltészet már ekkor szárnyaira vette Esze Tamást, kinek küldöttei bejárták az ismerős alföldet, Rákóczi mellé szólítva mindenütt a népet. Ez mind sűrűebben sereglett hozzájok, s a Tisza és Latorcza partjain megzendült a dal:
»Egy szegény legény volt, az Esze Tamás,
Magát megvonó jó Bóné András:
Urok mellett voltak ezek, mint egy lelki más.
Legelőször is Munkácsra jutánk,
Az udvarházhoz, urunkhoz szállánk,
Montecuculi hadától megnyomattatánk.
De Karaffát a német gyenerált halálra hajtánk.«
Bercsényi is megérkezett lengyel lovassággal, franczia pénzzel, s a fejedelemmel Munkács felett egyesülvén, gyorsan előre törtek. Tisza-Becsnél a rendetlen, de lelkesült had győzelmet vivott az ellenségen. A tiszai átkelés e harcz által ki lőn erőszakolva. Esze Tamásnak már ekkor egész gyalog ezrede volt a vidék mellé tóduló népéből alakítva: Rákóczi őt küldő által ezredével először a Tiszán, Namény felé. Majd maga is utána költözött. És ezzel a forradalom ügye nyerve volt; néhány nap múlva 8, nemsokára 10–20 ezer harczos áll a Rákóczi zászlai alatt; a hajdúság, a tiszai vármegyék, utánok a felföld, majd Erdély és a Dunántúl is fegyvert fogott.
– De a tényleg Esze Tamás és Kis Albert által kezdett nagy szabadságharcz történetét előadni, nem tartozik ide; csak Esze T. további szereplését lássuk, azt is, terünk korlátoltságához mérve, röviden bár, de az eredeti kútfőkből merítve. Esze Tamás 1703-ban a fejedelem parancsnoksága alatt részt vőn Kálló, Szatmár, Tokaj várak ostromában, melyek megvétele után, 1704-ben ugy látszik a Kassát ostrom-zároló hadtestben működött, Orosz Pál, majd gr. Forgács Simon tábornokok alatt. Midőn ez utóbbinak Felső-Magyarország fővárosa kaput tárt, a nép a dicsőség főrészét a maga kedvencz hősének tulajdonítván, keletkezett a dal:
»Esze Tamás – ő volt, nem más – Kassa várát bevette«.
Kassa megvétele után Erdélybe rendeltetett Esze Tamás ezredével…
Őszszel Herbeville Erdély felé törvén, a kuruczok Zsibónál állottak eléje, holott is nov. 11-kén vívatott a nagy ütközet. A gyalogság – közte Esze Tamás ezrede – mint tudjuk, elkeseredetten védé a félig-meddig elsánczolt szorost, sűrű tüzeléssel pusztítá a császáriak rohanó hadát, és állását elvégre is csak a váratlanul jött oldaltámadás miatt hagyá oda.
Mennyi esett el a zsibói harczon Esze hajdúiból? Nem tudni. »Az ostromon veszett, a mi veszett – irja Bercsényi – azután talált róka berket magának«. Az inkább szétszórt, mint elveszett hadat össze kelle gyűjteni. Esze Tamásnak csak Tarpa vidékére kellett jőnie, hogy hazaszéledt, szeretett hajdúit ismét csoportra verve lássa.
