Adventi be(fele)fordulás

Látom-e a megnyílt eget?

Újra advent.

Persze már régóta itt van tulajdonképpen, amikor január elején szépen és módszeresen dobozába pakoltuk a karácsonyi díszeket és eltettük a polcra/kamrába/gardróbba, már akkor bennünk volt, nemsokára úgyis elővesszük újra, úgy elrepül ez az év, mint a tavalyi, és az évek csak úgy mennek, repülnek, száguldanak. Sokakat sokkol az ünnep közeledte, még inkább azt érzik, hogy meg kell felelni elvárásoknak, a folyamatos teljesítés időszaka, időpontok, határidők, fellépések sorakoznak, beadni/leadni/feladni – mindenkit ez hajt. S a kényszer uralja már az ünnep előterét is, éppen amire leginkább vágynánk, az valósul meg a legkevésbé. Hiszen szeretnék lenyugodni/elcsendesedni/magunkra figyelni, s éppen az ellenkezője történik: másokhoz kell alkalmazkodunk, modern és hangos az advent, még egy nyomorult vásárlást sem lehet zeneszó nélkül lefolytatni, és egyáltalán nem a nyugalomról szólnak ezek napok, hanem sokkal inkább a felfordulásról.

Ezért fordulnak be sokan – Petőfivel ellentétben nem a konyhába, hanem – magukba éppen advent idején. Végül is paradox módon éppen erre vágynánk úgymond mindnyájan, hogy befelé tekintsünk, de nem ilyen módon. Mert a befordulás éppen az ünnepet öli meg, veszi el a lényegét, veszti el a lényegét és válik az, ami az ember számára éppen felüdülésként, felvidításként szolgál az ember szomorúságára. És nem gondolom jónak, ha vitaműsorokban karácsonyi depresszióról beszélnek, adventi befordulásról és az ünnep szomorúságáról. Az ünneptelenséget éppen az ünnepelhetőség hiánya teszi értéktelenné, s az igazi ünnepet pedig az ünnepelt jelenléte emeli. Mindig nagy kérdés számomra, hogy azok a családok, akik a karácsonyban nem Jézus Krisztus megszületését ünneplik, azok vajon mit is ünnepelnek tulajdonképpen: fenyőfát/szeretetet/önmagukat?

Befelé-fordulás. Jól tudjuk, mit jelent ez. A jó irányba fordulni. Maga a megtérés is ilyen kis változás csak: elfordulni a rossztól és a jó felé fordulni… Elfordulni életem kiszabott és általam jónak tartott irányától, odafordulni Istenhez és azt követni, amit ő mond. Csak egy nagyon kis halvány különbség érezhető a két irány között. Vannak olyan merev (tekintetű) emberek, akik nagyon magabiztosan tudnak haladni előre, oda is érnek pontosan, ahova igyekeznek, de közben nem vesznek észre senkit maguk körül. Pedig az advent ilyesmit jelent: hogy odafordulok másokhoz, észreveszem/felfedezem/orvosolom a másik baját.

Ebben az értelemben a befelé fordulás kifejezetten a belső/lelki/isteni dolgok keresését jelenti. De hát hogyan? Amikor időzített bombán ülünk, és kioldó készülék piros gombján – úgy érezzük – nem a mi ujjunk van. Amikor saját, belső útjainkat szeretnénk egyedül járni, s helyette tömegben, idegenek közt találjuk magunkat, s gondolattalan napjaink előre beprogramozott rendszer szerint futnak, s hiába nyomkodjuk elkeseredve a billentyűket, a program szinte magától pereg… És van, mikor megnyomódik az a piros gomb, vagy billen az Enter, akár tőlünk függetlenül is.

Adventben igyekszem egy dologra koncentrálni. Az elején keresni/kutatni/rátalálni egyetlen szóra, kifejezésre, fogalomra, ami meghatározza az ünnepre való készülést. És akkor mindent abból a szempontból vizsgálok meg, azon a szűrőn eresztek át, az határoz meg.

Idén ez a szó, amit gyakran hosszan bezárt üzletek újranyíló ajtaján is látni, a MEGNYÍLT. Mert számomra a karácsony lényege, hogy megnyílt az ég. És minden azon múlik, hogy észreveszem-e az adventben ezt a vékony rést, akarok-e bepillantani a mennybe, Isten csodálatos világa mennyire tárulkozik fel számomra?

Látom-e a megnyílt eget?

Látod-e a megnyílt eget?

Megnyílt az ég és befogad téged is, ne félj, mert nem maradsz ki semmit jóból, mert éppen azért nyílott ki az ég, hogy befogadhasson téged is. Az a seregnyi angyal miattad is jelent meg, közvetlenül neked is énekel, s az evangélium lényegét adja ma is a szívedbe: Hirdetek neked nagy örömet, mely az egész nép öröme lesz! Nem vagy egyedül, még ha úgy érzed is és úgy éled is az életet, ha magányosnak gondolod magad, ha el vagy keseredve, ha remény nélkül élsz. Regiment angyal tolong fölötted csak azért, hogy NEKED énekeljen. Mert Üdvözítő született. A tiéd is!

Megnyílt számodra egy hely, ahol együtt lehettek. Csak te és ő. Csak ti ketten. Egy szobában, egy padon, egy tenyérnyi füvön. A szent pár előtt nem nyílt meg a fogadó ajtaja, csak egy hátsó istállóé. És ez lett minden idők leghíresebb pajtája. Ma mindenki erre néz, minden képeslapon ez szerepel. Van helyed, van időd, van társad. Isten konkrét helyre hív, vagy küld, nem csak úgy a nagyvilágba. Lehet, hogy kényelmes fogadóba vágynál, legyen ágy, asztal, mosdótál, de lehet, hogy most csak szalma jut, karámok-állatok, jászol, egy vödör víz. De ne feledd: minden OTT kezdődött, ott, a betlehemi jászolnál. A te új életed is.

Megnyílik számodra a kincsek kincse. Milyen jó lesz, ha határtalannak érzed magad, ha nem lesznek korlátok, nem lesz semmi, ami visszatart. Ahogy a napkeleti bölcsek ajándékos ládikái megnyíltak, s betöltötte a helyet a tömjén illata, és a gazdagság, a szépség, a mívesség palotává gazdagította, úgy kapsz te is sok ajándékot. Lehet, hogy az csak egy kézzel írt lapocska, néhány szem szaloncukor, egy könyv, de tengerek mélyén sincs annyi kincs, mint ami a tiéd lehet. Mert megnyílik az ajándékdobozok fedele és előkerül minden rejtett dolog. GAZDAG vagy, mert gazdagítasz!

Megnyílik számodra a szív legmélyebb üregeiben cseleit szövő, fondor magány, s a mindenség. Mert az ÜNNEP mégiscsak a szív megnyílásáról szól. Amikor megnyitom magam másoknak. Nyílj meg, szívem, lásd meg jobban, ki fekszik ott a jászolban. Csak úgy lesz igazi ünneped, ha észreveszed: Isten megnyitotta a szívét. Csak azért tudom én is, másképpen nem lennék rá képes. Annyira kitárta, hogy saját Fia esett ki onnan. S akkor lesz igazi ünneped, ha te magad is kitárod magad neki. Ha felé fordulsz. Ha nem csak várod/elvárod/kivárod, hogy téged szeressenek, hanem te kezdesz el szeretni, nem várva semmi másra.

Újra megnyílt az advent!