A harczok által esett csorbulást az 1706-iki tél nyugalma alatt bőven kiegészíté. Ezrede teljes számú vala, s ő fáradhatlanúl gyakorolá őket, naponként tartván mindenféle fegyvergyakorlatokat. 1706. tavaszán újból Erdélybe küldetett … hol Déva és Hunyad várait ostromlá. B. Tige cs. tábornok kiütvén Szebenből, Csáky vigyázatlan vakmerősége miatt két izben is, Magyar-Sétánál, majd Szilvásnál felveré őket, honnét Esze jún. 8-kán Abrudbányára vitte sokat vesztett s meginkább hazaoszlott ezrede maradványát. A fegyverszünet épen jókor jött rá nézve: hazatérhetett, rendbeszedheté zilált ezredét. Aug. 18-ban még Tarpán találjuk, honnét Orosz tábornoknak irja, hogy rendelete szerint nem mehet Somlyó tájára, mert az estve kemény parancsot von a fejedelemtől, »hogy mind gyárt, minden késedelem nélkül hadaimat szedjem össze, és egyenessen Tokajhoz masírozzak.«
Ezredéből két századot mégis Somlyó felé, Kővárba, s egyet Kassába rendelt Rákóczi, a többivel Eszét Egerbe helyezé, melynek várát az Erdélyből tetemes erővel kijött Rabutin ostromától kelle biztosítni. Rabutin a jól fölszerelt Egret nem meré megtámadni; Kassát kisérté meg. De a fejedelem segélyére sietett kedves városának, s fölmenté az ostrom alól. Rabutin Tokaj felé retirált. Bercsényi – hogy tiszai átmenetét nehezítse – feles hajdúsággal Tokaj alá küldte Esze Tamást, oly utasitással, hogy egy hajnalban, midőn módját látja, – kivált a tiszai költözésnél – csapja meg Rabutint, mire ő egy, s Károlyi más oldalról ugyanazt teendik. Esze okt.21–24-kén Mád mellett áll a rejtett állásban, 23-án összepuskázott a németekkel, kiket Mádtól Tállyáig visszavert, de az átkelést akadályoznia Rabutinnak a tokaji hegy lejtőjére helyezett ágyúi miatt nem lehetett. Károlyi tehát átrendelé a Tiszán Esze Tamást, kit okt. 27-kén hadastul Kis-Várdán, nov. 7. és 25-én pedig Ér-Semlyéntt találunk. Itt pihentetá, újból, kéken egyenruházott ezredét, hogy új évre megint Erdélybe vezesse, Szeben körültáborlására. B. Tige ez erősségből kitört, de gr. Pekry tábornok utána sietvén – Esze is vele volt – 1707. febr. elején Kocsárdnál éjszaka véletlenül reárohant, s véres utczai harczczal fölveré. A gyalogság különösen vitézül küzdett. Tige 1500, Pekry 440 embert vesztett halottakban. Esze Tamásnak több zászlaja ott veszett az éji zűrzavarban.
– Tavasszal, nevezetesen ápril 19-kén, Szász-Medgyesen leljük Esze Tamást, a honnét jún. 10-kén Pekryvel Szeben szorosabb ostromzárolására Harsághoz, majd a szebeni sánczba szállott. 1707. aug. 6-káról a harsági táborról ir Esze Tamás a fejedelemnek. Pekry hadviseletével nem volt megelégedve. E tábornok szept. 17-kén mind a harsági tábort, mind a verestoronyi sánczot üresen hagyá, megértvén, hogy Rabutin Szeben segélyére Arad felől 7000 válogatott vitézzel közeleg. Ő neki sem volt ekkor több hada, s nem oly jól fölszereltek, kevésbbé gyakorlottak. Rákóczitól néhány ezredet kapván segítségül Pekry, Rabutin elé sietett; előhadát az ekkor márdandártábornok Esze Tamás hajdúi képezék, a kikről Pekry már szept. 4-jén irá: »az Esze Tamás hadához éppen nem bízom, mert az alig várja, hogy haza szabadulhasson«, s mégis épen ezt a csapatot rendelé elő hadúr, hogy a kajáni szoroson támadja meg a közelgő Rabutint. Miután ezt – tán hajdúi kedvetlensége miatt nem vitte végbe, a szorosból csata nélkül visszavonult Esze: Pekry, ki azután a nyilt térségen Rabutinnal szembe szállni nem mert, őt elfogatta, s Rákóczinak bevádolá. […] A fejedelem vizsgálatot rendelt, s Esze Tamás ártatlansága bebizonyulván, őt ismét ezrede élére állítá. Okt. 23-kán a zsibói táboron leljük őt Károlyi alatt, a kit – nov. hónapon át ezredét Szathmárban újból kiegészítvén – decz. 10. és 14-kéről Tarpáról, majd 27-kén Beregszászból tudósít, hogy seregeit már útnak indította Felső-Magyarországba, a fejedelem parancsa szerint. Esze Tamásnak önzéstelen hazaszeretetét, öntudatteljes, határozott, férfias jellemét igen szépen tükrözi vissza ama levél, melyet ez időben, decz. 2-kán 1707. tarpai házától irt Rákóczinak. Csak néhány sort belőle, hősünk jellemzéseül: »Értem vádoltatásimat, minemű excessusokat viszek véghez a nemes hazában. Felséges Uram! mellyik úri, nemesi, vagy közrenden valók merészlettek a német igája alatt édes hazájoknak hasznára czélozó dolgot előhozni, annyival is inkább indítani, és Felségedet az idegeny országon felkeresni? Romlását édes nemzetünknek nem béhunt szemmel nézik vala-e? Mely alatt is én igaz hazafiúságomat megbizonyítani és hazámnak előmenetelit előmozdítani kivántam, most pedig miért akarnám romlását s javaiban fogyatását?! Hogy tiszteim fegyverfogásra kényszerítették a lakosokat, számot adok mélt. generális Károlyi Sándor uram pátensével, a kik közzülök excedáljanak, adjanak számot rajta. De látom, csak becsületemet vadásszák, mert úri és nemesi renden lévő uraiméknak ezerembűl szolgát nem adhatok, és a kiket (gyalogjai közül) lappangtatnak is, kötelességem szerint nem szenvedem otthon lakni. Emlékezzék meg hát Felséged áhítatos fogadásárúl és előttem letött kötésérul: engem, szegény szolgáját, minden helytelen rágalmazás miatt el ne vessen, – mert valaki énnékem becstelenségemben igyekezik, és azt akarja, hogy mint a többi régieket, Felségedtűl elidegenítsenek: nem igaz híve Felségednek és a nemes hazának.«
Nem a legnemesebb férfiúi önérzet nyilatkozata-e e sorokban? Ily hangon Rákóczival csak az beszélhetett, ki e fejedelem különös hajlandóságával dicsekedhetek. S valóban Esze Tamás ilyen volt. Rákóczi számos izben a kegyeletteljes hála hangján emlékezik meg a hadakozás kezdetekor tanúsított hivségéről, kitűnő szolgálatairól. Ebbéli érdemeiért még némely hibáit is szivesen elnézé.
Esze Tamás, miután dandárának némely más csapatait is – pl. az Almássy-ezredet – rendbeszedte, 1708. január elején maga is megindult ezrede után, s azt a Szepességből Liptón át Bajmóczra vezeté, itt vártak rá Bercsényi hadiparancsai, melyek őt ezredével együtt Nyitrára, Bottyán tábornok parancsnoksága alá rendelék. E vitéz és edzett vezér alatt vívta Esze Tamás utolsó hadjáratait. A Vág vize egész tavaszon áradt, mégis gyakran általcsapdoztak rajta kisebb csapatokban, a németek erődített hadvonalaira; igy fogá el egy Nyitráról küldött merész kurucz csapat februárban gr. Stahremberg cs. tábornokot. Galgócz városát pedig ostrommal megverék, hol Esze és hajdúi nagy keménységgel viselték magokat. Ápril 21-kéről 1708, Nyitráról irja Esze Tamás Károlyinak: »Hadi dolgaink itten jól folynak, mert mindennap hordjuk a németet, a leopoldi sánczát elhányatta, a szeredit és többeket is mínával körülfogta: mihelyt a Vág apad, azonnal indul (a német), és felvetteti őket. Eddig is nem merész lett volna maradni, ha az vizek nem volnának nagyok«. Valóban ugy volt, mert a Vág árja apadtával Bottyán az egész Vágón túli földről elűzé az ellenséget. Május havában pedig hadtestének javát összevonva, egyszerre három felől beütött Morvaországba. Seregének jobb szárnya – mintegy 3000 ember – Ocskay Lászlóval egy chevaux-legeri ezredet vert meg, öt zászlajokat elnyerve, számos rabot ejtvén, Stampsent fölégette. A balszárny Stuelnig és Vesternig száguldozott, e két várost bevette, felduló, ellentállott lakosait felkonczolván. Bottyán maga a derék sereggel, 8000 emberrel – köztük Esze Tamás, Csajághy János, Andrássy Pál, Révay Imre gyalogjaival – Setin várát veve ostrom alá; a kaput Csajághy hajdúi fejszékkel vágták be, holott a kuruczság berohanván, miután a parancsnok – egy morva gróf – elesett 500 főnyi őrségével, az erősségben fölhalmozott nagy zsákmánnyal megrakodva tért vissza hónába a győzelmes magyar had. Esze Tamás ekkor harczolta utolsó harczát. Véletlen halála ekkor történt. Visszatértek Nyitrára, ahol három ezred feküdt: Balogh Istváné, pozsonymegyei katholikusság és reformátusság vegyest; Esze Tamásé, szatmári és beregi kálvinisták; s az azelőtt Lóczy Endre, most Révay Imreféle gyalogság: tótvármegyékbeli katholikusok.
Május végén, vasárnapi isteni tisztelet alkalmával, várbeli templomból miséről jövő Révayféle hajdúk ingerelni kezdék a szabad ég alatt, tábori papjok prédikáczióját hallgató Esze Tamás református hajdúságát. Az ingerlésből kölcsönös összeszólalkozás, majd birokra kelés, végre véres verekedés támadt. Esze Tamás, hogy szétválassza a vagdalkozókat, közéjök ment, csillapítá őket. Azonban a fanatizált és mind jobban verekedő csoport szétrebbentésére, Balogh-e vagy Révay rendeletéből? a várból seregbontó ágyukat hoztak le, s mitsem tudván Esze köztük lételéről, közéjök lőttek. A lövés oly szerencsétlen vola, hogy egyik golyója a hű Esze Tamást – a ki épen egy csapat Révay-féle gyalogot csítított – leterité. A népszerű vezér eleste miatt megrémült hajdúság rögtön szétugrott, Esze Tamás holttestét magával ragadván, hihető, eltitkolási czélból. Rákóczi Egerből május 30-kán gyors postán indítá el Nyitrára főhadsegédét Máriássy Ádámot, szigorú vizsgálat tétele s a bűnösök haditörvényszék elé állítása végett. Esze Tamás ilyetén elhunyta után a fejedelem, kedvencz régi hőse iránti kegyeletből, ezredét nem adá másnak, hanem saját udvari palotás ezerével egyesíté, a melyben szolgálhatni minden magyar kitüntetésnek tartja vala. Magának Esze Tamásnak emlékét pedig egy, egri táborán 1708. 25-kén kiadott, gyönyörű magyarsággal irt szabadságlevél által tisztelé meg. Előadja e levélben, hogy tekintetbe vévén, hogy »midőn Mi, Isten csodálatos munkájából fejedelmi szivünket felgerjesztvén, ez hajdani dicsőséges magyar nemzet porig letapodtatott szabadságának árva ügyét karjainkra felvállalánk édes hazánkban való béjövetelünktől folyvást nemes Szatmár vármegyében lévő tarpai jobbágyaink és lakosokelsők valának, a kik mellettünk és édes hazájok mellett fegyvert kötvén, s életeket felszentelvén, minden veszedelmekre jó szivvel mellénk adták magokat, s ebben most is állhatatosak .« – e tehát hűségök jutalmáúl a tarpai lakosokat minden jobbágyi terhektől és szolgálatoktól örökre fölmenti, harminczadok, vámok, kilenczedek és tizedek fizetésétől fölszabadítja, olyan szabadokká teszi, mint a minők a hajduvárosokban és más szabad helységekben lakó vitézlő rendek; helységüket várossá emeli, vásári és regale jogokkal ajándékozza meg stb. S így folytatja: »El nem hallgathatjuk, sőt most is friss emlékezetben tartjuk néhai Esze Tamás, ezeredeskapitány hivünk hűségét ezen közmunkánknak elkezdésében, és a privilégium kiadásának fundamentumát, kire nézve Esze familia részére mindaddig, míglen arra alkalmatos személy azon nemzetségben találtatik: a tarpai kapitányság adattatik ugyanazon famíliának külön diplomája erejével, most pedig nemzetes és vitézlő Esze János hivünk (Tamásnak bátyja és alezredese) fogja éltig viselni.«
Íme, ily szép emléket állított az érdemet méltányolni tudó fejedelem a hű Esze Tamás emlékezetének! De a nép sem feledheté el kora sírba hanyatlott vezére nevét, aki kezdője volt a dolgoknak. A háború hanyatlásának éveiben is fel-felhangzott még a Felső-Tisza táján a rég elhunyt Esze Tamás neve, és mikor a szatmári szerződés megköttetett, a kibujdosott Rákóczi után sóhajtó nép Esze Tamás árnyával fenyegette az egyezmény szerzőjét, énekelvén:
»Megfizeti még az árát az árulásnak,
Megboszulja maradéka Esze Tamásnak,
Ugy lészen még dolga néki, miként Júdásnak!«
Mindezek élénken mutatják, mily szolgálatokat tőn a hazának, s mily maradandó nyomot hagyott maga után a nép emlékezetében a Rákóczi forradalom egyik megkezdője, Esze Tamás.”
Marosi Anita
Kárpátalja.ma